Sajtóértesülés szerint Fermín Aldeguer 2027-től már a VR46 pilótája lesz. Ezzel teljesül Valentino Rossi csapatának kívánsága, hiszen az istálló vezetői azért lobbiztak a Ducatinál, hogy Aldeguer kerüljön hozzájuk.
A 2027-es szezonra alaposan felfordulhat a MotoGP mezőnye, hiszen szinte minden pilótának a mostani idény végén jár le a szerződése. Ebbe a csoportba viszont nem tartozik bele a második szezonját futó Fermín Aldeguer: az egyszeres királykategóriás futamgyőztes ugyanis már 2028-ig aláírt a Ducatival. Ám ez nem jelenti azt, hogy biztosan a mostani csapatánál, a Gresininél marad.
Annyira nem, hogy a spanyol pilótákkal kapcsolatban általában igen jól értesült AS szerint jövőre már a VR46 versenyzője lesz. Ezzel pedig teljesülne Valentino Rossi alakulatának kívánsága, hiszen ők a hírek szerint aktívan lobbiztak azért a Ducatinál, hogy a nagy potenciállal bíró Aldeguer hozzájuk kerüljön, ha már Pedro Acosta várhatóan nem náluk, hanem a gyári alakulatnál fog kikötni.
Alessio Salucci, a VR46 csapatigazgatója nemrég arról beszélt, hogy egy fiatal és egy tapasztalt pilótával vágnának neki az új technológiai korszaknak, ami a most 20 éves pilóta érkezésével együtt könnyen azt jelentheti, hogy Fabio Di Giannantonio és Franco Morbidelli küzdhet meg a másik ülésért. Rajtuk kívül az AS szerint még a Moto2-ben vitézkedő, VR46 Akadémia-tag Celestino Vietti is pályázik a második motorra. Ahogy ebből is kitűnik, az istálló valószínűleg legalább egy olasz motorost szeretne jövőre is foglalkoztatni.
A VR46 igazgatója elárulta, legalább az egyik pilótájukat el akarja küldeni
Aldeguer távozásával a Gresininél az a helyzet állhat elő, hogy mindkét pilótájukat elveszítik a következő szezonra, hiszen egybehangzó értesülések szerint Álex Márquez már aláírt a KTM gyári alakulatához. Az egyik ülést várhatóan egy Moto2-ből felhozott fiatallal töltik majd fel, hiszen mind David Alonso, mind Daniel Holgado ott van a Ducati kívánságlistáján. Mindenesetre a Gresini így a Ducati-köteléken belül ismét a harmadik erő szerepét kaphatja meg, a VR46 pedig előreléphet a második pozícióba. Ez különösen akkor lehet igaz, ha végül a Gresini nem egy, hanem mindjárt két fiatallal kezdi meg a 2027-es szezont.

