Marc Márquez nyerte a Brazil Nagydíj sprintjét, miután az utolsó körökben maga mögé utasította Fabio Di Giannantoniót. A harmadik helyet Jorge Martín szerezte meg, aki először ünnepelhetett bármilyen dobogót az Apriliával.
A beszakadó pálya miatt jelentős csúszással, de magyar idő szerint szombat este lezajlott a a Brazil Nagydíj sprintje a MotoGP-ben. A pole pozícióból Fabio Di Giannantonio indulhatott, mellőle Marco Bezzecchi és Marc Márquez várhatták a piros lámpák kialvását, míg a hétvége előtt a bajnokságot vezető Pedro Acosta csak a kilencedik pozícióba kvalifikált. A mezőny nagy része kemény első és lágy hátsó gumit választott, de Francesco Bagnaia, Raúl Fernández, valamint a Pramac párosa hátul a közepes keverék mellett tette le a voksát. A kezdés pillanatában a levegő hőmérséklete 30, az aszfalté pedig 44 fokos volt.
Di Giannantonióé a brazíliai pole a bukáscunami után, Quartararo a második sorba vitte a Yamahát
Di Giannantonio jól jött el, Bezzecchit viszont Marc Márquez és Fabio Quartararo is megelőzte. Sőt, a francia versenyző nem sokkal később az ideális ívről lecsúszó kilencszeres világbajnokot is maga mögé utasította, így már a második helyen haladt. A hazai pályán versenyző Diogo Moreira rengeteget javított, Fermín Aldeguer viszont nagyon visszaesett.
LIGHTS OUT IN THE #TissotSprint 🚥 @fabiodiggia49 leads and @aldeguer54 SAVES IT 🤯#BrazilianGP 🇧🇷 pic.twitter.com/hqKW5HHx9r
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 21, 2026
A 2. körben megtörtént a futam első bukása, Joan Mir a 6-os kanyarban dobta el a motort. A következő kör legelején, a célegyenesben az idősebbik Márquez elment Quartararo mellett, megszerezve a második helyet, ráadásul nem sokkal később a gyári Yamaha motorosa hibázott, így Bezzecchi is elment mellette.
A couple of spots lost for Quartararo as @marcmarquez93 and Bezzecchi go past 📉#BrazilianGP 🇧🇷 pic.twitter.com/uY9xycPyoP
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 21, 2026
A 4. kör elején aztán Jorge Martín is megelőzte Quartararót, miközben Di Giannantoniónak egyre nagyobbra nőtt az előnye. Két körrel később Ai Ogura is bebújt a Yamaha mellé, ám a 26 esztendős versenyző sikeresen vissza tudott támadni. Ugyanebben a körben a két gyári Aprilia is helyet cserélt, és Martín átvette a harmadik helyet Bezzecchitől.
A little mistake by Bezzecchi means @88jorgemartin is in P3 now 👀#BrazilianGP 🇧🇷 pic.twitter.com/b3bHUzYgxK
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 21, 2026
A 8. körben Johann Zarco esett el az 1-es kanyarban, miközben Di Giannantonio előnye egyre inkább fogyott Marc Márquezzel szemben. A gyári Ducati pilótája azonban ekkor még nem volt előzési pozícióban, ellentétben Ogurával, aki a 9. körben végleg maga mögé utasította Quartararót az ötödik pozícióért. Ugyanebben a körben Acosta elment Francesco Bagnaia mellett a nyolcadik pozícióért, ám a célegyenesben az olasz motoros visszavette a helyet.
Turn 1 catches @johannzarco1 out 💥#BrazilianGP 🇧🇷 pic.twitter.com/9hA9yWX2Eq
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 21, 2026
A 11. körben Maverick Viñales került a földre, ám ez a pontszerzés tekintetében nem volt releváns. Az viszont már annál inkább, hogy a 13. kör végén Di Giannantonio hibázott, aminek következtében elveszítette a vezetést Marc Márquezzel szemben. A spanyol versenyző ugyan nem tudott ellépni, de márkatársa képtelen volt visszatámadni, így a 33 esztendős motorosé lett a sprintgyőzelem, amivel összesítésben beállította Martín rekordját. Utóbbi lett a harmadik, amivel megszerezte első sprintdobogóját az Apriliával, mögötte Bezzecchi, Ogura, Quartararo, Álex Márquez, Bagnaia és Acosta lett a sorrend.
A MotoGP goiâniai sprintjének végeredménye
😎 @marcmarquez93 ended up victorious with @FabioDiggia49 and @88jorgemartin completing the Top 3#BrazilianGP 🇧🇷 pic.twitter.com/Wq8a7KZqDi
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 21, 2026

