Körülbelül öt hétre bezárják a Brazil Nagydíj helyszínét, és ezalatt megjavítják a futamhétvégén több problémát is előidéző aszfaltot. A Sachsenringen pedig még hosszabb ideig fognak dolgozni, többek között azért, hogy ne ismétlődhessen meg Diogo Moreira és David Alonso nagy balesete.
A goiâniai pálya 37 év után tért vissza a gyorsaságimotoros-világbajnokság versenynaptárába, és bár maga a vonalvezetés népszerűnek bizonyult a versenyzők körében, a hétvége korántsem erről marad emlékezetes. A forduló előtti napokban nagy esőzés érte a helyszínt, amely egészen péntekig tartott ki, de az igazán komoly problémák csak ezután kezdődtek.
Szombaton ugyanis a célegyenes egy pontján egy kialakult víznyelő miatt beszakadt a pálya, aminek következtében jelentősen át kellett alakítani a programot, de szerencsére mindez nem az ideális íven történt, így végül minden eseményt megrendeztek. Másnap aztán elkezdett repedezni az aszfalt, ami amellett, hogy a pálya állapota romlott, azért is volt probléma, mert felrepülő kavicsdarabok keserítették meg a versenyzők életét.
Addig nem dokumentált elem meghibásodása indította el a brazíliai káoszt
Ennek láttán a brazil kormány sportért és szabadidős tevékenységekért felelős titkársága a Motorsport.com-nak megerősítette, hogy hétfőn megkezdődtek a munkálatok. Ennek során három napot szánnak az aszfalt felújítására, majd harminc nap lesz a megkötési idő. Emiatt a létesítményt körülbelül május 10-ig bezárják, így a Porsche-kupa április végén esedékes fordulóját el is kellett halasztani.
Azonban nem csak Brazíliában döntöttek változtatások mellett annak érdekében, hogy elkerüljék a legutóbbi veszélyes incidenst. Ez a Sachsenringre is igaz, ahol tavaly a Moto2-ben történt nagy baleset. A bukást az idén már a MotoGP-ben induló Diogo Moreira okozta, aki az Omega-, vagyis a 3-as kanyarban szélesre ment, miután összeért Jak Dixonnal, majd annyira figyelmetlenül tért vissza, hogy David Alonsónak nem volt esélye kikerülni őt, és hátulról belerohant. A későbbi világbajnok nem úszta meg büntetés nélkül, hiszen az azt követő versenyt a bokszutcából kellett megkezdenie.
„Szerencsére csak néhány dolgon kell javítani – idézi a SPEEDWEEK.com dr. Lutz Oesert, a Sachsenring Event GmbH ügyvezető igazgatóját. – Például a füves részt pár helyen aszfalttal kell helyettesíteni. Amikor a versenyzők elhagyják a pályát, a szélén [elveszíthetik a motor feletti irányítást]. Ezért biztonságosabb útvonalat alakítanak ki, hogy a pilóták kontrollált módon térhessenek vissza a pályára.”
A bad mistake and awful moment for Diogo Moreira 😱
After clashing with Jake Dixon, he re-enters the track right in front of David Alonso 💥#MotoGP | #Moto2 | #GermanGP pic.twitter.com/z9tOhrCqeH
— TNT Sports Bikes (@bikesontnt) July 14, 2025
Emellett a 12-es, vagyis a Sachsen-kanyart is felújítják, illetve pont a brazíliai esetből tanulva, a vízelvezetés ugyancsak prioritást élvez, továbbá kibővítik azokat a pontokat, ahol a beavatkozók be tudnak menni a pályára. A munkálatok a tervek szerint hét héten át fognak zajlani, a költség pedig 300 ezer euró, vagyis körülbelül 113 millió forint, amelynek felét a helyi önkormányzattól kapott támogatás fedezi.

