back to top
2026. április 12. 11:38
További
    KezdőlapMotoGPA KTM főnöke felfedte, egyáltalán nem volt egyértelmű Viñales fájdalmainak oka

    A KTM főnöke felfedte, egyáltalán nem volt egyértelmű Viñales fájdalmainak oka

    Pit Beirer felidézte, Sepangban még minden rendben volt Maverick Viñales vállával, az okokat pedig először nem sejtették. A KTM motorsport-igazgatója szerint nagyon peches a spanyol, és be akarják bizonyítani, hogy meg tudják csinálni. Kitartanak a versenyzőik mellett, de egyúttal jelezte, rengeteg munka áll előttük.

    Már kilenc hónapja annak, hogy Maverick Viñales elsősorban egy sérülés miatt szerepel a címlapokon. Mint ismert, a 31 éves pilóta még a tavalyi sachsenringi időmérőn bukott, aminek következtében komplex vállsérülést szenvedett. A bukás jelentősen befolyásolta a 2025-ös év második felét, ráadásul a gondok idén is felütötték a fejüket. A spanyol nagy fájdalmak közepette fejezte be a Brazil Nagydíjat, Austinban pedig csak az első szabadedzésig jutott. Azóta egyébként újfent megműtötték.

    Sikeres volt Viñales műtétje, eltávolították a vállában elmozdult óriási csavart (képek)

    „Ez szörnyű, hiszen mindannyian tisztába vagytok a történettel – nyilatkozta egy, az USA Nagydíj utáni podcastben Pit Beirer, a KTM motorsport-igazgatója. – Remek eredményeket hozott egy olyan periódusban, amely talán az egyik legnehezebb volt. A spielbergi visszatérése óta csak a válláról, az erejéről és a fájdalmairól beszélünk. A sepangi teszten minden rendben volt: nem érzett fájdalmat, boldog volt, és nagy mosoly ült ki az arcára. Aztán hetekkel később újfent elvesztette az erejét, lelassult a mozgása, és nem tudtuk magyarázatot kínálni az okokra.”

    Azóta megkaptuk a válaszokat erre a kérdésre, ugyanis egy termetes csavart kellett eltávolítani a vállából. Mint ismert, Viñalesnek még a sepangi teszten volt egy bukása, amelyről korábban úgy nyilatkozott, hogy a sérült testrésze kiállta a próbát. Most viszont már úgy vélekedik, hogy éppen ez a bukás katalizálta a ma is ismert problémákat. Beirer eközben rámutatott, hogy más turpisság is meghúzódik a háttérben.

    Viñales elmondta, az a bukás indíthatta el őt az újabb lejtőn, amely kezdetben megnyugtatta őt

    „Nem volt egyértelmű, hiszen az MRI-vizsgálatok azt mutatták, hogy a szalagok teljesen egészségesek – magyarázta. – Aztán felfedeztük, hogy a behelyezett csavar elmozdult, és jön ki a csontból. Nagyon peches ez a srác, és ez minket is frusztrált, mivel be akarjuk bizonyítani, hogy meg tudjuk csinálni. És még mindig kell várnunk erre az esélyre.”

    A KTM-nek egyébként eddig meglehetősen kétarcú az idei éve. Amíg Pedro Acosta az első pozíciókért harcol (Thaiföldön a sprintgyőzelem is összejött), addig a többi versenyző inkább az egyéb elemekkel küzd. Beirer azonban jelezte, nem csak Viñalest, hanem Brad Bindert és Enea Bastianinit is támogatják, és reméli, hogy a Tech3 spanyolja is visszatér a helyes útra.

    „Kitartunk a versenyzőink mellett – szögezte le. – Még mindig rengeteg munka van hátra. Úgy néz ki, hogy van egy Pedrónk, aki formába lendült, és a legjobb helyekért harcolhat. Stabil alapokon nyugszik. De jelenleg nem ott tartunk, ahol kellene. Sem Braddel, sem Eneával, sem Maverickkal. Sok munka áll előttünk. De persze, továbbra is hiszünk Maverickban, és azt akarjuk, hogy visszatérjen, és be tudja bizonyítani, hogy ő a megfelelő ember a második csapatunk vezérének.”

    Pol Espargaró rámutatott, mi hiányzott eddig Acostából

    - Hirdetés -