back to top
2024. december 03. 18:11
KezdőlapMotorsportSzörnyű hírt adott közre a korábbi Superbike-világbajnok, visszalép a legendás motorversenytől

Szörnyű hírt adott közre a korábbi Superbike-világbajnok, visszalép a legendás motorversenytől

A 2014-es Superbike-világbajnok, Sylvain Guintoli nyilvánosságra hozta, hogy kisebb fiát rákkal diagnosztizálták. A televíziós szakértőként is dolgozó Guintoli ezért egy időre visszavonul a nyilvános szerepléstől és a versenyzéstől. Így az eredeti tervekkel ellentétben nem lesz ott a legendás Bol d’Oron.

Sylvain Guintoli neve több oldalról lehet ismerős a motorversenyzés rajongóinak. A francia pilóta 2000 és 2006 között a 250 köbcentis világbajnoki mezőny tagja volt, majd lehúzott két idényt a MotoGP-ben is.  Ezután szakágat váltott, és a Brit Superbike-bajnokságon keresztül kikötött a Superbike-vb-n. Ebben a sorozatban a 2013-as harmadik helye után 2014-ben felért a csúcsra, hiszen bajnok lett az Apriliával. A háttérbe vonulása után a médiában helyezkedett el, és előbb a CANAL+, majd a TNT Sports televíziós szakértője lett.

Ám eközben a versenyzést sem hagyta teljesen a háta mögött, hiszen 2021 óta a motoros Endurance Világbajnokságon méretteti meg magát. Ezt pedig eddig nagyon sikeresen tette, hiszen már az első évében bajnok lett a Suzukival. Ráadásul váltótársaival a legendás Bol d’Oron, a legnagyobb presztízsű hosszútávú motorversenyen is győzni tudtak. Utóbbi sikert aztán tavaly is megismételte, de akkor már a Yamaha pilótájaként. Idén egy BMW-vel lett volna ott a mezőnyben – a bajorok egyébként a tesztcsapatukban is alkalmazzák –, de végül nem fog rajthoz állni a szeptemberi viadalon. Sajnos egy igazán szörnyű ok tartja távol a pályát. Három gyermekéből a legkisebbnél ugyanis rákot vettek észre.

„Megrendülten közlöm, hogy a legkisebb fiunknál rákot diagnosztizáltak – írta Guintoli az X-oldalán. – A mi kisfiunk úgy küzd, mint egy igazi bajnok, és a családunk együttesen támogatja ebben. Sajnos ez azt jelenti, hogy kihagyom az Endurance Világbajnokság utolsó versenyét, valamint a következő néhány MotoGP-futamot a TNT Sportsszal. Szeretnénk köszönetet mondani az NHS [az angliai Nemzeti Egészségügyi Szolgálat] gyermekonkológiai csapatának, a BMW-nek, a North One-nak és a WBD-nek a támogatásukért ezekben a nehéz időkben. Sylvain és a család.”