back to top
2024. október 22. 17:40
KezdőlapSuperbikeBautista meglepődött, Rea nem találja a szavakat – így méltatták Razgatlıoğlut legnagyobb...

Bautista meglepődött, Rea nem találja a szavakat – így méltatták Razgatlıoğlut legnagyobb riválisai

Álvaro Bautista és Jonathan Rea is méltatta a Superbike-világbajnoki címet az előző hétvégén megszerző Toprak Razgatlıoğlut. A spanyol pilóta a BMW szerepét is kiemelte, míg a Yamaha versenyzője szerint eleinte ő maga is segített ellenfelének a fejlődésben.

Az előző években három versenyző uralta a Superbike-világbajnokságot: ha összeadjuk az ideit megelőző három idény első három helyét, akkor a kilencből nyolc pozíciót Toprak Razgatlıoğlu, Jonathan Rea és Álvaro Bautista foglaltak el. Idén viszont nagyon eltérő szezont teljesítettek: a török pilóta megszerezte a vb-címet, a Ducati motorosa saját csapattársától is kikapva harmadik lett, míg a hatszoros világbajnok mindössze tizenharmadik lett az összetettben.

Ennélfogva az illendőség úgy kívánta, hogy a spanyol és a brit versenyző gratuláljanak riválisuknak, amit mindketten meg is tettek. „Ő egy igazán tehetséges versenyző, és nagyon keményen dolgozik – nyilatkozta a 39 esztendős motoros a Superbike-vb hivatalos honlapjának. – Mindig próbál fejlődni, gyorsabbá válni, egy ilyen versenyző ezzel a személyiséggel pedig mindig megérdemli a győzelmeket és a bajnoki címeket.”

Amikor tavaly bejelentették, hogy Razgatlıoğlu a BMW-hez igazol, sokan nem hittek a projektben, abban pedig pláne, hogy már az első közös évükben összejön az egyéni világbajnoki cím. Ehhez képest a 28. születésnapját múlt héten ünneplő versenyző már Phillip Islanden dobogóra állt, Montmelóban pedig két futamot is nyert, hogy aztán az asseni versenyen megkezdődjön a soha nem látott henger: zsinórban tizenhárom diadalával megdöntötte Rea 2019-es és Bautista 2022-es rekordját. Persze a német márkának is komoly szerepe volt abban, hogy minden várakozást felülmúltak.

Ő és a BMW is hihetetlen szezont teljesített, az biztos – folytatta a gyári Ducati pilótája. – Nem tudom, hogy bárki is számított-e arra, hogy [a végső sikerért] fog harcolni. Őszintén szólva én azt vártam, hogy győzelmekért fog küzdeni, esetleg a bajnoki címért is, de talán nem azon a szinten, amelyet produkált, mert az idény közepén rendkívül erős volt, és nagyon nehéz volt megverni. Emellett az is biztos, hogy volt egy kis szerencséje a magny-cours-i balesettel, mert visszatért, és újra versenyzett. Biztos, hogy megérdemlik, mert a szuperkoncesszió kihasználásával igazán erős motort építettek. Ő pedig remekül alkalmazkodott a géphez és nagyon erős kombinációt alkottak ebben a szezonban. Mindannyiuknak gratulálok, remélem, hogy a jövőben én is küzdhetek velük.”

Razgatlıoğlu, a friss bajnok: amikor a BMW-hez igazoltam, mindenki azt mondta, véget ért a karrierem

Míg Bautista azért néhány alkalommal legyőzte Razgatlıoğlut az élmezőnyben folytatott küzdelemben, Rea-nek erre esélye sem volt, és csupán egyszer, az asseni Superpole versenyen zárt előtte, már amikor mindketten rajthoz álltak. A brit pilóta szintén megemelte a kalapját egykori márkatársa előtt, és felidézte azt az időszakot, amikor a török versenyző bemutatkozott a sorozatban.

Toprak kapcsán nem találom a szavakat – kezdte. – Amikor 2018-ban a Superstockból a Kawasakihoz jött, mindig együtt ebédeltünk a Puccetti vendéglátóegységében. Szoros kötelék fűz hozzá, mert úgy érzem, a Superbike-ban töltött első napjai alatt fel tudtam gyorsítani a tanulási folyamatát, igyekeztem segíteni neki, amennyire csak tudtam. Most már kétszeres világbajnok, hihetetlen. Nagyon megérdemli, elképesztő éve volt. Az pedig még különlegesebbé teszi, hogy egy másik gyártóval csinálta meg. Nem sokan vannak ebben a klubban.”

Valóban, azzal, hogy Razgatlıoğlu a Yamaha után a BMW-vel is felért a csúcsra, Troy Corser és James Toseland után a Superbike-vb történetének harmadik versenyzője lett, aki két különböző gyártóval lett világbajnok. (Érdekesség, hogy az ausztrál és a brit motoros is két vb-címnél állt meg.) Rea-nek ilyesmiben nem volt része, de mivel idén pont a török pilóta helyére igazolt, át tudja érezni, mennyire nagy kihívást jelent egy ilyen váltás.

Mindenki a bajnoki címeimről kérdez, és mindig az első jelenti a legtöbbet, az a legkülönlegesebb – fogalmazott. – Ugyanakkor az is különleges, ha valaki gyártót vált, és az első évében győz. Emellett egy másik csapatról, más emberekről is beszélünk, ami másfajta érzéseket vált ki. A népszerűsége világszerte a tízszeresére nőtt, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy az egész világ mögötte áll, és gratulál neki.”

Ez lett a végeredménye a Superbike-vb 2024-es kiírásának