A Pramac egy tavaly még elképzelhetetlen siker kapujában.
Az idei szezon minden tekintetben különleges volt a MotoGP-ben. De leginkább talán azért, mert huszonhárom év elteltével 2024 lehet ismét az első olyan szezon, amikor újfent egy szatellitcsapat versenyzője nyerheti meg a világbajnokságot. Nyilván a régi rajongók pontosan emlékeznek a 2001-re, amikor Valentino Rossi egy köré épített alakulatban lett világbajnok a gyári motorok ellen, de azóta hasonló nem ismétlődött meg.
A Ducatinak nem jelent problémát, ha Martín magával viszi az 1-es rajtszámot az Apriliához
Viszont talán még a legendás Nastro Azzurro Honda is inkább volt gyárinak mondható, mint most a Pramac Ducati. A legtöbben úgy vélték, akkoriban a Honda kifejezetten Rossi köré tervezte a legendás sárga motort futtató alakulatot, így az sem volt véletlen, hogy mentorként a gyár legendás világbajnokát, Mick Doohant szerződtették, főmérnöknek pedig azt a Jeremy Burgesst, aki korábban a honfitárs ausztrál versenyzővel szerzett zsinórban öt világbajnoki címet.
A Pramac Ducati ettől azért némileg eltérő utat járt be. Bár 2002-ben alapították, pont a fent említett siker után egy évvel, a számukra biztosított technika mindig elavultnak számított a gyári motorokhoz képest. Első évükben ugyan azzal a 2001-es konstrukciójú Hondával vágtak neki a bajnokságnak, amellyel Rossi egy évvel korábban még világbajnok lett, de nem szabad elfelednünk, hogy 2002-től a gyári csapatok négyütemű motorokat használtak, amelyek néhány pályát leszámítva messze erőfölényben voltak a kétüteműekkel szemben.
Az idei vb-címet Martín érdemli, a jövő évi Marc Márquezé lesz – legalábbis Stoner szerint
A csapat végül némi hercehurca után 2005-től váltott Ducatira, így az idei évben pont a huszadik szezonját teljesíti a gyártóval. Ez éves lebontásban pedig nem kevés pénzt jelentett, így talán az is érthető, miért nem lehet kérdés, hogy Jorge Martín végül megnyerheti-e a világbajnoki címet. Felfoghatjuk egyfajta búcsúajándékként is, de úgy is, hogy az elmúlt két évtized anyagi támogatásáért cserébe a Ducati így hálálja meg Campinoti úrnak a kitartását és eddigi elkötelezettségét.
Stonert meglepte, hogy a Ducati nem gáncsolta el Martínt: „Tudom, mire képesek a győzelemért”
Nem feltételezem, hogy ezek után Barcelonában bárki is venné a bátorságot manipulációra, így kissé szerencsétlennek tartom Martín szavainak kiforgatását, amelyben újfent próbálják összeugrasztani Pecco Bagnaiával. Tény, hogy egy szatellitcsapatról beszélünk, de a nekik dolgozó vezetők és mérnökök pont akkora tapasztalattal bírnak, amely szükséges ahhoz, hogy egy világbajnoki címre esélyes csapatot annak egészen a kapujáig vezessenek. Hiszen az ajtón kizárólag a versenyző léphet be. Főleg azok után, hogy a Ducati egy ideje vállaltan az aktuális gyári motorral segít néhány szatellitcsapatot.
Úgy vélem, Martin felnőtt a feladathoz, és ezen a ponton a címet már csak elveszíteni lehet. De persze ez egy technikai sport, semmit ne kiabáljunk el. Ugyanakkor kijelenthetjük, hogy a világ két legjobb versenyzője fog megmérkőzni egymással, remélhetőleg hideg fejjel, korrekt körülmények között.
Bagnaia figyelmeztette Martínt: Az idegesség agresszívabbá teszi és hibára készteti az embert
Ha pedig azt kérdezik, vajon Campinoti úr megbánta-e, hogy 2025-re a Yamahához szerződött? A válaszom egyértelműen nem. Úgy vélem, egy szatellitistálló tulajdonosaként nem lehet ennél magasabbra jutni, ugyanakkor ez rengeteg pénzébe is került. A MotoGP ezen a szinten pedig messze nem termeli, hanem emészti a vagyont. Kissé olyan, mint Michelin-csillagos éttermet üzemeltetni. A befektetett munka és pénz, valamint az abból kinyerhető profit távolról sincs köszönőviszonyban egymással, sokkal inkább a deficit az, amivel üzletileg definiálható.
Így egy potenciális világbajnoki címmel a zsebében már nyugodtan dőlhet hátra, és talán még nyugodtabban ellenőrizheti a bankszámláját pont egy év múlva, az első yamahás szezonjának a végén.
Miért fordult meg a sorrend Martín és Bagnaia között, ha győzelmek terén tovább nyílt az olló?
