Napra pontosan 20 évvel ezelőtt halt meg Marsovszky Gyula, aki Magyarországon kezdte pályafutását, ám a forradalom után elmenekült, és legnagyobb sikereit már svájci színekben érte el. Általában nem kapott gyári támogatást, de így is nagy eredményeket ért el, és egyszer csak a legendás Giacomo Agostini tudta megelőzni a királykategória pontversenyében.
Akár kvízkérdésnek is elmehetne, hogy kik azok a magyar versenyzők, akik futamot nyertek a gyorsaságimotoros-világbajnokságon. Azonban annak, aki ezzel akarja tesztelni a résztvevőket, nagyon oda kell figyelnie a megfogalmazásra, különben viták alakulhatnak ki. Ha ugyanis úgy tesszük fel a kérdést, hogy kik nyertek magyar színekben, akkor csupán két megoldás van: Drapál János és Talmácsi Gábor. Ha viszont az eredeti formában kérdezzük meg a játékosokat, akkor még egy személynek szerepelnie kell a listán. Ő pedig nem más, mint Marsovszky Gyula, aki napra pontosan 20 évvel ezelőtt, 2004. december 17-én hunyt el.
A néhai pilóta 1936. január 3-án született Budapesten, egy motorkereskedő fiaként. Innentől kezdve pedig adott volt az út, és már 14 évesen elkezdett versenyezni egy 125 köbcentiméteres Csepelen, amelyet apja készített fel. Magyarországi karrierje során végig ezzel a márkával ment, de később már közvetlenül a gyártótól kapta a motort.
Marsovszky már fiatalon figyelemre méltó eredményeket ért el. 1951-ben például az akkor Sztálinvárosnak hívott Dunaújvárosban második lett saját kategóriájában, és egy esést is megfogott. (A futam tudósítása a mai napig fellelhető.) Még mindig nem volt 20 éves, amikor 1955-ben megnyerte a magyar bajnokságot, egy évvel később pedig megvédte címét.
1956-ban aztán jött a forradalom, majd annak leverése, amely a magyar sportéletet is megrázta, hiszen rengetegen nem tértek haza a különböző külföldi eseményekről, legyen az a melbourne-i olimpia vagy külföldi barátságos futballmérkőzések. Marsovszky szintén nem maradt itthon, és feleségével előbb Ausztriába, majd Svájcba disszidált.
Végül Genfben telepedtek le, a még mindig nagyon fiatal motoros pedig képesítésének köszönhetően szerelőként tudott elhelyezkedni. A nehéz körülmények ellenére továbbra sem mondott le álmáról és szenvedélyéről, és két év alatt sikerült annyi pénzt megtakarítania, hogy meg tudott vásárolni egy Norton Manx 500-ast. Az eladó nem volt más, mint az 1958-as Holland TT oldalkocsis futamát megnyerő Florian Camathias.
Brian Steenson on his Seeley and Gyula Marsovszky on the Kawasaki Le Mans 1970.. pic.twitter.com/Z4rVOyANok
— Tappet Gap….🏴 (@tappetgap) February 17, 2018
Ezzel csak az volt a gond, hogy a gép finoman szólva sem volt új, hiszen a svájci pilóta már két éve használta. Marsovszky ezért a tél folyamán a saját lakásában szétszedte, majd újjáépítette, hogy aztán tavasszal eddzen vele. Ez utóbbi viszont nem tartott sokáig, mivel a rendőrök lefoglalták a motort, és 500 frankot kellett fizetnie azért, hogy visszakapja. Svájcban ugyanis addigra már a pályaversenyzés minden formáját betiltották az 1955-ös Le Mans-i 24 órás autóversenyen történt tragédia következtében, és a helyiek az edzést sem nézték jó szemmel.
Marsovszky a későbbiekben svájci színekben folytatta versenyzői karrierjét, ám ennek második felvonása igencsak nehézkesen indult. Hiába bizonygatta ugyanis, hogy már 14 esztendősen futamot nyert, majd később magyar bajnok lett, és Lengyelországban, Csehországban, valamint Finnországban is részt vett futamon, a helyiek ezt nehezen akarták elhinni neki.
Végül aztán sikerült bizonyítania, és 1960-tól kezdve újra azt csinálhatta, amit szeretett. Ráadásul meglehetősen magas szinten, hiszen mind a hegyi, mind a pályaversenyeken (előbbi legális volt, mert csak az idővel versenyeztek, utóbbi zárt térben zajlott, kijátszva ezzel a törvényt) kiemelkedett, köszönhetően annak, hogy később fékezett és jobban vette be a kanyarokat ellenfeleinél.
Marsovszky rengeteget utazott annak érdekében, hogy minél több futamon részt tudjon venni, hiszen ebben az időszakban lényegében a versenyzésből élt. Nem is igazán magáért a részvételért kapott pénz volt jelentős, hanem az az összeg, amelyet a célba éréssel lehetett keresni. Persze minél előrébb végzett valaki, annál többet kapott kézhez.
Eredményeinek köszönhetően 1961-ben bemutatkozhatott a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, annak is a legmagasabb, 500 köbcentis kategóriájában. Bár az élmenők közül sokan nem indultak, így is figyelemre méltó, hogy Marsovszky a negyedik helyet szerezte meg a Francia Nagydíjon. Mindezt úgy, hogy az első két pozíciót az az évi világbajnok, illetve a következő négy idény első helyezettje szerezte meg Gary Hocking és Mike Hailwood személyében.
A veszély miatt váltott autósportra, egy éven belül baleset végzett Afrika első világbajnokával
Ebben az időszakban olyannyira nem kapott gyári segítséget, hogy szinte mindent a felesége csinált az utazásra használt kisbusz vezetésétől egészen az időmérésig. 1962-re legalább egy új Nortonnal versenyezhetett, amellyel előző évi debütálásával ellentétben ezúttal már célba is ért a legendás Man-szigeti TT-n, egészen pontosan a huszonharmadik helyet szerezte meg. A Norton Sport-Club Genève honlapján található megemlékezésben arra is kitérnek, hogy egy madridi versenyre túl későn érkezett meg, így az edzéseken már nem vehetett részt, de az utolsó sorból egészen a második helyig zárkózott fel.
Marsovszky kisebb sorozatokban számos győzelmet aratott Európa-szerte, aminek az lett az eredménye, hogy 1963-ban már egy Matchless-szel versenyezhetett az 500-as futamokon. Ez a motor jóval erősebb volt a Nortonnál, de továbbra sem volt gyári gép. Új hazájában viszont így sem volt ellenfele, és úgy lett svájci bajnok, hogy az utolsó két viadalt kihagyta.
Ekkoriban még mindig nem indult el az összes világbajnoki futamon, de Imatrában így is megszerezte első dobogóját, miután harmadik lett az 1964-es 500-as versenyen. Két évvel később ezt már kétszer is végrehajtotta, a 250-eseknél pedig második lett az Ulsteri Nagydíjon. Ez utóbbit egy Bultacón ülve érte el.
Giacomo Agostini (MV Agusta 500 #1), Gyula Marsovszky (Seeley Matchless 500 #14) Montjuïc 1968 pic.twitter.com/xKEe3aiwDN
— wxat gp500 (@wxatgp500) June 4, 2021
1968-ban már minden versenyen ott volt, legalábbis ami az 500-as kategóriát illeti. Brnóban újabb dobogót zsebelt be, és bár összesen mindössze 10 pontot gyűjtött, ez is elég volt ahhoz, hogy összetettben is bronzérmes legyen. Bár a tökéletes teljesítményt nyújtó Giacomo Agostinitől és Jack Findlay-től messze volt, de nem szabad elfelejteni, hogy még mindig gyári támogatás nélkül versenyzett.
Ahogyan egy évvel később is, igaz, akkor már egy Lintóval. Brnóban ezúttal második lett, és 47 egységig jutott, így a mezőnyt ismét letaroló Agostini mögött második lett a királykategória összetettjében. Ilyesminek más magyar motorversenyző a közelében sem volt, vagyis bizonyos szempontból ez lehetett volna a hazai kétkerekű motorsport csúcsa.
1970-ben aztán tizenharmadik lett az összetettben, majd a következő idényre az akkor 35 esztendős pilóta először kapott gyári motort, egészen konkrétan egy Lintót. A nagy siker azonban ezúttal nem az 500-as, hanem a 250-es géposztályban jött, ahol Monzában megszerezte első világbajnoki győzelmét. Nem is akárhogy, hiszen heten küzdöttek a diadalért, köztük a későbbi királykategóriás világbajnok Phil Read vagy az 1973-ban ugyanott halálos balesetet szenvedő tehetség, Jarno Saarinen, de az utolsó kanyarból a magyar-svájci versenyző jött ki a legjobban.
Megváltoztatta a motorversenyzést, de szörnyű tragédiája miatt nem teljesedhetett ki a „repülő finn”
Ekkor még nem is sejtette, hogy pár órával később derékba törik a karrierje. Pedig így történt, hiszen az 500-as futamon is elindult, ám az élbolyban haladva belekeveredett egy tömegbalesetbe, amelyet nem úszott meg. Több csontja eltört, köztük a motorozás szempontjából meglehetősen fontos alkarja is, és három hónapot töltött a kórházban.
Marsovszkynak nem ez volt az első nagy bukása. 1963-ban egy bourgi 350-es viadalon eltört a medencecsontja, miután hátsó kereke nagy sebességnél blokkolt, ám egy hónappal később már a rajtrácson volt, még úgy is, hogy magától képtelen volt beindítani a motort. Később a Mallory Parkban hét helyen tört el a medencéje, ennek ellenére pár nap múlva megszökött a kórházból, mondván, nem akar „az orvosbanditák kezében maradni”.
A monzai eséséből viszont soha nem épült fel teljesen. Bár 1973-ban többször is pontot szerzett a 350-esek között, és az 500-as Jugoszláv Nagydíjon is hetedik lett, a következő két évben már csak az akkor még a pontversenybe beleszámító Man-szigeti TT-n vett részt, de ott sem ért el számottevő eredményt. Visszavonulása után taxisofőrként kereste kenyerét Genfben, ahol leélte hátralévő éveit.
És hogy Magyarországon mennyire volt hangos a korabeli sajtó a sikereitől? Nos, semennyire, vagy szinte semennyire, mert legfeljebb pár sorban számoltak be az eredményeiről. Természetesen ugyanaz volt az ok, mint a korábbi Aranycsapat egyes tagjainál, akik évtizedekig ellenségek váltak a politikai elit szemében: az 1956-os disszidálás. Más kérdés, hogy Puskás Ferencével ellentétben Marsovszky Gyula nevét ma is méltatlanul kevesen ismerik hazánkban.