Korábbi pletykákkal ellentétben jövőre sem egyetlen eseményen fogják leleplezni a MotoGP-csapatok azévi festéseit, ahogy arra a Forma–1 esetén sor fog kerülni. Azonban a motorversenyzés királykategóriája is újít, és egy élőben közvetített eseménnyel indítja majd el a következő szezonját.
Amióta tavasszal hivatalossá vált, hogy a Forma–1-et tulajdonló Liberty Media felvásárolja a MotoGP-t irányító Dornát – bár ebbe az Európai Unió még beleszólhat –, nem lehet nem komolyan venni azokat a híreket, amelyek a két sorozat valamilyen együttmozgásáról szólnak. Így arra az elmúlt hetekben felröppent pletykára sem lehetett azonnal legyinteni, amely szerint jövőre egy közös eseményen fogják bemutatni az összes MotoGP-csapat festését, ahogyan az a Forma–1-ben fog történni.
Vizsgálatot indíthatott az Európai Unió – veszélybe kerülhet a MotoGP felvásárlása?
Azonban ezt a MotoGP végül megcáfolta, amikor bejelentette az új, rendhagyó idénynyitóját. A motorversenyzés királykategóriája szintén egy teljesen új eseménnyel állt elő, de azon „csak” az új színeikbe öltözött pilótákat és a velük készülő interjúkat nézhetik majd meg a szurkolók. A sorozat külön kihangsúlyozta, hogy a rendezvény február 9-i időpontjáig „a 2025-ös színek nagy részét” már nyilvánosságra fogják hozni.
A helyszín Thaiföld fővárosának, Bangkoknak a központja lesz, ahol helyi idő szerint 16:30 és 18:30 között vonulnak majd fel a versenyzők. Ez a magyar szurkolók számára azt jelenti, hogy aki a folyamatos internetes közvetítés segítségével végigkövetné a történéseket, annak 22:30 és 0:30 között kell ébren maradnia.
Egyébként a motorosok mellett mások is gondoskodnak majd a szórakoztatásról. A „pilótaparádé” után egy zenei műsort lehet majd meghallgatni, amelyben egy még meg nem nevezett, de „jól ismert” thai zenész fog közreműködni. Aki a helyszínről tekintené meg a MotoGP sztárjait, és kérne akár egy aláírást is tőlük, az ingyen megteheti. Persze nem lesz minden nyitva a szurkolók előtt, hiszen a hivatalos program után a pilóták zárkörben találkoznak majd egy tetőn.
Az persze nem véletlen, hogy az eseményt Bangkokban fogják megtartani. A 2025-ös szezon ugyanis a Buriram International Circuiten indul, ahol az utolsó idény előtti kollektív tesztet is megrendezik. Utóbbira az esemény utáni napokban, február 12-13. között kerül majd sor.