Augusto Fernández elárulta, ahogyan mindig, úgy idén is igyekezett a motorjához igazítani a vezetési stílusát, de soha nem ért el versenyképes szintet, ami bosszantja. A pályafutását a Yamaha tesztpilótájaként folytató versenyző biztos benne, hogy vissza fog térni a MotoGP állandó mezőnyébe.
Augusto Fernández a Moto2 bajnokaként mutatkozhatott be tavaly a MotoGP-ben. A spanyol versenyző ugyan nem váltotta meg a világoz, de korrekt újoncszezont hozott le: 71 pontjával tizenhetedik lett a tabellán, a Le Mans-i főfutamon pedig negyedikként ért célba. Teljesítményével meggyőzte a KTM-et, hogy ne őt, hanem Pol Espargarót fokozzák le tesztpilótai szerepbe.
Az idei éve viszont sokkal rosszabbul sikerült: csupán 27 egységig jutott, és csak a két gyári Hondát tudta felülmúlni a többi állandó pilóta közül. Ezzel párhuzamosan csapattársa, az újonc Pedro Acosta 215 pontot gyűjtött be, így nem meglepő, hogy viszonylag hamar sejteni lehetett, hogy Fernándeznek a GasGasnál és máshol sem lesz állandó ülése 2025-re.
„Nem így kellett volna történnie – nyilatkozta. – Ez az év sok mindennek volt a kombinációja. Talán a motor nem illett a stílusomhoz. Megpróbáltam alkalmazkodni hozzá, képes vagyok változtatni a stílusomon. Nem az a fajta versenyző vagyok, [aki kijelenti, hogy] ez nem az én stílusom, meg ilyesmi. Sokat dolgozom, ez a munkám és ez az életem, úgyhogy otthon csak azon munkálkodom, hogy gyors legyek, üljek bármilyen motoron is. Mindig igyekeztem ahhoz a motorhoz igazítani a stílusomat, amelyen ültem, de ezúttal nem sikerült. Megpróbáltam, de egyszer sem értük el a versenyképes alapot. Ez természetesen bosszantó, nyilván dühös vagyok a szezon miatt, meg minden.”
Ahogyan arra korábban is utaltunk, Fernández a következő évre nem kapott állandó ülést, ám a Yamaha szerződtette őt tesztpilótának. Ezzel nyilvánvalóan valamilyen szinten benne maradt a MotoGP körforgásában, és a tervek szerint néhány versenyen elindulhat szabadkártyával, de a „rendes” visszatérést illetően nehéz helyzetbe került. Ennek ellenére meggyőződése, hogy sikerrel fog járni.
„Másképpen alakul a pályafutásom, mint ahogyan vártam, de folytatódik – fogalmazott. – Szóval még mindig életben vagyok. Vissza fogok térni, ebben száz százalékig biztos vagyok. Keményen dolgozom tovább, és tartom a szintet egy MotoGP-motoron. Még nem végeztem, úgyhogy várom a következő fejezetet. Biztos vagyok benne, hogy vissza fogok térni. Csupán más a helyzet, mert soha nem látunk olyan tesztpilótát, aki versenyképesen jön vissza. Nem szokványos, de meg fogom csinálni. Örülök annak, ami jön, már várom.”
Bár egyikük esetében sem teljesen ugyanaz a helyzet, de a 27 éves motoros Lorenzo Savadori és Stefan Bradl útját járhatja, ami a közelmúltbeli eseteket illeti. Előbbi azután lett állandó versenyző 2021-ben, hogy előbb tesztpilóta volt az Apriliánál, míg utóbbi 2016 óta hivatalosan egyszer sem volt állandó pilóta, de 2020-ban Marc Márquez sérülése miatt szinte teljes szezont futott. Ami közös, hogy egyikük sem szerzett túlságosan sok pontot a kérdéses időszakban.