Chicho Lorenzo szerint Marc Márquez azért jobb Valentino Rossinál, mert ő erősebb riválisokkal szemben bizonyult sikeresnek. Jorge Lorenzo édesapja kijelentette, a gyári Ducati párosa mellett Jorge Martín is esélyes lehet az idei világbajnoki címre, és Pedro Acostáról, valamint David Alonsóról is elmondta véleményét.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Jorge Lorenzo édesapja nemrég interjút adott a Moto.it-nek. A beszélgetés egyik feléről már írtunk részletesen: ebben Chicho Lorenzo elmondta, milyen most a kapcsolata a fiával, felidézte a gyerekkorát, valamint a kedvenc győzelmét, illetve vb-címét. Azonban nemcsak róla beszélt, hanem más versenyzőkről is.
Van még hová fejlődni, de Lorenzo a viharos évek után most már jó kapcsolatot ápol édesapjával
Az idősebbik Lorenzo korábban kijelentette, az ő szemében Marc Márquez minden idők legjobb pilótája. A mostani interjú során szembesítették ezzel a mondatával, és feltették neki a kérdést, hogy mi helyezi az ő szemében a nyolcszoros világbajnokot Valentino Rossi fölé, aki jelenleg eggyel több vb-címmel rendelkezik. Nos, röviden az ellenfelek.
„Amikor Valentino Rossi megérkezett az ötszáz [köbcentiméteres kategóriába], ugyanazon a motoron ült, mint [korábban Mick] Doohan, és ugyanazok voltak a riválisai, mint Doohannek, aki öt éven át legyőzte ellenfeleit. Amikor Márquez megérkezett, Lorenzóval, Dani Pedrosával és Valentino Rossival kellett felvennie a versenyt, vagyis olyan pilótákkal, akik a történelem tíz legjobbja között vannak. Amikor Valentino megjött, nem voltak ilyen riválisai, egy sem. Neki [Sete] Gibernauval, [Loris] Capirossival, [Max] Biaggival [és Marco] Melandrival [kellett megküzdenie].”
Chicho Lorenzo ezután némi esélylatolgatásba kezdett a MotoGP 2025-ös idényét illetően. Sokan úgy vélik, hogy Márquez a gyári Ducatival óriási esélyt kapott, hogy visszatérjen a trónra, és a korábbi 125-ös, illetve 250-es futamgyőztes Mattia Pasini úgy véli, ebben csak csapattársa, Francesco Bagnaia állíthatja meg. Jorge Lorenzo apja viszont még egy nevet bedobott a kalapba, persze egy feltétellel.
„Azért, mert [Jorge] Martín az Apriliánál versenyez – reagált a tavaly a Moto2-ben szabadkártyával versenyző pilóta szavaira. – Azt gondolom, hogy Martín egy olyan versenyző, aki egy szinten van Márquezzel, de egyelőre nem tudjuk, hogy az Apriliával jól fog-e menni, vagy sem. Szerintem Bagnaia, Márquez, valamint Martín [az esélyes], ha az Aprilia jó lesz. Úgy vélem, Martín ott lehet az első háromban.”
Van egy versenyző, akinek ha idén nem is, előbb-utóbb alighanem lesz esélye elhódítani a királykategóriás vb-címet. Ő Pedro Acosta, aki tavaly bizonyította, hogy a legmagasabb szinten is megállja a helyét. Ugyanakkor elég sokat hibázott, és Chicho Lorenzo is erre utalt, amikor róla kérdezték. „Pedro Acostának tovább kell erősödnie, futamokat kell nyernie a MotoGP-ben, kiegyensúlyozottabbnak kell lennie” – szögezte le.
Ami az alsóbb kategóriákat illeti, bár a Moto2-ben még csak idén fog bemutatkozni, de már most nagy figyelmet kap David Alonso, aki 2024-ben számos rekordot megdöntve húzta be a legkisebb kategória világbajnoki címét. Chicho Lorenzo szerint az ő tehetsége Rossiéhoz, Márquezéhez vagy éppen a fiáéhoz hasonlítható. „Úgy gondolom, hogy igen – felelte az erre vonatkozó kérdésre. – Ő az egyetlen, aki nagy erővel jön, aki jó. Senki mást nem látok.”