back to top
2025. május 08. 13:54
KezdőlapMotoGPJön Márquezék és Bagnaia csatájának újabb felvonása, Varga Tibor debütál a vb-n...

Jön Márquezék és Bagnaia csatájának újabb felvonása, Varga Tibor debütál a vb-n – hétvégi menetrend

A Francia Nagydíjjal folytatódik a gyorsaságimotoros-világbajnokság, melynek királykategóriájában már csak az elmúlt évek eredményei alapján is a Ducati fölénye várható. A MotoGP mellett pedig a MotoE szezonnyitójára is érdemes lesz kiemelten odafigyelni, hiszen Varga Tibor révén közel másfél évtized után szurkolhatunk ismét magyar versenyzőnek a vb-n.

Lassan eltelik az újabb két hét, ami azt jelenti, hogy hétvégén ismét pályára gurul a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye. A hatodik forduló helyszíne Le Mans lesz, ahol a Francia Nagydíjat fogják megrendezni. Mi pedig ezúttal nem csak a MotoGP-vel foglalkozunk előzetesünkben, hiszen a MotoE-ben magyar versenyzőnek is szoríthatunk.

Ami a helyszínt illeti, a pálya déli irányban 5 kilométerre található Le Mans városától, míg Párizshoz délnyugati irányban fekszik 200 kilométerre. A Bugatti Circuitet 1965-ben építették a legendás autós 24 órás versenynek otthont adó aszfaltcsíkon belülre. A vb versenynaptárában 1969-ben debütált, és bár ezt és az 1970-es alkalmat leszámítva a következő 26 évben egyszer sem fogadta két egymást követő évben a mezőnyt, de a sorozat rendszeresen visszatért oda.

1995-ben aztán a jelenleg a gyári Hondát irányító Alberto Puig súlyos balesetet szenvedett, így Le Mans kikerült a programból, de a biztonságot javító változtatások elvégzése után öt esztendővel később már ismét versenyeztek ott a világ legjobbjai, és azóta minden szezonban otthont ad a Francia Nagydíjnak. Legutóbb 2008-ban módosították, az eddigi utolsó újraaszfaltozás pedig a 2017-es forduló előtt történt.

A helyszín történetének legeredményesebb versenyzője Jorge Lorenzo, aki összesen hatszor, a MotoGP-ben pedig ötször tudott nyerni. A jelenlegi mezőnyből Marc Márquez a legsikeresebb, aki a királykategóriában háromszor, míg a Moto2-ben egyszer nem talált legyőzőre. Rajtuk kívül a most rajthoz álló versenyzők közül Maverick Viñalesnek, Jack Millernek, Enea Bastianininek és Marco Bezzecchinek van egy-egy diadala a legjobbak között, illetve a spanyol motoros kétszer, az ausztrál egyszer győzött a kisebb kategóriákban. A többiek közül a Moto2-ben Álex Rins, Franco Morbidelli, Francesco Bagnaia, Álex Márquez és Raúl Fernández, míg a Moto3-ban Brad Binder és Joan Mir jártak sikerrel egy-egy alkalommal.

Maga a pálya 4,185 kilométer hosszú és 13 méter széles. Kilenc jobb- és öt balkanyart tartalmaz, amelyek többsége lassú tempójú, ennek megfelelően a kemény fékezés, a kigyorsítás, valamint a kigyorsítás közbeni hátsó tapadás kulcsfontosságú lesz. A leghosszabb egyenes 674 méter, 2023-ban ennek a végén mértek Bindernél 325,8 km/h-t, amely a mai napig a helyszín sebességrekordjának számít. A pályacsúcsot Jorge Martín, a versenyben futott leggyorsabb kör rekordját Bastianini tartja: előbbi 1:29.919, utóbbi 1:31.107 másodperc alatt ért körbe a tavalyi hétvégén.

Az időjárás adott esetben kulcstényező lehet. Egyfelől azt kell megemlíteni, hogy a hőmérséklet 20 fok körül vagy valamivel afelett lesz, másfelől egyik napra sem lehet kizárni a csapadékot. Az előrejelzések szerint péntek délután egy-két zápor, szombat délután szórványos eső, míg vasárnap egész nap záporok várhatóak.

A mezőny úgy érkezik meg Le Mans-ba, hogy a tabellát ismét Álex Márquez vezeti, miután Jerezben egyrészt megszerezte első főfutamgyőzelmét, másrészt öccse bukott, és csak tizenkettedik lett. Ennek köszönhetően visszaállt az élre az összetettben, kérdés, hogy ezt meg is tudja-e tartani. Marc Márquez mindenesetre optimistán várja a hétvégét.

Álex Márquez csak egy pillanatig sajnálta bátyját, győzelme után felidézte a mélypontokat

Örülök, hogy újra munkához látunk – nyilatkozta. – A Le Mans-i pálya az elmúlt szezonokban különösen barátságosnak bizonyult a Ducati számára, és tavaly dobogós helyezést értem el itt. Jerezben sokat dolgoztunk a tesztnapon. Nem tudom, pontosan mit hozunk ide, de optimista vagyok. Jó hétvége volt, kár a vasárnapi bukásért. Itt, Franciaországban az időjárás és a hőmérséklet döntő tényező lehet a futamokon.”

Súlyos sérülésének szelleme kísértette Marc Márquezt jerezi felzárkózása közben

Apropó teszt: a 20 pontos hátrányban lévő Bagnaia természetesen szintén próbálta kihasználni az alkalmat, és kipróbálta a csapattársa által használt lengővillát, ám az nem jött be neki, így továbbra is a tavalyi változatot fogja használni. Más alkatrészek esetében viszont immáron ő is be fogja vetni azokat a verziókat, amelyek Marc Márquez motorján már régóta ott vannak.

Marc Márquez volt a leggyorsabb a jerezi teszten Viñales és Quartararo előtt

Olyasmit hoztunk, amit Le Mans-ban is használni fogunk – fogalmazott. – Ezt Marc már bevetette. Én a thaiföldi teszt előtt eltávolíttattam, mert nem volt tiszta az érzés. Örülök, hogy leteszteltem, jól éreztem magam vele. Később más alkatrészeket is teszteltünk, amelyek [korábban] nem tetszettek, és több időre volt szükségem, hogy átgondoljam.”

A Ducati főnöke nem kertelt, szerinte Bagnaia Jerezben elmaradt a várakozásoktól

Hogy ki állíthatja meg az előző öt Le Mans-i főfutam mindegyikét megnyerő Ducatit? Nos, az idei erőviszonyok alapján a többieknek jó eséllyel ezúttal is nehéz dolguk lesz, ám Fabio Quartararónak Jerezben sikerült valamennyire beleköpnie a bolognaiak levesébe. A Yamaha ráadásul be fogja vetni a teszten kipróbált motorblokkot, ezzel is növelve a francia pilóta esélyét, hogy valami szép eredményt érjen el hazai pályán, ahol eddig csak egyszer állt dobogóra.

A Yamaha-pilóták „megkapták, amit kértek”, Le Mans-ban már a motort vezethetőbbé tevő újítással indulnak

Nagyon boldog vagyok, hogy a mostani forduló előtt egy pole-t és egy második helyet szereztem Jerezben – kezdte. – Le Mans nagyon különleges számomra, ez a hazai nagydíjam, és rengeteg szurkoló fog drukkolni nekem. Nem számít, hányszor éltem már át, mindig libabőrös leszek, amikor a rajtrácson eléneklik a himnuszt. Azonban ezen a hétvégén is a feladatra kell koncentrálnunk. A futamhétvégén és a jerezi teszten elért pozitív eredmények jó kis löketet adnak a csapatnak, és kíváncsian várom, hogyan teljesít az új motorblokk-specifikáció Le Mans-ban. Izgatottan várom a kezdést.”

„Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire boldog leszek egy második helytől” – így örült a Yamaha és Quartararo (videó)

A Yamaha esetében két fejlemény miatt is meg kell említeni a Pramacot. Egyrészt vasárnap „az új szponzor tiszteletére” új festést mutatnak be, de ami ennél jóval fontosabb, hogy Miguel Oliveira visszatér a mezőnybe. A portugál pilóta az Argentin Nagydíj sprintjén szerepelt utoljára, amikor Fermín Aldeguer kiütötte őt, aminek következtében megsérült.

Hivatalos: kiderült, hogy Oliveira visszatérhet-e a hétvégén

Miután két hónapig nem versenyeztem, nagy örömmel jelentem be, hogy ezen a hétvégén, Le Mans-ban visszatérek a pályára – mondta. – Ez az esemény nemcsak a fizikai visszatérést, hanem egy megterhelő felépülési folyamat betetőzését is jelzi, amelyet csapatom rendületlen támogatása tett lehetővé. A profizmusuk, az elkötelezettségük, valamint a belém vetett hitük meghatározó volt, amiért mélységesen hálás vagyok. Tudom, hogy kihívás lesz visszaszerezni a sebességemet, de biztos vagyok benne, hogy a csapatom támogatásával vissza fogok térni a jó útra.”

A másik versenyző, aki az elmúlt két hétvégén húzogatta az oroszlán bajszát, az Viñales. A 30 éves pilóta jelenleg kiemelkedik a KTM kvartettjéből, hiszen a katari elvett második helye után Jerezben negyedikként ért célba. Ezzel a mattighofeniek feljöttek a konstruktőri tabella harmadik pozíciójába, kérdés, hogy előre- vagy hátrafelé kell tekintgetniük.

Belső harcok a KTM-nél: az ex-vezér pereli a felügyelőbizottság elnökét, aki úgy látja, őt verték át 

Rendkívül izgatott vagyok, hogy Le Mans-ba, a csapat hazai fordulójára megyünk, szinte olyan érzés, mintha nekem is hazai pályám lenne, és nagyon motivált vagyok, hogy jól teljesítsek ezen a helyszínen – jelentette ki. – Nagy önbizalommal érkezünk meg Spanyolországból Le Mans-ba, miután kifejezetten pozitív hétvégét zártunk, majd keményen dolgoztunk a teszten, ahol sikerült néhány lépést tennünk, és alig várom, hogy ezeket a héten Franciaországban is bevessük. Nagyon szeretem a Le Mans-i pályát, szóval meglátjuk, miként alkalmazkodik a motor ehhez a helyszínhez. Lépésről lépésre fogunk haladni, ahogyan szoktuk, és meglátjuk, hogyan alakul. Franciaországban mindig különleges a hangulat, amely biztosan egész hétvégén magával ragad minket.”

A Honda Jerezben visszacsúszott a gyártók táblázatának negyedik helyére, de aggodalomra egyelőre nincs ok, hiszen a Ducatit leszámítva továbbra is rendkívül szoros a versengés. Az aranyszárnyasok versenyzői közül eddig Johann Zarco teljesít a legjobban, akinek hazai pályán van lehetősége egy nagy dobásra. Tavalyi csapattársa, Takaaki Nakagami idén először versenyez, miután Aleix Espargarót követően ő is kapott egy szabadkártyát.

Hivatalos: Újabb szabadkártyát használ ki a Honda, Nakagami is ott lesz a Francia Nagydíj rajtrácsán

Az Apriliánál még hosszú ideig hiányozni fog a vezérpilótának szerződtetett Jorge Martín, akit ezúttal is Lorenzo Savadori helyettesít. A noaleieknél Ai Ogura és Marco Bezzecchi pontszáma között csupán egy a különbség, de amíg az újoncnál kellemes meglepetést jelent ez a szereplés, addig az olasz versenyző eddigi szereplése inkább csalódás. Azonban talán pont azon a helyszínen talál magára, ahol két éve futamot tudott nyerni. „Örülök, hogy Le Mans-ba megyünk, a pozitívan alakuló jerezi teszt után vissza akarok ülni a motorra – hangsúlyozta. – Kedvelem ezt a pályát, korábban nyertem is rajta, szóval motiváltak vagyunk, és készen állunk rá, hogy mindent beleadjunk.”

Varga Tibor bemutatkozik a MotoE-ben

Ki emlékszik rá, mit csinált 2011. november 6-án? Jó eséllyel nem sokan, de a magyar motorsport szempontjából fontos dátum, hiszen az aznapi Valenciai Nagydíjon indult legutóbb magyar versenyző a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyében. Sebestyén Péter a tizennyolcadik helyen ért célba a 125 köbcentiméteres kategóriában, így pont nélkül zárta az ottani pályafutását.

Azóta eltelt közel másfél évtized, a géposztályt átnevezték, míg az akkor 17 éves Sebestyén jövő héten már a harmadik ikszet tölti. Magyar pilóta viszont azóta sem fordult meg a vb-n, azonban ez a mondat már nem sokáig lesz igaz. Ezen a hétvégén rajtol ugyanis a MotoE, soraiban Varga Tiborral, aki, ha minden jól megy, a teljes szezonban erősíteni fogja a mezőnyt.

Második legjobb újoncként zárta a MotoE tesztjét Varga Tibor, de ellenfele miatt megsérült

Ezzel pedig abból a szempontból is történelmet ír, hogy ő a 2019 óta létező, 2023-tól kezdve világbajnoki státuszú elektromos széria első magyar pilótája. A 18 éves motoros ráadásul a mezőny legfiatalabbjaként méretteti meg magát. Mindezt mindenki máshoz hasonlóan egy Ducati V21L-en ülve, a Snipers istállóját képviselve fogja megtenni. Csapattársa, Nicholas Spinelli lesz, akit leginkább a tavalyi Superbike-vb asseni fordulójának első futamán aratott meglepetésgyőzelméről lehet ismerni, de már a MotoE-ben is diadalmaskodott, egészen pontosan négyszer.

Kis híján dobogós lett a vb-debütálásra készülő Varga Tibor, minden magyar pontot szerzett Estorilban

Varga több szempontból is jól melegített a debütálására. Egyfelől április közepén a második legjobb újoncként zárta a kategória montmelói tesztjét, ami kifejezetten biztató eredmény. Másrészt pedig múlt héten a JuniorGP Stock kategóriájában szép felzárkózást mutatott be, és karfájdalmai ellenére úgy lett negyedik, hogy a második helyezettől is csak tizedekre volt.

A Spanyol Nagydíj hétvégéjének menetrendje

PÉNTEK
8:30 – 8:45 MotoE Első edzés
9:00 – 9:35 Moto3 Szabadedzés
9:50 – 10:30 Moto2 Szabadedzés
10:45 – 11:30 MotoGP Első szabadedzés
12:35 – 12:50 MotoE Második edzés
13:15 – 13:50 Moto3 Első edzés
14:05 – 14:45 Moto2 Első edzés
15:00 – 16:00 MotoGP Edzés
17:00 – 17:10 MotoE Időmérő (Q1)
17:20 – 17:30 MotoE Időmérő (Q2)
SZOMBAT
8:40 – 9:10 Moto3 Második edzés
9:25 – 9:55 Moto2 Második edzés
10:10 – 10:40 MotoGP Második szabadedzés
10:50 – 11:05 MotoGP Időmérő (Q1)
11:15 – 11:30 MotoGP Időmérő (Q2)
12:15 MotoE Első verseny (8 kör)
12:50 – 13:05 Moto3 Időmérő (Q1)
13:15 – 13:30 Moto3 Időmérő (Q2)
13:45 – 14:00 Moto2 Időmérő (Q1)
14:10 – 14:25 Moto2 Időmérő (Q2)
15:00 MotoGP Sprintverseny (13 kör)
16:10 MotoE Második verseny (8 kör)
VASÁRNAP
9:40 – 9:50 MotoGP Bemelegítés
11:00 Moto3 Verseny (20 kör)
12:15 Moto2 Verseny (22 kör)
14:00 MotoGP Verseny (27 kör)