Marco Rigamonti elárulta, örült, amikor a Ducatinál őt kérték fel Marc Márquez versenymérnökének, és egyáltalán nem aggódott. Az olasz szakember szakmailag is nagyra tartja pilótáját, de annak jelleme ennél is jobban meglepte.
Marc Márquez az idei évre átült a Gresini motorjáról a gyári Ducatira, ami számos következménnyel járt. Többek között azzal is, hogy új versenymérnöke lett, hiszen el kellett búcsúznia a nagyra tartott Frankie Carcheditől, akinek a szerepét Marco Rigamonti vette át. Utóbbi az elmúlt két évben Enea Bastianinivel dolgozott, aki nem váltotta meg a világot piros színekben.
A nyolcszoros világbajnok viszont berúgta az ajtót, hiszen az eddigi nyolc futamhétvégén öt pole pozíciót, valamint hét sprint- és négy főfutamgyőzelmet szerzett, így 32 pontos előnnyel vezeti a világbajnokságot öccse, Álex Márquez előtt, csapattársával, Francesco Bagnaiával szemben pedig 93 egységgel gyűjtött többet. Rigamonti beszámolt a közös munka bizonyos részleteiről.
„Nagyon boldog voltam, mivel éreztem, hogy a Ducati értékel engem, mert ha engem választanak egy olyan versenyző mellé, mint Marc, annak oka van – nyilatkozta az előzetes érzéseiről a Mundo Deportivónak. – Másrészt rendkívül izgatott voltam, hogy egy Marc kaliberű pilótával dolgozhatok, és megtudhatom, hogyan dolgozik, miként közelíti meg az embereket, a csapatot. Kíváncsi voltam, hogyan lehet egy ilyen kaliberű versenyzővel együtt dolgozni. Ami az aggodalmakat illeti, semmi [nem volt], mert egy ilyen szintű motorossal annyira pozitív dolgozni, hogy az azzal kapcsolatos aggodalmak, hogy az ember nem felel meg a feladatnak, nem vezetnek sehová. Ettől rossz munkát végez, nem tudja, hogy izgul vagy aggódik.”
Marc Márquez már túl van a legnehezebb kihívásán, és most már Rossi számát szeretné elérni
„A lehető legjobban, nyugodtan kell dolgoznunk, aggodalom nélkül – folytatta. – Miután [egy ideje] együtt dolgozom vele, elmondhatom, hogy nagyon kellemes vele a munka, az ember sokat tanul, sok [információt] cserélünk, mert erősen motorozik, de ahhoz is nagyon ért, hogy mi történik a motoron. Irányt ad, nagyon jól tud magyarázni, remekül nézi az adatokat. Most már elmondhatom, hogy technikailag is jó, mert olyasvalakivel van dolgom, aki nemcsak úgy motorozik, mint egy fenevad, hanem érti is azt.”
Rigamonti azonban nem csak Márquezről mint versenyzőről beszélt. Bastianinit korábban belülről is kritizálták, mondván, nem a legjobban bánik a csapattagokkal, és nem köszöni meg a munkájukat. A spanyol motoros viszont igyekszik mindenkivel együttműködni, és nem utolsósorban a jó hangulatért sem kell a szomszédba mennie.
„A személyisége, a személyisége az emberekkel – válaszolta versenymérnöke arra a kérdésre, hogy mi lepte meg a legjobban. – Az ember egy VIP-versenyzőre számít, valakire, aki mindent megnyert. Szóval azt hiszi, tökéletes, de téved. Másfelől [Márquez] mindig elmondja, ha nem volt igaza, ha hibázott, ha nem a megfelelő iránymutatást adta, mindenkit üdvözöl, mindenkinek köszön. Ennek így kell lennie, de ez nem gyakori. A jelleme lepett meg engem a legjobban, az, hogy csapatban akar dolgozni. Emberileg ez a legszebb, hiszen ezzel lehet dolgozni. Emellett szeret nevetni és viccelődni, így emberi szempontból is élvezzük a vele való munkát. A motorozás terén pedig az lepett meg, hogy mennyire ért a technikához. Azt mondják, hogy egy hozzá hasonlóan jó versenyző mindenhez ért. Valójában viszont szerintem ő tényleg mindenben jó, és százszázalékosan visszaadja, amit az ember nyújt neki, de nem arról van szó, hogy nem érti, és csak gyorsan megy. Megadja az utasításokat, és az általa mondottak alapján lehet fejlődni.”
Marc Márquez az új aerocsomagot, Bagnaia a nagyobb féktárcsákat dicsérte az aragóniai teszt után