back to top
2025. június 20. 18:52
KezdőlapMotoGPBagnaia: Ha itt nem leszek versenyképes, kimondhatjuk, hogy baj van

Bagnaia: Ha itt nem leszek versenyképes, kimondhatjuk, hogy baj van

Francesco Bagnaia kijelentette, ha az Olasz Nagydíj hétvégéjén nem lesz versenyképes, akkor gond van, ugyanakkor jelen helyzetében nem ábrándozhat duplázásról. A háromszoros világbajnok szerint Mugellóban nehezebb működtetni az Alcañizban sokat segítő nagyobb méretű féktárcsát.

Francesco Bagnaia számára eddig finoman szólva sem úgy alakul a szezon, ahogyan azt vélhetően előzetesen eltervezte. A 28 éves motoros eddig mindössze egy futamot nyert, azt is Marc Márquez bukásának köszönhetően, akivel szemben nyolc forduló után 93 pont a lemaradása. Ráadásul Álex Márquez is bőven előtte van, egészen pontosan 61 egységnyi különbséggel.

Most viszont az egyik legjobb pályája következik, és nem csak azért, mert hazai közönség előtt versenyezhet. A gyári Ducati versenyzője ugyanis a sprinteket is figyelembe véve 2022 óta zsinórban öt győzelemnél tart Mugellóban. Éppen ezért bízik benne, hogy az aragóniai feltámadás után versenyképes lesz az előttünk álló hétvégén.

Bagnaia negyedszerre is elhódítja a helyi szíveket? – hétvégi menetrend

Igaz, hogy Aragóniában a vasárnapi futamon versenyképes voltam, de az érzésem szerintem nem csak attól függ, hogy ott mit csináltunk – nyilatkozta. – Szóval meglátjuk, hogy jó érzéssel és jó beállítással vágok-e neki a hétvégének. Tudom, mennyire fontos, hogy itt jó eredményt érjünk el, és igyekszem a maximumot kihozni magamból, hogy tartsam Marc tempóját, aki általában a legerősebb. Szóval megpróbálok legalább harcolni a győzelemért.”

Nem ez az első olyan helyszín, amelynek esetében a szakértők a korábbi eredmények alapján előzetesen úgy gondolják, hogy Bagnaia akár versenyképesebb is lehet az idősebbik Márqueznél. Korábban talán leginkább Katarban merült ez fel, ahol azonban végül nem lehetett megállítani a nyolcszoros világbajnokot. Ami viszont Mugellót illeti, az olasz motoros is tudja, hogy ha itt nem teljesít, akkor lassan tényleg nem lesz mibe kapaszkodnia.

Nagyon fontos lesz, mert ha itt nem leszek versenyképes, kimondhatjuk, hogy baj van – jelentette ki. – Szóval megpróbálok küzdeni [a győzelemért]. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy mindkét futam megnyeréséről ábrándozzak, mert tudjuk, hogy Marc mennyire erősnek bizonyult ebben az idényben, ahogyan Álex is. Szóval fontos lenne ott folytatni, ahol az aragóniai vasárnap abbahagytuk, és megpróbálunk pályaeseményről pályaeseményre javítani a tempónkon.”

Marc Márquez az új aerocsomagot, Bagnaia a nagyobb féktárcsákat dicsérte az aragóniai teszt után

Ami a már többször is emlegetett Aragóniai Nagydíjat illeti, Bagnaia a sprinten annyira szenvedett, hogy még csak pontot sem szerzett. Másnap viszont némileg váratlanul magára talált, és miután az első körökben visszaverte Pedro Acosta támadásait, harmadikként futott be a Márquez testvérek mögött. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezzel csak az idény eleji állapot tért vissza.

Reálisnak kell lennünk, és figyelembe kell vennünk, hogy a legutóbbi forduló a versenyig elég nehezen alakult számomra – fogalmazott. – Igaz, hogy aztán a vasárnapi futamra gyűjtöttem némi önbizalmat, de az is tény, hogy ugyanott végeztem, ahol a szezon elején, a harmadik pozícióban. Közel voltam hozzájuk, de Marc játszadozott. Ott voltam Álexszel, harcoltam vele, és [közvetlenül] előttem végzett. Szóval szerintem jó lenne innen folytatni, de ezen a hétvégén még egy lépést kell tennünk, és ez a megfelelő pálya, hogy ezt megkíséreljük.”

A legutóbbi főfutam leintése után mind Bagnaia, mind a gyári Ducati csapatmenedzsere, Davide Tardozzi elmondta, hogy a bemelegítésre féktárcsát cseréltek a motorjában, és a versenyen a 340 milliméteres helyett a 355-öset használta. Az olasz pilóta elmondása szerint ennek köszönhetően sokkal magabiztosabbá vált, azzal kapcsolatban viszont vannak kétségei, hogy Mugellóban mennyire működhet ez a megoldás.

Ez az egyszerűnek tűnő változtatás segített Bagnaiának, hogy kilábaljon a mély gödörből

Ezen a pályán nehezebb használni a háromszázötvenöt [millimétereset], mert a fék nem éri el azt a hőmérsékletet, amely a tárcsának [megfelelő] lenne – magyarázta. – Szóval megpróbálunk az alapverzióval, az alacsonyabb tömegű háromszáznegyven milliméteressel kezdeni, és reméljük, nem lesznek olyan gondjaink, mint korábban. Mindenesetre úgy vélem, ezen a pályán nyilvánvalóan szükségünk van a fékekre, de kevésbé, mint más pályákon, ami talán jobban feküdhet nekünk.”