A veterán menedzser, Carlo Pernat szerint Marc Márquez már a zsebében érezheti az idei bajnoki címet. Pernat emellett Márquez leigazolásának okairól, a pilótapiacot mozgató legfontosabb tényezőről és az esetleges Pedro Acosta–Valentino Rossi együttműködés hátteréről is érdekes gondolatokat fogalmazott meg.
Carlo Pernat hosszú időn keresztül állandó eleme volt a MotoGP-paddocknak, bár idénre kikerült az aktív körforgásból. Viszont a veterán menedzser, aki tavaly még Enea Bastianini, korábban pedig többek között Valentino Rossi pályafutását is egyengette, még mindig szívesen megosztja – az általában sarkos – véleményét a királykategória történéseiről.
Hiába költött rá csapata több százmilliót, a fiatal Rossinak elege lett, és egyszerűen hazament
Nemrég megkérdezték tőle, lát-e még esélyt arra, hogy idén valaki letaszítsa a tabella éléről Marc Márquezt. „Viccel? A kilencedik bajnoki címe már a zsebében van – válaszolta Pernat a MOW Magazinnak. – Rendben, a versenypályán bármi megtörténhet, de gyakorlatilag minden futamot megnyert, óriási az előnye… hogyan is lehetne komolyan felvetni, hogy Marc Márquez nem nyeri meg a 2025-ös bajnokságot?”
Ahogy a genovai szakember említette, Márquez sikert sikerre halmoz, ám eközben csapattársa, Francesco Bagnaia nem találja ugyanazt a tempót a Ducati idei motorjával. Pernat úgy gondolja, hogy a technikai nehézségeket előre látták a Ducatinál, és ez is szerepet játszott abban, hogy a nyolcszoros világbajnokot igazolták le a gyári csapatukhoz.
„Teljesen egyértelmű, hogy a GP25 nem egy tökéletes motor. Gigi [Dall’Igna, a Ducati versenyrészlegének általános igazgatója] valószínűleg tudta, hogy a GP24 után szinte lehetetlen lesz nagyot előre-, és könnyű visszalépni. Ezért is választotta azt a versenyzőt, aki mindenki másnál jobban képes döntő tényezővé válni a pályán – érvelt Pernat. – Ez persze nem azt jelenti, hogy Márquezre szabták a motort, ami teljes képtelenség lenne, hanem azt, hogy mivel technikai visszalépés veszélye fenyegetett, egy olyan pilótát választottak, aki csupán a saját erejéből is képes két lépésnyi előnybe kerülni a többiekhez képest.”
Az eltérő vezetési stílusban keresendő Bagnaia szenvedése és Marc Márquez szárnyalása?
A tavalyi évtől eltérően idén a gyári Ducati csaknem biztosan nem lesz aktív szereplő a pilótapiacon, viszont az ettől függetlenül is felkavarodhat. Ennek az egyik mozgatórugója Jorge Martín lehet, aki lényegében bejelentette: az első éve után távozni akar az Apriliától. Azonban Pernat meglátása szerint nem a spanyol pilóta lépése lehet a legnagyobb hatással.
„Nem a »Martín-ügy« fogja meghatározni a piacot. Az egész KTM-kérdés lesz az. Csak akkor lehet majd valójában a pilótapiacról beszélni, ha világos lesz, mi lesz a KTM jövője, mert az akár az egész mezőnyt felforgathatja – mutatott rá. – Ha pedig a KTM-nél valami felfordulás lesz, akkor biztosan beindul majd a piac.”
A komoly anyagi problémákkal küzdő osztrák gyártó pillanatnyi helyzete aránylag stabilnak tűnik, de ennek ellenére folyamatosan ott lebeg a MotoGP-programja fölött a megszűnés veszélye. Erre reagálva állandóan terítéken van a gyártó pilótáinak, főként fiatal csillagának, Pedro Acostának esetleges távozása. Acostát eddig legtöbbször a Ducati-ügyfél VR46-tal boronálták össze, Pernat szerint nem véletlenül…
„Pedro Acosta bármit megtenne csak azért, hogy egy Ducatival versenyezhessen. És ugyanilyen biztosan állítható, hogy a Ducati és Valentino Rossi is tárt karokkal fogadná őt – jelentette ki korábbi ügyfeléről a 76 éves szakember. – És szerintem Vale Pedro Acostában azt látja, aki Marc Márquez volt neki: a fiatal ellenfelet, aki megakadályozza, hogy a nagy bajnok elérje a tíz világbajnoki címet.”
Rossi reagált az Acosta-pletykára – akit egy másik gyártó már konkrét tervvel csábít?