Aleix Espargaró bukásba keveredett az Osztrák körverseny harmadik szakaszán. A Honda tesztpilótájánál ráadásul törést gyanítanak.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Aleix Espargaró ezen a héten mutatkozott be profi országúti kerékpárosként. A 35 éves pilóta az ebben a világban az élcsapatok közé tartozó Lidl-Trek színeiben teljesítette első versenyét. Bár a Tour de France is jelenleg zajlik, ő egy ennél kisebb, ötnapos viadalon, a Tour de Austrián, vagyis az Osztrák körversenyen állt rajthoz.
Az első szakaszt szerdán teljesítette a mezőny, és Espargaró egyetlen másodperc híján maradt 4 órán belül a 167,8 kilométeren. Ezzel 13:33 másodperccel maradt el a szakasz győztesétől, összesítésben pedig nyolcvanhetedikként ért célba. Hogy mindezt kontextusba helyezzük, az első napot százharmincegyen teljesítették.
Aleix Espargaró új karrierje első komoly megmérettetésére készül, magyar versenyzőkkel kerül szembe
Csütörtökön egy ennél valamivel rövidebb, 142,1 kilométeres szakasz következett, a spanyol motoros-kerékpáros pedig közelebb volt az élmezőnyhöz. Egészen pontosan 3:06.22 másodperc alatt sikerült teljesítenie a távot, amivel mindössze 1:33 másodperccel maradt el a szakaszt megnyerő, az idei Giro d’Italia összetettjét másodikként záró Isaac del Toro mögött, és hetvenedik lett.
A pénteki, 142,9 kilométeres szakaszon eleredt az eső, és nem sokkal féltáv után egy harmadik kategóriás, vagyis közepesen nehéz emelkedőn Espargaró belekeveredett egy bukásba. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy nem fel kell adnia a küzdelmet, mert könnyen lehet, hogy nem úszta meg sérülés nélkül az esést. „Egy kisebb bukás után Aleix Espargarónál törést gyanítanak a kezének egyik csontjában, így kénytelen volt feladni az Osztrák körverseny harmadik szakaszát – olvasható a Lidl-Trek X-oldalán. – Gyógyulj meg gyorsan, Aleix.”
A fejleményeknek aligha örülnek a Hondánál, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy a háromszoros királykategóriás futamgyőztesnek a közeljövőben nem kell motorra ülnie, legalábbis futamhétvégén. Brnóban ugyanis nem ő, hanem Takaaki Nakagami helyettesíti a sérült Somkiat Chantrát, utána pedig jön a nyári szünet. Ezt követően a japánok felhasználhatják a maradék három szabadkártyájukat, de ekkorra Espargaró jó eséllyel teljesen egészséges lesz.