back to top
2025. július 28. 18:03
KezdőlapSuperbikeGyakran látott elem maradt ki Razgatlıoğlu magyarországi hétvégéjéből, elárulta, mi volt az...

Gyakran látott elem maradt ki Razgatlıoğlu magyarországi hétvégéjéből, elárulta, mi volt az oka

Toprak Razgatlıoğlu elmondta, amikor a Balaton Park-i Superpole versenyen átmenetileg a dobogós helyek közül is kicsúszott, a többiekkel ellentétben nyugodtan kezdett el motorozni. A címvédő megválaszolta azt a kérdésünket, hogy ezen a hétvégén miért maradt el a megszokott kreatív ünneplése.

Toprak Razgatlıoğlu túlzás nélkül jött, látott és győzött a Balaton Park Circuiten. A BMW pilótája ugyanis mindent megnyert, ami számít: szombaton megszerezte a pole pozíciót, majd behúzta az első futamot, vasárnap pedig a Superpole versenyen és a második viadalon sem talált legyőzőre. Ennek eredményeképpen 26 pontra növelte előnyét Nicolò Bulegával szemben a táblázaton.

Így áll a Superbike-vb tabella a Balaton Park-i forduló után

A három futam közül a középsőn volt a legnehezebb diadalmaskodnia. Bár nyilvánvalóan a Superpole versenyen lehet a legkevesebb pontot szerezni, a 28 éves versenyző számára mégis kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen ez volt a Superbike-világbajnokság történetének ezredik viadala. És miután a nyolcszázadikat és a kilencszázadikat is megnyerte, ezen is szeretett volna első lenni.

Íme a 1000. Superbike-vb-verseny csoportképe (galéria) 

Egy ideig úgy is tűnt, hogy ez is sima lesz, ám aztán hirtelen visszaesett a harmadik helyre, de a közvetítésből nem derült ki, hogy ennek mi volt a pontos oka. Kisvártatva már a negyedik pozícióban motorozott, ráadásul Sam Lowes eléggé ellépett az élen. Razgatlıoğlu azonban ekkor sem esett kétségbe.

Csatára késztették Razgatlıoğlut a hibája után, de így is behúzta a történelmi futamot a Balaton Parkon

Az egyes kanyarban hibáztam – válaszolta a P1race.hu kérdésére a futam utáni sajtóbeszélgetésen. – Utána csak követtem a többieket, mivel láttam, hogy mindenki meglehetősen magabiztos a dőlésszög tekintetében, és tartják az ívet. Arra is rájöttem, hogy a kilences kanyarban mindenki keményen fékez. A tévében ez teljesen másképpen néz ki, a motoron viszont ez kicsit más. Úgy tűnik, mintha kicsit nedves lenne, pedig nincs ott víz. Száraz, de az ember kicsit így látja. Amikor láttam, hogy mindenki keményen nyomja, elkezdtem nyugodtabban motorozni.”

Azonban hiába győzött háromszor is a címvédő, egyvalami elmaradt: a szokásával ellentétben semmilyen kreatív koreográfiát nem mutatott be az ünneplés során, a levezető körön. Ennek meglehetősen prózai oka volt. „A török srácok általában jönnek, de most nincs itt mindenki, így nem volt könnyű összehoznunk valamit – felelte szintén a mi felvetésünkre. – Talán legközelebb.”

Razgatlıoğlu sorozatban a harmadik hétvégén triplázott, így már zsinórban kilencedik futamgyőzelménél jár. Ahogyan arról beszámoltunk, már csütörtökön is úgy fogalmazott, hogy foglalkoztatja saját, tizenhármas rekordjának megdöntése. Ezek után pedig alighanem ez még inkább így van, igaz, most jó ideig nem fogja meghosszabbítani a szériát, hiszen a Superbike-vb mezőnye nyári szünetre vonul.

A Balaton Park-i hétvége vasárnapjának legjobb képei