back to top
2025. augusztus 02. 19:06
KezdőlapMotorsportZarco legyőzte Locatellit, Miller bukott, a Hondáé a pole a Szuzukai 8...

Zarco legyőzte Locatellit, Miller bukott, a Hondáé a pole a Szuzukai 8 órás versenyre

Johann Zarcónak köszönhetően a 30-as Honda szerezte meg a pole pozíciót, miután 26 ezreddel legyőzte a 21-es Yamahát vezető Andrea Locatellit. Utóbbi csapattársa pénteken nagyot esett, és szombaton is a földre került.

Pénteken és szombaton rendezték a Szuzukai 8 órás verseny kvalifikációját. A formátum lényege, hogy az első napon minden egység minden versenyzője motorra ült, és mindenhol a két legjobb idő, pontosabban azok átlaga számított. Másnap pedig az első tíz motor két leggyorsabb pilótája dönthette el a pontos sorrendet a mezőny elején.

Pénteken összességében a 30-as számú Honda bizonyult a leggyorsabbnak: Johann Zarco 2:04.820, míg Takumi Takahashi 2:05.554 másodperces körrel jelentkezett. A duó annak ellenére végzett az élen, hogy tényleg csak duóról van szó, hiszen, miként arról mi is beszámoltunk, Iker Lecuona Balaton Park-i sérülése után Xavi Vierge lett volna a harmadik versenyző, ám ő nem kapta meg időben a vízumot. Ennek persze elsősorban a vasárnapi futamon lehet jelentősége.

Kellemetlen lépésre kényszerül a Honda, a bürokrácia miatt eshetett ki a Balaton Park-i sérült helyettese

Pilótákra lebontva azonban nem a francia versenyző, hanem a 76-os BMW-t hajtó Naomichi Uramoto bizonyult a leggyorsabbnak 2:04.796-tal. Abból a trióból a Superbike-vb-n éveket lehúzó Loris Baz volt a második leggyorsabb 2:05.346-tal, míg az elsősorban a Man-szigeti TT-ről ismert Davey Todd idejének nem volt jelentősége (leszámítva azt a tényt, hogy mindkettőjüknél lassabb volt).

„Quartararóval és Mirrel osztoztam a bokszon, és gyorsabb voltam náluk” – interjú Andrea Locatellivel

A harmadik pozíciót a 21-es Yamaha szerezte meg, ahol két jól csengő név is szerepel. Közülük Andrea Locatelli volt a leggyorsabb 2:05262-vel. Jack Miller ideje szintén beleszámított az átlagba, ám az ausztrál versenyző leginkább egy látványos bukással hívta fel magára a figyelmet. Szerencsére ő épségben megúszta az esést, ám motorja csúnyán összetört.

Az endurance-világbajnokságot vezető 7-es Yamaha ötödik lett Karel Hanikával, Marvin Fritzcel és Jason O’Hallorannel. A Moto3-ban szereplő Ryusei Yamanaka Hondája a hatodik, míg a Moto2-ben vitézkedő Yuki Kuniié nyolcadik lett. A versenyt korábban négyszer is megnyerő Michael van der Mark egysége, a 37-es BMW a kilencedik lett. A holland pilóta a nemrég tragikus hírt bejelentő Sylvain Guintoli helyére ugrott be, ennek ellenére mindkét csapattársánál gyorsabbnak bizonyult.

Tragédia: elhunyt a korábbi Superbike-világbajnok fia

Ami a legjobb tízből kiszorult motorokat illeti, a teljesség igénye nélkül megemlítünk néhányat. Albert Arenas Suzukija a tizenkettedik, Jonas Folgeré tizenötödik lett, Zaqhwan Zaidiék a tizenhatodik pozíciót szerezték meg egy Hondával, Rendy de Puniet Yamahája tizennyolcadikként zárt. Rajtuk kívül érdemes megemlíteni Carlos Checa öccsét, Davidot, valamint Maverick Viñales unokatestvérét, Isaacot.

Ami a szombati eseményeket illeti, először az első tíz második felének lassabb versenyzői mentek pályára a pénteki végeredményhez képest fordított sorrendben, aztán következtek a leggyorsabb pilóták, majd ugyanezt megismételték az első ötös motorosai. Ami a hátsó fertályt illeti, ezúttal nem a Yamanakával felálló 17-es, hanem a Kuniit a soraiban tudó 73-as Honda volt a leggyorsabb 2:05.477-tel, 31 ezreddel megelőzve a 37-es BMW-t

Ami a második csoportot illeti, az 1-es Suzuki, a 21-es Yamaha és a 76-os BMW első versenyzője is hibázott. Ami az ivataiakat illeti, Miller az utolsó sikánban dobta el a motort. Azonban ekkor már csak az adott egység leggyorsabb körei számítottak, így ezeknek az egységeknek sem kellett lemondaniuk a pole pozícióról. Arról a pole pozícióról, amelynek első számú várományosa a 30-as Honda volt, legalábbis Takahashi köre után.

Azonban Locatelli nála is gyorsabb volt, és 2:04.316-tal átvette a vezetést. Mivel Uramoto ideje csak a második pozícióra volt elég, Zarco köre döntötte el a rajtelsőség sorsát. Az első szektor után a francia versenyző 74 ezredes előnyben volt, a második végére viszont 23 ezred volt a hátrány. Végül a harmadik bizonyult döntőnek, hiszen azután a 35 esztendős motoros 16 százados előnybe került, és mivel a negyedikben ebből 26 ezredet megőrzött, megszerezte egységének a pole-t.