Sajtóértesülések szerint Álvaro Bautista valóban nem a gyári Ducatinál folytatja pályafutását, ám menedzsere hétfőn a Barnival tárgyalt. Amennyiben összejön a megállapodás, a kétszeres Superbike-világbajnok jövő héten tesztelheti az új Panigalét.
Zsinórban ez a második olyan szezonja a Superbike-világbajnokságnak, amikor az egyik legfontosabb pályán kívüli témának Álvaro Bautista jövője számít. A spanyol pilóta tavaly még meghosszabbította szerződését a Ducatival, és a gyári csapatnál folytatta, ám idén most már egyre biztosabbnak tűnik, hogy az együttműködés az év végén lezárul.
Még úgy is, hogy a 40 esztendős motoros a Balaton Parkon leszögezte, még nincs kőbe vésve, hogy távozik jelenlegi istállójától, mondván, a Ducatinál csak annyit kommunikáltak felé, hogy a jelenlegi formában nem akarják folytatni az együttműködést. A GPOne értesülései szerint ugyanakkor Bautistának valóban távoznia kell a gyári alakulattól – ám könnyen lehet, hogy végül marad a Ducati kötelékében.
Az olasz portálnál ugyanis úgy tudják, hogy hétfőn „villámgyors” tárgyalás zajlott Simone Battistella, Bautista menedzsere, valamint Marco Barnabò, a Barni csapatfőnöke között. Mint ismert, a szatellitcsapatnál van egy betöltendő üresedés, hiszen Danilo Petrucci jövőre már a BMW színeiben fog szerepelni.
Bár megállapodás állítólag még nem született, annak alapjait sikerült lefektetni. A hivatkozott cikkben kiemelik, hogy a feleknek két fontos tényezőben kell megállapodniuk: egyrészt a technikai támogatás mértéke, hiszen Bautista célja a teljes gyári csomag, másrészt a fizetés, amely nyilvánvalóan csökken a mostanihoz képest.
Egy MotoGP-pilóta és a Balaton Park legnagyobb kritikusa közül kerülhet ki Bautista utódja
A spanyol motoros esetében az életkor természetesen problémás lehet, hiszen hosszú távú szerződést semmiképpen nem lehet vele aláírni, másfelől viszont ismeri a gépet. Igaz, a Ducati 2026-ra új Panigale V4-essel fog előrukkolni, és amennyiben összejön a megállapodás, jövő héten Aragóniában már tesztelheti a motort, hogy az októberi kollektív jerezi tesztre már jobban megismerje azt. Amennyiben az egészből mégsem lesz semmi, úgy Michele Pirróé, a Ducati tesztpilótájáé lesz a lehetőség.
Persze innentől kezdve a gyári Ducatinál is lesz egy üresedés. Az már biztos, hogy az ülés nem Arón Caneté lesz, hiszen bár felmerült, hogy a Superbike-világbajnokság mezőnyében köt ki, végül a Marc VDS-szel állapodott meg, így jövőre még biztosan marad a Moto2-ben. A legnagyobb eséllyel továbbra is Iker Lecuona lesz a kategória kétszeres világbajnokának utódja, hiszen a gyári Honda jelenlegi versenyzője viszonylag fiatal, ezzel együtt már bőven van tapasztalata a szériamotorozás legmagasabb szintjén.
Eldőlt a világbajnoki élmenő jövője, de még nincs szó a Superbike-vb-ről