Sajtóértesülések szerint könnyen elképzelhető, hogy a Red Bull nem hosszabbítja meg a névadó szponzori együttműködését a KTM-mel. Az energiaital-gyártó cég a jövőben a Honda partnere lehet.
A KTM és a Red Bull együttműködése immáron közel három évtizede tart, és ezalatt rengeteg sikert értek el. A motokrosszban számos egyéni világbajnoki cím született, a Dakar-ralin huszonegy szakaszgyőzelem jött össze, ami pedig a gyorsaságimotoros-vb-t illeti, a Moto2-ben és a Moto3-ban is háromszor értek fel a csúcsra. A MotoGP-ben ez még nem jött össze, de hét futamgyőzelem már igen.
A felek között annyira szoros az együttműködés, hogy még a vendéglátóegységüknek is van saját neve, hiszen Red Bull Energy Stationnek hívják. A háromemeletes épület természetesen a Magyar Nagydíj hétvégéjén is látható lesz, miután tizenhat kamion elszállítja a Balaton Parkra az alkotóelemeit. A költségeket a két fél megosztja egymással.
A becslések szerint 12-15 millió euró értékű névadó szponzori szerződés azonban az idei év végén lejár, és a GPOne értesülései szerint a bikások fontolgatják, hogy nem újítják meg a megállapodást. Az okok között több tényezőt is fel lehet sorolni: az elmúlt hónapok természetesen jelentős szerepet játszottak, hiszen a KTM-nél igyekeztek elfedni a pénzügyi problémákat. Ennek viszont az lett a vége, hogy csődvédelmi eljárás alá kerültek, és bár sikerült megmenekülni, sőt, a márkát részben birtokló Bajajnak köszönhetően megnyugtatóvá vált a helyzet, arról még mindig nincs írásos megerősítés, hogy a MotoGP-részleg megkapja a kellő finanszírozást a 2026-os idényre.
Hiába a cégcsoport bevételének jelentős visszaesése, ismét jó hírek érkeztek a KTM háza tájáról
Emellett ott van az elmúlt évek eredménytelensége. Bár 2023-ban és 2024-ben is meglett a konstruktőri második helyezés a Ducati mögött, főfutamot a 2022-es Thai Nagydíj óta nem sikerült nyerni. Sőt, ha csak a száraz versenyeket nézzük, akkor a KTM legutóbbi diadala a 2021-es montmelói viadalon született meg. Mindeközben a Red Bull konkurensének számító Monster Energy ügyfelei sokkal sikeresebbek, legyen szó akár pilótákról, élükön Francesco Bagnaiával, akár csapatokról, mint például a gyári Ducati.
A Red Bull vezetőségét a KTM télen kinevezett vezérigazgatójának, Gottfried Neumeisternek a brnói, mondhatni, nem túl szerény viselkedése is meghátrálásra késztetheti, ahogyan Günther Steiner színre lépése is. Bár jelenleg úgy tűnik, hogy a korábbi hírekkel ellentétben mégsem vásárolta még fel a Tech3 istállóját, azt már jelezte a kTM vezetőségének, hogy szeretne részesedést szerezni az ügyfélcsapatból, a jelenleg azt irányító Hervé Poncharallal pedig már aláírtak egy szándéknyilatkozatot. Mindez azért lehet problémás a Red Bullnak, mert az olasz szakember kétszer is konfliktusba került a márka néhai alapítójával, Dietrich Matischitzcel: az osztrák üzletember előbb kirúgta őt a frissen felvásárolt Forma–1-es csapatból, később pedig beszántotta a Steiner által vezetett NASCAR-projektet.
A Tech3 vezére egyértelműen cáfolta, hogy eladták a csapatot a korábbi F1-es csapatfőnöknek
A KTM-nek ráadásul nem csak anyagi szempontból lenne nagy csapás a Red Bull elvesztése. A mattighofeniek ugyanis a Red Bull Technologyval kötött szerződés értelmében igénybe veszik az F1-es istálló szélcsatornáját, és a bioüzemanyagot is közösen fejlesztik. Ráadásul az energiaitalosok a nemrég távozott mérnökhöz, Kurt Triebhez hasonlóan a Hondánál köthetnek ki.
Újabb fontos szakembert veszít el a KTM, közvetlen riválishoz igazol
Erről szintén az olasz portál számolt be, és lenne is benne logika, hiszen sok szempontból kötődnek az aszakaiakhoz. A Forma–1-es csapat egyelőre még az ő motorjukat használja, ami pedig a motorversenyzést illeti, 2017-ben és 2018-ban a Superbike-istállót szponzorálták. Sőt, 2003-ban Mateschitz a gyári istállóba is beszállt volna, de az akkor ott versenyző Valentino Rossit a Nastro Azzurro támogatta, és a két italmárka jelenléte összeférhetetlenséget jelentett volna. Ennek ellenére egyéni szponzorációkon át a Red Bull már évekkel ezelőtt jelen volt a Honda életében, 2015-től 2023-ig pedig a szponzorfelületek mintegy 30 százalékát foglalta el a gyári alakulat motorjain. Ennek az együttműködésnek Marc Márquez távozása vetett véget.
A Honda és a Red Bull közötti esetleges együttműködés Alberto Puignak, a gyári istálló csapatmenedzserének a személye is erősítheti. A spanyol exversenyző jó viszonyt ápol a bikásokkal, hiszen nagy szerepe volt a Red Bull Rookies Cup életre hívásában, ráadásul ő fedezte fel Dani Pedrosát, akit aztán a Red Bull is felkarolt. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy a Honda idén talán elindult felfelé, a 2027-es szabályváltozások pedig nagy lehetőséget jelentenek arra vonatkozóan, hogy a japán gyártó visszatérjen az élmezőnybe.