A MotoGP elkészítette a szokásos futam utáni videóját, amelyből kiderül, miről beszélt Marc Márquez Gigi Dall’Ignával, a Ducati versenyrészlegének általános igazgatójával, Davide Tardozzival, a gyári istálló csapatmenedzserével, illetve Nadia Padovanival, a Gresini tulajdonosával. Később Fermín Aldeguer megmutatta kilyukadt versenyzői csizmáját, majd meglepődött honfitársa pontmennyiségén.
Ahogyan az egy futam után lenni szokott, a MotoGP az Osztrák Nagydíj után is elkészítette azt a videót, amelynek segítségével a szurkolók némileg beláthatnak a színfalak mögé, és végigkövethetik, hogyan zajlott a főverseny első három helyezettjének ünneplése, valamint érdekes beszélgetéseket csíphetnek el. Ezúttal Marc Márquez, Fermín Aldeguer, valamint Marco Bezzecchi volt soron, az összeállítás pedig leginkább előbbi kettőre fókuszált.
A parc fermében Gigi Dall’Igna, a Ducati Corse általános igazgatója közölte a nyolcszoros világbajnokkal, hogy „most már nyertél itt”, utalva arra, hogy a jelenleg 32 éves motoros korábban egyszer sem diadalmaskodott Spielbergben. „Háromszor is megvertetek itt, de most én vagyok pirosban” – reagált az érintett, mire az olasz mérnök rákontrázott: „Várj csak, te voltál az, aki évekig legyőztél minket, én csak itt múltalak felül téged.”
Márquez ezután gratulált a királykategóriás karrierjének eddigi legjobb eredményét elérő Aldeguernek, majd Davide Tardozzival, a gyári Ducati csapatmenedzserével elegyedett párbeszédbe. Utóbbi nyugtázta, hogy pilótája jól menedzselte a versenyt. „Nem számítottam Aldeguerre a végén, körönként fél másodpercet hozott rajtam – válaszolta a futamgyőztes, majd később folytatta. – Láttam a különbséget Bezzecchi mögött, és láttam, hogy valaki gyorsan közeledik. Le kellett olvasnom a kijelzőről, aztán láttam, hogy Aldeguer az, és arra gondoltam, hogy »jön«.”
Márqueznek egykori főnökéhez, Nadia Padovanihoz, a Gresini tulajdonosához is volt egy megjegyzése. „Akartok állandó helyet magatoknak a parc fermében? Mert vagy az egyik [versenyzőtök] van itt, vagy a másik” – utalt arra, hogy általában öccse, Álex Márquez szokott dobogón végezni. „Vigyáznod kell, mert érkezik, ma közel volt” – válaszolta a néhain Fausto Gresini özvegye.
Ezután belehallgathatunk a dobogó felé hajtó autóban zajló beszélgetésre. Ennek során Aldeguer elárulta, hogy a hajrában már nemigen tudta használni a hátsó féket, majd némi meglepetést okozva megmutatta, hogy kilyukadt a jobb csizmája, aminek következtében jól látszott a nagylábujja. Ezzel egyébként a sajtóteremben is „dicsekedett”.
Azonban csak azok után, hogy a papírján meglátta a pontállást, és őszintén megdöbbent az idősebbik Márquez neve mellett található számon. „Négyszáztizennyolc pont? Mi a f*sz? Kicsit nyugodj le” – mondta neki viccelődve, majd hozzátette, hogy „miért vagy ennyire kegyetlen?”. A videó végén aztán a gyári Ducati és a Gresini csapatának ünneplése látható, amely egy ponttól kezdve közösen zajlott.