Marc Márquez húzta be a MotoGP első szabadedzését a Balaton Park Circuiten, a helyettesítő Pol Espargaró és Pedro Acosta előtt. A gyakorlást piros zászlóval félbe kellett szakítani a Raúl Fernández alatt elfüstölt Aprilia miatt, amelyet megelőzően Jorge Martín gépe is megadta magát. Espargaró második helye mellett Luca Marini negyedik pozíciója pozitív, Francesco Bagnaia tizenötödik helye pedig negatív értelemben szintén meglepetést okozott.
A Moto3 és a Moto2 gyakorlásai után pályára gördültek a MotoGP-pilóták is a Magyar Nagydíj pénteki napján. A királykategória első szabadedzésének kezdetén 21 fokos volt a levegő és 27 fokos a Balaton Park Circuit aszfaltja. A bokszutca kinyitása után szinte mindenki azonnal kihajtott a pályára, és ekkor a teljes mezőny az elöl lágy, hátul közepes gumikiosztás mellett döntött.
A bajnoki éllovas volt a leggyorsabb az első Balaton Park-i Moto2-es edzésen, sorra jöttek a bukások
Az első óvatos próbálkozások során Fabio Di Giannantonio állt az élre 1:41.142 másodperces körével, amelyet aztán rövidesen már 1:40.124-re javított. Mindeközben Marc Márqueztől elvették az első idejét, de aztán a másodikkal, 1:40.043-mal már átvette a vezetést. Ám Diggia nem hagyta magát, és 319 ezreddel ismét gyorsabbnak bizonyult a nyolcszoros világbajnoknál. Kettejük mellett ekkor az élmezőnyben Fermín Aldeguer, Pedro Acosta, Luca Marini és Fabio Quartararo neve is ott szerepelt.
Twists, turns and raw sound 🔊#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/LUO6BjqYFD
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 22, 2025
Az első tíz perc letelte után Marc Márquez már 1:39.238-ra faragta le az idejét, amivel visszavette az első pozíciót. Mögötte ekkor Diggia, majd a hozzájuk egyedül közel érő Aldeguer volt a legjobb háromban. A kisebb kategóriák edzéseihez hasonlóan itt is sokaknak elvették az idejét pályaelhagyás miatt, viszont a VR46 pilótája nem hibázott, és 1:39.156-tal újra az élre állt. Mindeközben Jorge Martín alatt elfüstölt az Aprilia, ami miatt át kellett ülnie a második motorjára.
HUGE engine blow up for @88jorgemartin 💥💨#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/sVpOaw31jL
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 22, 2025
Pillanatokkal később folytatódott az Aprilia rossz szériája: Raúl Fernández alatt is elfüstölt a noaleiek gépe. A Trackhouse pilótájának motorja ráadásul ki is gyulladt, és olajat folyatott a pályára. Ennek következtében be kellett lengetni a piros zászlót, hogy a sportbírók eltakaríthassák a folyadékot.
Another Aprilia engine blow up 😱
This time around it's @25RaulFernandez 💨#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/la73krzhK7
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 22, 2025
Az újraindítás után szinte pontosan fél óra állt még a pilóták rendelkezésére. Martín a bokszutca kinyitásakor azonnal kigurult a második gépével, miközben Fernándeznek még várnia kellett erre. Az élmezőnyben először Marini javításai okoztak változást, aki 1:39.165-ös körével feljött a harmadik helyre. A negyedikre eközben Jack Miller ugrott előre, akinek 83 ezred volt a lemaradása az olasz pilóta mögött, majd a további 114 ezreddel hátrébb Acosta következett.
We're back underway with 30 minutes on the clock! ✅#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/EiXKKNUEaT
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 22, 2025
Rövidesen az élen is csere történt: Marc Márquez először fért be 1:39 alá, pontosan 1:38.908-cal vette át a vezetést Diggiától. Franco Morbidelli eközben elesett, majd Miller és Marco Bezzecchi is kifutott a kavicságyba. Az utolsó 20 percre ráfordulva Acosta 106 ezreddel megverte az idősebb Márquezt, Marini pedig 1:38.994-gyel jött be a harmadik pozícióba, akit a tőle 54 ezreddel lemaradó Enea Bastianini követett.
Into the 1:38s we go with @marcmarquez93 ⚡#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/CWNzvrrGpq
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 22, 2025
A következő percekben ismét jöttek a javítások: Marc Márquez második nekifutásra 1:38.122-vel magasan kiemelkedett a mezőnyből. Mögé a Maverick Viñalest helyettesítő Pol Espargaró ért oda, de neki 638 ezred volt a lemaradása, majd a tőle még 21 ezredet kapó Bezzecchi neve szerepelt. Rajtuk kívül Acosta, Bastianini, Diggia, Aldeguer, Miller és Morbidelli fért be a legjobb tízbe, míg Francesco Bagnaia csak huszadik volt. Morbidelli mindeközben másodszorra is földre került.
Three different manufacturers currently in the top 3, with @polespargaro 2nd quickest 👏#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/MPYjPVOmex
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 22, 2025
A hajrára ismét a teljes mezőny pályára gurult, amit először Marini használt ki arra, hogy megmutassa magát, és 1:38.660-nal odaért a második helyre. A harmadik pozíciót Espargaró őrizte, aki 37 ezreddel megközelítette a Honda motorosát. Ám Acosta, aki már 1:38.526-ig jutott el, mindkettejüket hátrább tolta, mivel bejött a második helyre. Álex Márquez a semmiből feltűnve lépett fel a negyedik pozícióba, míg a testvére elsőként került be 1:38 alá: 1:37.956-tal erősítette meg a vezetését. A körelvételek ekkor is folytatódtak, ugyanis sokan elhagyták a pályát.
Top of the pile in FP1 at Balaton! ⚡✅ @marcmarquez93 #HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/1fJQwmFuEa
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 22, 2025
Végül Marc Márquez 1:37.956-os körénél senki sem tudott jobbat futni, tehát a Ducati versenyzője elvitte az első szabadedzést a Balaton Park Circuiten. A második helyen viszont az utolsó pillanatokban javító Espargaró neve szerepelt, aki 277 ezredre közelítette meg honfitársát. Rajtuk kívül Acosta, Marini, Álex Márquez, Bezzecchi, Morbidelli, Bastianini, Aldeguer és Martín fért be a legjobb tízbe. Fabio Quartararo a tizenegyedik, Bagnaia pedig csak a tizenötödik pozícióban zárt, míg Miller bukott az utolsó körében.