Raúl Fernández és Jorge Martín pénteki elfüstölése minden bizonnyal részben egyaránt a használt motorblokkjaikra vezethető vissza. Ugyanakkor az Apriliánál azt gondolják, nem pontosan ugyanaz az ok állt mindkét eset mögött, valamint azt is sejtik, hogy Martínnál egy korábbi bukása is szerepet játszhatott.
A pénteki nappal ténylegesen is kezdetét vette a Magyar Nagydíj. A MotoGP mezőnye kétszer gurult pályára: az izgalmasan alakuló edzés előtt teljesítette az első szabadedzést. Az utóbbi gyakorlás nagyrészt a pálya letapogatásáról szólt, ugyanakkor két látványos pillanattal szolgált a nézőknek – bár ennek az Apriliánál nem örültek. Előbb Jorge Martín motorblokkja füstölt el, majd Raúl Fernández gépének erőforrása is megadta magát. Fernández esetében ráadásul olaj is folyt az aszfaltra, így be kellett lengetni a piros zászlót.
Acosta bukott, majd a Magyar Nagydíj edzésének élén zárt, Bagnaia a Q1-ben kezd szombaton
Az edzés után a legtöbben arra spekuláltak, hogy a motorblokkok túlhasználata magyarázhatta a két esetet. A MotoGP-ben ugyanis egy-egy pilóta meghatározott számú erőforrást használhat fel, a koncessziós megállapodás értelmében ez a szám az Apriliánál nyolc. Így az edzéseken rendszeresen a már használt blokkok kerülnek a motorokba, hogy az újak kilométereit a versenyekre tegyék félre. Délután Fernández lényegében megerősítette, hogy erről lehetett most is szó, bár azért maradtak kérdőjelek a noaleieknél.
Another Aprilia engine blow up 😱
This time around it's @25RaulFernandez 💨#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/la73krzhK7
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 22, 2025
„A szezon közepén járunk, és az Aprilia még fejleszt olyan pontokon, amelyekkel tavaly problémáik voltak – válaszolta a spanyol pilóta a P1Race.hu kérdésére. – Ezek nem nagy dolgok, de azokat a blokkokat használjuk hozzá, amelyekben már több kilométer van. Semmi fontos, semmi komoly dolog nem történt. És ha sok kilométer van egy blokkban, ez történhet. Számomra az a rossz ebben, hogy időt veszítettem, de amúgy semmi komoly nem történt. Ettől még nem lesz nehéz menedzselni a blokkokat a jövőben.”
Martín szintén nagyon nyugodtan reagált a történtekre. „Volt egy problémánk a motorblokkal – kezdte Martín a P1Race.hu jelenlétében. – De az Aprilia foglalkozik azzal, hogy miért történt, és hogy ne történjen meg ismét. Ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam a motoron.”
HUGE engine blow up for @88jorgemartin 💥💨#HungarianGP 🇭🇺 pic.twitter.com/sVpOaw31jL
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 22, 2025
Később a gyártó részéről szintén megerősítették, hogy valóban a motorblokkok használtsága okozhatta az elfüstöléseket, bár nem pontosan ugyanolyan módon. Ráadásul Martín esetében az Osztrák Nagydíjon elszenvedett esése is közrejátszhatott. „Először is ki kell mondani, hogy jobban meg kell értenünk, mi állt a két probléma mögött – magyarázta Paolo Bonora, az Aprilia sportigazgatója. – Valószínűleg két különböző dolog okozta őket. Mindenesetre pénteken, az első szabadedzés során egy használtabb blokkot tettünk be a gépbe, és ez mindkét versenyzőnél így volt.”
„És különösen Jorge esetében fontos megjegyezni, hogy azt a motort használta, amellyel Spielbergben bukott. Az ottani verseny után mindent ellenőriztünk, minden vizsgálatot elvégeztünk annak érdekében, hogy biztosak legyünk benne: most olyan motort viszünk a pályára, amely megfelelően megbízható. De az elfüstölés után még rá kell jönnünk, hogy pontosan mi történt, és ezért a technikusaink mindkét motort elemzik.”