back to top
2025. augusztus 24. 17:45
KezdőlapMagyarokBérmotorral a világbajnoki mezőnyben, egy paddockban az akkori legendákkal – múltidézés első...

Bérmotorral a világbajnoki mezőnyben, egy paddockban az akkori legendákkal – múltidézés első kézből

Az 1992-es Magyar Nagydíjon is szurkolhattunk hazai indulóért. Kis Tibor és Szabó Attila a 125 köbcentiméteres kategóriában indult, előbbi versenyző pedig a Balaton Park Circuiten is tiszteletét tette szombaton. Az akkoriban 21 éves versenyzővel mi is beszélgethettünk, és többek között ez a lehetőség és annak utóélete, valamint élményei és tapasztalatai is szóba kerültek. 

A 33 év után visszatérő Magyar Nagydíjon természetesen nem csak azok a versenyzők vannak itt, akik valamelyik mezőnyt erősítik. A paddockban honfitársaink is szép számmal képviseltetik magukat, jelenlegi és expilóták egyaránt. Utóbbi tábort erősíti Kis Tibor, aki 1992-ben indult a Hungaroringen, a 125 köbcentiméteres kategóriában.

Az akkor 21 éves pilóta az esős időmérőn a harminchatodik helyre kvalifikálta magát, ahol a limitidőt is megfutotta, és ez elmondása szerint fontos volt. A száraz körülmények között zajló versenye azonban magányosan telt, mivel nem volt olyan pilóta, akivel tartani tudta volna a tempót. Szabó Attila is elindult, és őt le is tudta körözni, de úgy vélte, a többiek sokkal erősebb szintet képviseltek.

Több szempontból is történelmi sikert hozott a legutóbbi Magyar Nagydíj – videón az összefoglaló

De vajon hogyan jött ez a lehetőség? „Akkoriban én a Honvédban sportoltam, és volt egy Hondám – mesélte Kis a P1race.hu jelenlétében. –  Juhász Károly intézett egy bérmotort Ralf Waldmannéktól. Ez egy világbajnoki csapat volt, és egy tartalékgépet kaptunk tőlük. Olyan szinten volt a koncepció, mintha a kamionsofőr rakta volna össze útközben. Ekkor még ráadásul két motorral is lehetett menni az edzésen, és a régebbi konstrukciómmal jobb időt tudtam menni, mint a másikkal. A versenyre a kettőből lett egy építve, és azzal indultam.”

Kis elárulta, már ismerte a Hungaroringet, mivel ekkor már évek óta versenyzett. A vizes körülmények között zajló első edzésen ráadásul ott volt az elejében, majd a gumik kapcsán is megosztott egy érdekes történetet. „Amikor kijöttem a bokszba, akkor a gumis ránézett a használt abroncsomra, és nem hitte el, hogy ezzel még lehet körözni. Mindig viseleteseken mentem, nem volt lehetőségem új kerekre, azt a csapat biztosította.”

Kis a két közeget is összehasonlította. „Ég és a föld a különbség. Néhány képet feltöltöttem az internetre. Teljesen más kamionok álltak a bokszokban, eltért a technika, például telemetria sem volt. Azóta nem versenyeztem gyorsaságimotoros szinten, de biztosan rengeteget fejlődött.”

Fotó: Czinkán Dániel / TRP Media

„Szerintem ekkora felhajtás sem volt körülötte, mint most – folytatta. – Akkor 21 éves voltam, kis suhanc gyerek, és nem gondoltam bele, hogy min veszek részt. Most, hogy felidézem, ez egy óriási dolog volt.”

Kérdésünkre azt is elárulta, melyik az a pillanat, amibe a mai napig beleborzong, ha rá gondol. „Visszagondolva az egész olyan, hogy [teljes] libabőr. Ez a helyzet most olyan, mintha a rajtrácson állnék, és izgulnék. Nagyon jó, hogy itt lehetek.”

„A paddockban az amerikai alakulattal találkoztam – mondta. – Van is egy olyan fotóm, ahol az amerikai nagymenők is rajta vannak, többek között Randy Mamola, Kenny Roberts, Eddie Lawson. Mindig is néztük őket a televízióban, óriási sztárok voltak, és hihetetlen volt, hogy egyszer csak ott teremtem közöttük”. Waldmanntól azonban semmilyen visszajelzést nem kapott. Rajta kívül egyébként Fausto Gresini és Jorge Martínez is ekkor versenyzett a 125-ösök között.

De vajon milyen utóélete volt ennek a lehetőségnek? „Nem tudtam profitálni ebből – jelentette ki kérdésünkre. – A futam miatt rengetegen mellém álltak, hogy támogassanak. De amint véget ért a versenyhétvége, ez eltűnt. Rengeteg ígéretet kaptam arra vonatkozóan, hogy hol fogok menni, milyen motorral, de ezekből semmi nem lett. Ezért is hagytam abba a versenyzést.”

Végezetül azt is elárulta, szerinte Marc Márquez fogja megnyerni a Magyar Nagydíjat, de az Apriliákban is bízik. Úgy véli, a MotoGP-ben nagyon jó pilóták vannak, sokáig Valentino Rossi volt a nagy kedvence. Manapság azonban már a Moto3-ben vitézkedő Ángel Piqueras sikeréért szorít.

A beszélgetés közben rövid időre Talmácsi Gábor is feltűnt. Természetesen a közös fotó sem maradhatott el 2007 világbajnokával, aki vasárnap a világbajnoki motorjával fog körözni a Balaton Park Circuiten. Ezt a pillanatot pedig mi is megörökítettük.

Fotó: Czinkán Dániel / TRP Media