back to top
2025. december 06. 10:04
További
    KezdőlapMotoEVarga Tibor nem jutott be a Q2-be, miután csúnyán kiszúrt vele a...

    Varga Tibor nem jutott be a Q2-be, miután csúnyán kiszúrt vele a technika Katalóniában

    Azok után, hogy mindkét edzésen műszaki hiba hátráltatta, Varga Tibor az ötödik helyen végzett a MotoE montmelói időmérőjének első szakaszában. A pole pozíciót Eric Granado szerezte meg.

    Finoman szólva sem úgy indult a Katalán Nagydíj hétvégéje Varga Tibornak, ahogyan szerette volna. A MotoE újonca mindkét edzésen technikai hibával küszködött, aminek következtében csak két kört tudott megtenni. Emiatt nyilvánvalóan nem volt esélye kiharcolni a Q2-es szereplést az időmérő előtt, de ami talán ennél is nagyobb gond, hogy rengeteg pályaidőt veszített.

    Hivatalos: kiderült, hogy Varga Tibor részt vehet-e a Katalán Nagydíjon

    A kvalifikáció a tervezettnél 5 perccel később kezdődött Enea Bastianininek a MotoGP edzésén bekövetkezett baleset miatt. Az mindenképpen jó jel volt, hogy Varga a Q1 többi résztvevőjével együtt elhagyta a bokszutcát, majd meg is kezdte gyorskörét. Be is fejezte, igaz, a végére lelassított, így az nem lett értékelhető.

    A második körében szintén nem volt szerencséje, ugyanis Raffaele Fusco a 10-es kanyarban bukott, Varga körét pedig sárga zászló miatt érvénytelenítették. Ennek következtében a harmadik gyorsköre jelentette az első releváns időt, amely 1:48.716 másodperc volt. Ezzel 689 ezreddel maradt el a vezető Héctor Garzótól, és 422-vel a szintén továbbjutó pozícióban álló Jacopo Hosciuctól. A 18 éves versenyző a végén 1:48.645-re javított, ám a pozíciókat tekintve visszaesett, így a tizenharmadik helyről kezdi meg a szombati futamokat. Az első két helyezett sorrendje nem változott.

    A Q2-ben Eric Granado rögtön egy 1:47.575-ös körrel jelentkezett, és, mint kiderült, ez elég is volt a pole pozícióra. A hajrában már csak azért sem lehetett megelőzni, mert Alessandro Zaccone bukása miatt meglehetősen sokáig volt érvényben a sárga zászló. A második Lorenzo Baldassarri lett 104 ezredes lemaradással, míg Jordi Torresnek 339 ezred volt a hátránya a harmadik pozícióban.