A Trackhouse először egy hangulatos videó, majd képek által mutatta be, hogyan néz ki az a különleges festés, amelyet az Indonéz és a Maláj Nagydíjon fog használni a csapat.
Idén decemberben egy érdekes együttműködést jelentett be a Trackhouse, ugyanis szponzori szerződést kötött az amerikai kenőanyaggyártó vállalattal, a Gulffal. Mindez a szurkolók szempontjából azért ígérkezett izgalmasnak, mert a motorsport világában ikonikus festések fűződnek a cég nevéhez, különösen a sportautózás terén.
A Gulf ilyen előzmények után természetesen fel is került a Trackhouse motorjaira: előbb a Thai, majd az Argentin Nagydíjon tűntek fel a cég ikonikus színei. Az együttműködés pedig nem ért véget ennyivel, hiszen júliusban bejelentették, hogy az Indonéz és a Maláj Nagydíjon is újra egyedi kinézettel látják el az istálló Apriliáit.
Viszont ezúttal nem a Trackhouse és a Gulf vezetői, hanem a szurkolók döntötték el, hogy melyik dizájnt használják. A csapat ugyanis megkérte a követőit, hogy szavazással döntsenek a kérdésben. A bárki számára nyitott választáson végül a három felkínált lehetőség közül a Passion (Szenvedély) fantázianevű került ki győztesen.
Ezt a festést csütörtökön mutatták be hivatalosan, hiszen a hétvégén kerül sor az Indonéz Nagydíjra. Az egyedi külsőt először egy dinamikus videó segítségével, majd egy eseményen prezentálva tárták a világ szeme elé. Ugyanakkor szintén csütörtökön rossz hírt is kapott az alakulat: kiderült, hogy Ai Ogura nem tud rajthoz állni Lombokon, mivel még nem épült fel teljesen misanói sérüléséből, ám a bemutatón így is tiszteletét tette.
The time has come…
Introducing the all new Gulf Oil X @TrackhouseMoto GP Team Livery as voted by you – PASSION
What do you think? Let us know in the comments below!
Learn more: https://t.co/a6rh00FtpL#GulfOil #GulfLiveryVote #FanVote #GulfxTrackhouse #MotoGP… pic.twitter.com/wkmIBu3Lsi
— Gulf Oil International (@GulfOilIntl) October 2, 2025
The livery voted by YOU, the fans 🫵
PASSION.
Take a closer look at the details. #IndonesianGP #GulfOil #GulfLiveryVote #Trackhouse #Gulf #GulfxTrackhouse #Passion pic.twitter.com/jVCN6TRKf5
— Trackhouse MotoGP (@TrackhouseMoto) October 2, 2025
The unveil. #IndonesianGP #GulfxTrackhouse pic.twitter.com/yL7igX2HwF
— Trackhouse MotoGP (@TrackhouseMoto) October 2, 2025