Ifjabb Carlos Sainz szerint Marc Márquez olyan a MotoGP-ben, mint Ayrton Senna volt a Forma–1-ben. Az F1-es versenyző úgy véli, ez honfitársa visszavonulása után fog igazán egyértelművé válni.
Marc Márquez ugyan azóta Mandalikán megsérült, de előtte beteljesítette az egyetemes sport egyik, ha nem a legnagyobb visszatérését. A spanyol pilóta hat évvel a legutóbbi világbajnoki címe után ült fel ismét a MotoGP trónjára, a kettő között pedig megjárta a poklot, és egy ponton az is felmerült benne, hogy befejezi pályafutását.
„Több mint bajnoki cím” – Marc Márquez az egyetemes sport egyik legnagyobb hőstettét vitte véghez
Nem véletlen, hogy nemcsak a motorsport világából gratuláltak neki rengetegen, hanem más sztársportolók is megtették ugyanezt. Például a vele egyébként kifejezetten jó viszonyban lévő ifjabb Carlos Sainz, a Forma–1-es Williams versenyzője is, aki néhány napja szintén méltatta, és nem akárkihez hasonlította Márquezt.
„Egy állat vagy” – Lorenzótól Quartararón át Nadalig a sportvilág krémje gratulált Marc Márqueznek
„Már gratuláltam neki, mert nagyszerű évet zárt, és azért, mert megérdemli az elismerést a karrierjében bemutatott visszatérés miatt – nyilatkozta a COPE ’El Partidazo’ című műsorában. – Márquez a MotoGP Ayrton Sennája. Csak éppen ezt korábban nem vettük észre, mint most. Amikor visszavonul, évek múltán mindenki úgy fog rá emlékezni, mint aki a legközelebb járt ahhoz, ami Ayrton Senna volt a Forma–1-ben.”
A néhai brazil versenyzőt annak ellenére is minden idők egyik legjobb F1-es pilótájának tartják, hogy a legfontosabb statisztikákban nem ő áll az élen. Ugyanakkor elsősorban az egykörös tempója és különösen az esős pályán való vezetési képességei miatt sokan a mai napig úgy gondolják, hogy nem akadt nála jobb a sorozat történetében.
Bár a sportágra gyakorolt hatást tekintve Márquez aligha ér fel Sennához, a képességeket illetően valóban van párhuzam a két sportoló között. Ahogyan Sennának is a pole pozíciós rekordját sikerült megdönteni a legkésőbb, úgy a kilencszeres világbajnok is a rajtelsőségeket tekintve vezeti az örökranglistát, és általában változó körülmények között is kifejezetten jól megy.
Marc Márqueznek kifejezetten káros a jelenség, amely fontos része Ayrton Senna legendáriumának
Ami Sainzot illeti, a 32 éves motoros remek kapcsolatot ápol vele. Amikor 2022-ben Madridba költözött, a jelenlegi négyszeres F1-es futamgyőztes és édesapja, a ralilegenda idősebb Carlos Sainz rengeteget segítettek neki a beilleszkedés terén. Az akkor még a Ferrarinál szereplő pilóta a Márquezről készült dokumentumsorozatban is megjelent, amikor többedmagukkal együtt nézték meg a spanyol labdarúgó-válogatott Japán elleni világbajnoki meccsét.
