back to top
2025. november 10. 18:33
További
    KezdőlapMotoGPHivatalos: Viñales mellett Martín is visszatérhet a Valenciai Nagydíjon

    Hivatalos: Viñales mellett Martín is visszatérhet a Valenciai Nagydíjon

    Az Aprilia bejelentette, hogy Jorge Martín ott lesz Valenciában, és amennyiben átmegy az orvosi ellenőrzésen, mind a nagydíjhétvégén, mind a teszten részt vehet. A spanyol versenyzőnek alighanem büntetéssel is szembe kell néznie.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Tech3 még a délelőtt folyamán bejelentette, hogy Maverick Viñales elindul a Valenciai Nagydíjon, ha az orvosi vizsgálat után zöld utat kap rá. Rajta kívül hárman vannak még, akik a portimãói fordulót, illetve annak érdemi részét kihagyták. Marc Márquezzel kapcsolatban már hetek óta ismert, hogy nem vesz részt a szezonzárón, míg Raúl Fernández jó eséllyel ott lesz.

    Legalább egy visszatérője lesz a MotoGP szezonzárójának, Marc Márquez is hamarosan motorra ülhet

    Maradt tehát Jorge Martín, aki a nála idősebb honfitársaihoz hasonlóan hosszabb ideje sérült. Az Aprilia néhány órával a Tech3 után szintén jelentkezett, immáron az ő sorsa is hivatalos. A tavalyi világbajnok elutazik Valenciába, és nem turistaként, hanem azzal a céllal, hogy versenyezzen, illetve részt vegyen a jövő keddi teszten.

    A 28 esztendős motoros még a Japán Nagydíj sprintjén sérült meg, amikor a rajt után nagy hibát követett el. Miután összeért Fermín Aldeguerrel, csúnyán elfékezte magát, és legnagyobb balszerencséjére pont csapattársát, Marco Bezzecchit ütötte ki a tömegből. Ráadásul elmozdulásos kulcscsonttörést szenvedett, igaz, ennél rosszabbul is járhatott volna, hiszen Johann Zarco kis híján elgázolta az előtte elcsúszó pilótát.

    Ha pedig a sérülés és a motegi főfutam, valamint további négy teljes forduló kihagyása nem lenne elég, Martínnak alighanem szankcióval is szembe kell néznie. Az incidensért ugyanis egyértelműen ő tekinthető felelősnek, és az ítélet eddig csak azért nem született meg, mert a sportfelügyelők még nem tudták meghallgatni. Ha abból indulunk ki, hogy Bezzecchi a mandalikai főfutam után dupla hosszú körös büntetést kapott Márquez kiütéséért, akkor jó eséllyel a gyári Aprilia másik versenyzőjének is hasonlóval kell szembenéznie.

    Amennyiben valóban ez lesz a döntés, úgy a spanyol motoros még a pontszerzést illetően is meglehetősen nehéz helyzetbe kerülhet. Ugyanakkor talán nem is érdemes erőltetnie, hiszen számára a futamhétvégénél sokkal fontosabb a jövő keddi, szintén Valenciában esedékes teszt, amelyen így szintén részt vehet, amennyiben egészséges marad.

    Az Aprilia hírt adott Martín állapotáról, aki még idén visszatérne

    Ezen az eseményen pedig nemcsak a 2026-os idényre kezdheti meg a felkészülést, hanem valamelyest maga mögött is hagyhatja az idei, számára rémálomszerűen alakuló szezont. Azok után ugyanis, hogy tavaly felért a MotoGP csúcsára, ebben az évben négyszer is megsérült, és az eddigi fordulók mindössze egyharmadán tudott motorra ülni.