back to top
2025. december 06. 18:23
További
    KezdőlapMotoGPViñales elárulta, már évekkel ezelőtt megfordult a fejében a visszavonulás gondolata

    Viñales elárulta, már évekkel ezelőtt megfordult a fejében a visszavonulás gondolata

    Maverick Viñales elismerte, mai fejjel már másképpen cselekedett volna, mint ahogyan azt 2021-ben tette. Szerinte Valentino Rossinak jelentős befolyása volt a Yamahánál, és mindenkit a kisujja köré tudott csavarni. Elmesélte, 2018-ban nem az ő útját követték, ami miatt motiválatlan maradt, sőt, a visszavonulás is megfordult a fejében.

    Maverick Viñales már régi motorosnak számít a MotoGP-ben, ugyanis 2015 óta kirobbanthatatlan tagja a mezőnynek. 2017 és 2021 között pedig a Yamahát erősítette. Ez a házasság nyolc győzelmet, valamint további tizenhat dobogót hozott. A felek azonban nem a legszebb módon váltak el, ugyanis a 2021-es Stájer Nagydíjat követően a spanyol azonnali hatállyal távozott, miután kiderült, hogy rongálta a motorblokkot.

    „Mai fejjel folytattam volna, begyűjtöttem volna a pénzeket, és továbbálltam volna – mesélte Viñales a DURALAVITA podcastműsorban. – Végezetül a pénzügyi aspektus fontosabb a család számára. Volt még egy évem a szerződésből. Máshogy cselekedtem volna, a családomat is beleértve. Amit megtanultam, hogy sokkal jobb lett volna, ha maradok, reflektálok saját magamra, és elegendő nyugalmat találok ahhoz, hogy kezeljem a frusztrációmat.”

    Szép szavakkal méltatta Rossit Viñales, aki hatalmas összeget bukott, amikor távozott a Yamahától

    Pedig ez a fúzió kifejezetten ígéretesen indult. Viñales elmesélte, hogy a Yamaha csapattagjai először nem hittek a szemüknek, amikor az első sepangi teszten motorra ült. Emellett négy éven át Valentino Rossival osztozkodhatott a garázson, ez pedig egyértelműen pozitívan hatott a 30 éves pilótára.

    „Nagyszerűen alakult, ez volt az első alkalom, amikor a példaképemmel, test a test ellen, ugyanazon eszközparkkal vívhattam meg – fogalmazott. – Rossinak jelentős befolyása volt a csapatnál, és ez jó hangulatot teremtett. Azt is mondhatnám, hogy mindenkit a kisujja köré csavart.”

    A problémák ezután csőstül jöttek. A 2017-es szezont egy teljesen más motorral kezdhették meg, ugyanis változtattak az első gumin, aminek következtében semmi tapadásuk nem maradt. Ezek a gondok 2018-ra tovább eszkalálódtak, és olyan méreteket öltöttek, hogy ebben az évben a visszavonulás gondolata is megfordult a fejében, mivel semmi motivációja nem maradt.

    Lorenzo és Viñales munkakapcsolata Rocky és Apollo Creed helyzetéhez hasonló?

    „2018-ban nem azt választották, amit akartam – szögezte le Viñales. – Versenyzőként nagyon mérges voltam. Tisztán láttam, hogy nekem mit kell tennem a győzelmekért, de nem követték azt az utat. A motor nem állt meg a kanyarokban, a blokknak nem volt elegendő ereje, és egyáltalán nem kedveltem.”