Casey Stoner elmondása alapján az aprólékos munka és az alkalmazkodókészsége tette lehetővé, hogy még gyengébb technikával is sikeres legyen. Stoner arról is beszélt, hogy versenyzőként általában nem tekintett magára a legjobbként, de a 2007-es bajnoki címe után egy időre túlságosan nagyképűvé vált.
Alig hét évet töltött el a MotoGP-ben, Casey Stoner mégis örökre beírta magát a sorozat történelemkönyvébe. Stoner ugyan rövid, de hihetetlenül eredményes karriert tudhat a magáénak: két bajnoki címe mellett két további bajnoki dobogót, harmincnyolc futamgyőzelmet és harmincegy további dobogós helyezést gyűjtött össze. Ami az összetettet illeti, először 2007-ben a Ducati, majd 2011-ben a Honda gyári csapatával ért fel a csúcsra. Első diadala értékét tovább növeli, hogy alig 21 évesen érte el, egy kimondottan nehezen vezethető motorral, amelyre abban az évben ült fel először (ez volt egyébként a Ducati első bajnoki címe a királykategóriában). Egy ilyen helyzetben pedig csak különleges módszerekkel lehet elérni a kívánt eredményeket.
Minden idők legnagyobbja lehetett volna, de ő meg akart halni
„Tisztában voltam vele, hogy nem tudom azt csinálni, amit a riválisaim, nem volt meg hozzá az önbizalmam – magyarázta Stoner a SPEEDWEEK-nek. – Volt egy év, amikor különösen nem volt meg a megfelelő motorunk, ezért szokatlan megközelítést választottunk. Hogy mi volt ez a hozzáállás? Egy épeszű ember nem élvezte volna, de a fenébe is, működött. Meg kellett változtatnom a vezetési stílusomat, a pályákhoz való hozzáállásomat és azt, ahogyan általában megközelítettünk egy versenyhétvégét, mert a motor másképp viselkedett a kanyar különböző szakaszaiban és az ideális íven. De működött. A semmiből hoztunk létre valamit egy nagyon egyedi beállításcsomaggal. Normális esetben nem szeretem ezt csinálni, de eredményt kellett hoznunk, és ezért a megszokott kereteken kívül kellett gondolkodnunk. És így újra elkezdtünk futamokat nyerni.”
„Azt hiszem, csak nyolc-tíz évvel a visszavonulásom után éreztem először igazán azt a tiszteletet, amire vágytam – tette hozzá. – Aktív versenyzőként soha nem tapasztaltam meg ezt. Mindig mentek a pletykák arról, miért vagyok ilyen gyors, ez meg az. Nem próbáltam túl sok embert felvilágosítani, mert nem akartam megmutatni a riválisaimnak, mennyire tudatos és mennyire aprólékosan megtervezett volt nálunk minden. Azt akartam, hogy találgassanak, és azt higgyék, csak egy tempót ismerek: a teli gázt. De ha visszanézzük a futamaimat, az olyan volt, mint a póker. Soha nem fedtem fel a terveimet a verseny közben. Persze néha nem működött! De azt tekintve, hogy majdnem kétszer annyi futamot nyertem, mint a riválisaim, szerintem néhány dolgot egy kicsit jobban csináltam náluk. Sokszor még akkor is, amikor szerintem az enyém volt a gyengébb gép.”
Így tette helyre mérnökét Stoner, aki még a szenzoroknál is előbb érezte motorja meghibásodását
Stoner két világbajnoki címével és számtalan megnyert csatájával egyértelműen helyet érdemelt a MotoGP ikonjai között. Viszont pályafutása során ő nem úgy látta magát, mint aki ilyen magasságokban jár: „Amíg versenyeztem, soha nem gondoltam így magamra. Soha nem volt bennem az a fajta arrogancia, hogy én vagyok a legjobb. Ott voltak olyan versenyzők, mint Jorge [Lorenzo], Valentino [Rossi], akiket le kellett győznöm. Talán 2007-ben egy kicsit elszálltam, amikor minden nagyon jól ment: az volt az első nagy sikerem, és még nagyon fiatal voltam. De gyorsan megtanultam a leckét, amiért ma is hálás vagyok. Utána kicsit másképp kezdtem látni a dolgokat. Szóval szerintem ki kell venni az egyenletből a büszkeséget. Amikor túl büszke leszel, már nem tekintesz magadra fejlesztendő területként. Elkezded a motort hibáztatni, vagy valami más kifogást keresel.”
Megkérdezték tőle, mik voltak az említett tanulságok, amelyeket 2007 után tanult meg. „Soha nem voltam olyan, aki autókat vagy ilyesmiket vásárolt volna – kezdte a válaszát Stoner. – Mindig bűntudatom volt, ha pénzt költöttem. Soha nem kérkedtem vele, és nem hiszem, hogy arrogáns lettem volna a barátaimmal vagy a családommal szemben. Inkább a riválisokkal szemben volt bennem egyfajta felsőbbrendűség, mivel jól szerepeltünk. Ez egy általános nagyképűség volt azzal kapcsolatban, hogy mire vagyunk képesek, mivel még nem tudtuk, milyen gyorsan változhatnak meg a dolgok. De innentől kezdve már mindig arra törekedtem, hogy még többet hozzak ki magamból és a környezetemből, ahelyett hogy csak azt mondanám: »hihetetlen, amit elértünk«.”
Pedrosa olyan telemetriai adatot látott Stonertől, amely az „emlékezetébe vésődött”