Carlos Ezpeleta, a kereskedelmi jogokat birtokló Dorna sportigazgatója elárulta, rengeteg megkeresésük van, a fejlődési potenciált pedig a tengerentúli helyszínekben látják, de nincs elegendő helyük. Fabio Di Giannantonio és Johann Zarco azonban úgy véli, a testüket egyértelműen megviseli a huszonkét forduló.
Számos rekord mellett a versenyhétvégék kapcsán is szintet lépett a MotoGP. A 2025-ös programban ugyanis huszonkét nagydíj kapott helyet, ez pedig negyvennégy futamnak feleltethető meg, ha a sprinteket is beleszámoljuk. Ez a jövőben sem lesz másképp, ugyanis a 2026-os menetrend is ugyanennyi fordulót tartalmaz.
Ráadásul azt is könnyen bele lehet látni, hogy ez a szám a közeljövőben tovább nőhet. Néhány héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy a kereskedelmi jogokat birtokló Dorna vezetői delegációja állítólag Kínában járt, és a helyi viszonyokat mérték fel. Az pedig már hivatalos, hogy 2027-ben ismét lesz Argentin Nagydíj. Carlos Ezpeleta nemrég a Motorsport.com-nak adott interjút, amely során természetesen az új helyszínek is szóba kerültek.
Egy ország megszilárdította a helyét, egy pedig visszatérhet a MotoGP körforgásába
„Rengeteg megkeresésünk van – nyilatkozta a Dorna sportigazgatója. – Ezek nem hetente, hanem inkább havonta érkeznek. Erős vágyakozásuk van a tekintetben, hogy csatlakozzanak a MotoGP brandjéhez, de nincs elég helyünk mindenki számára. Tizennégy európai és nyolc tengerentúli hétvégével világos, hogy hol van a nagyobb bővülési potenciál. Számos érdeklődő van az ázsiai, a közel-keleti és a dél-amerikai piacról. És ez arra sarkall minket, hogy Európában hozzunk meg fontos döntéseket.”
A menetrend, és annak folyamatos duzzasztása természetesen a versenyzők körében is felsejlett már, többek között a Valenciai Nagydíj sajtótájékoztatóján is érkezett kérdés a témával kapcsolatban. Marco Bezzecchi úgy vélte, hogy összességében rendben van, de a hangulat rengeteget nyom a latba. Francesco Bagnaia szerint is kielégítő a versenyek száma, ráadásul azt is üdvözli, hogy számos Európán kívüli helyszínre is ellátogatnak. Pedro Acosta is elegendőnek tartja ezt a mennyiséget, azonban ő inkább a sérülésekre hegyezte ki gondolatait. Ezúttal az ellentábor is kapott pár támogatót.
Túl hosszú a szezon vagy elégséges a versenyek száma? – a pilóták hasonló véleményen vannak
„Túl sok versenyünk van – vélekedett Fabio Di Giannantonio. – Számos napot töltünk utazással, ez a testünket is megviseli. Negyvennégy futam, ez rengeteg. Szinte semmi edzés nincs. Megnyomod a januárt, és utána annyit tehetsz, hogy a lehető legjobb módon szinten tartod az erőnlétedet. Normális, hogy ez kicsit csökken ilyenkor. De ezért vagyunk fizetve, úgyhogy meg kell tennünk.”
„Érezzük a huszonkét versenyhétvége hatását, mivel a testünk kissé szenved – nyilatkozta Johann Zarco. – A tél folyamán több pihenésre lenne szükségünk, hogy nagyobb energiával térjünk vissza. Nem százszázalékosan, hanem hetven-nyolcvan százalékos állapotban kezdjük meg a hétvégéket. Tudjuk, hogy amikor Valenciában az utolsó köröket rójuk, akkor kedden is fókuszálnunk kell, mert jól kell teljesítenünk a teszten. Ha nem marad elegendő energiád, akkor az könnyen veszélyessé válhat, mert mindvégig jól kell magad érezni, és amikor felülünk a motorra, akkor mentálisan élesnek kell lenni.”
Utcai pályák a MotoGP-ben? – a sorozat főnöke nem zárkózik el az ötlettől, de szabott egy feltételt
