Alberto Vergani elmondta, szerinte hogyan alakulhat a 2026-os pilótapiac. Danilo Petrucci menedzsere úgy véli, Francesco Bagnaia az addigra Apriliára váltó VR46-nál köthet ki, míg Jorge Martínt elvből nem tartaná meg az idei események után.
Alberto Vergani nemrég interjút adott a GPOne-nak. Ennek bizonyos részleteiről korábban már beszámoltunk: Marco Melandri egykori, illetve Danilo Petrucci jelenlegi menedzsere méltatta Toprak Razgatlıoğlut, valamint kijelentette, nem látja az okát, hogy Marc Márquez a 2026-os idény végén elhagyja a Ducatit.
Az Aprilia-vezérnek azt javasolták, hogy igazolja le a „pénzre a nyálát nem csorgató” Marc Márquezt
Az olasz szakember azonban nemcsak a kilencszeres világbajnok jövőjét firtatta, hanem más versenyzők szempontjából is megvizsgálta a pilótapiacot. Kezdésként rögtön elmondta véleményét, mit gondol a gyári Ducati másik pilótájának, Francesco Bagnaiának a helyzetéről, amelyet aligha lehet függetleníteni attól, hogy mi történik a garázs másik oldalán.
„Nem tudom, hogy Pecco számára mit hoz a jövő – nyilatkozta. – Az biztos, hogy már nem ő a király. Az a gond, hogy Marc mindenkivel megszerettette magát. Amellett, hogy nyer, a tekintetével elbűvöli az embert, ráadásul rendkívül erős és egy igazi bajnok. Véleményem szerint ebben a szezonban soha nem ment száz százalékon. Az az elképzelésem, hogy Pecco újrakezdheti a VR46-nál az Aprilián, amennyiben Valentino [Rossi] búcsút int a Ducatinak.”
Honfitársa szerint Bagnaia és a Ducati kapcsolata megromlott, Acostát látja a helyén
Ez esetben persze keletkezne egy üresedés, és ekkor alighanem sokaknak Pedro Acosta neve jutna eszükbe. „Acosta helyzete nagyban függ a KTM fejlődésétől – fogalmazott Vergani. – Nyilvánvaló, hogy ha lenne lehetősége felülni a Ducatira, akkor azonnal megtenné. Pedro nagyon hasonlít Marcra a tehetséget és a gyilkos ösztönt illetően, emellett meglehetősen kevés hibát követ el.”
A VR46 főnöke álomszerűnek titulálta Acosta leigazolását, „imádnák” a transzfert
A Ducati összességében idén is domináns teljesítményt nyújtott, de az idei számok valamelyest elmaradtak a tavalyiaktól. Ráadásul a szezon hajrájában az Aprilia tűnt a legerősebbnek, hiszen az utolsó négy főfutamból hármat is a noaleiek valamelyik versenyzője húzott be. Portimãóban és Valenciában Marco Bezzecchi diadalmaskodott, de nem csak neki jár a dicséret.
„Az Aprilia a legversenyképesebb motor a Ducati után, és az elismerés részben a Lorenzo Savadori által elvégzett fejlesztési munkát illeti – hangsúlyozta Vergani. – Bezzecchi előtt nyilvánvalóan nagyon is le a kalappal, figyelembe véve, hogy második számú versenyzőként kezdte a szezont [Jorge] Martínnal szemben. Az élet viszont bizarr, és Marco megmutatta, hogy képes nyerni és megnehezíteni Marc dolgát. Szóval figyeljünk az Apriliára, mert ez egy nagyon keresett motor.”
Hol áll az Aprilia a Ducatihoz képest? – a technikai igazgató szerint rossz a kérdés
Ami Martínt illeti, számára borzalmasan alakult az év, hiszen négy alkalommal is megsérült, ráadásul egyszer nagyon súlyosan. Amikor pedig a katari bukásának következményeiből lábadozott, bejelentette, hogy szerződése ellenére elhagyja az Apriliát. Bár ebből kihátrált, Vergani szerint így is megégette magát, miközben az Aprilia Racing, a noalei márkát birtokló Piaggio Group és a MotoGP kereskedelmi jogaival rendelkező Dorna vezérigazgatóit vállveregetés illeti.
„Jorge ügye kaotikus volt, és én elvből nem tartanám meg – jelentette ki. – Nem volt jó ötlet a Honda után nézelődni, miközben az Aprilia működött és jól teljesített, ráadásul szerződése is volt. Ebből a szempontból [Massimo] Rivola és [Michele] Colaninno helyesen cselekedtek, ahogyan [Carmelo] Ezpeleta is, aki minden kétséget eloszlatott. Úgy vélem, ez az ügy a pilótának fájt, és szerintem ez meg is mutatkozott.”
Martín megnyílt, részletesen elmondta, miért akarta idő előtt elhagyni az Apriliát
Hogy mi lesz Martín sorsa, az majd elválik, és könnyen lehet, hogy ebből a szempontból Fabio Quartararo vagy éppen a Honda szándékait is figyelembe kell venni. Az biztos, hogy 2027-ben új technikai szabályok lépnek érvénybe, éppen ezért szinte borítékolható, hogy a pilótapiac is fel fog bolydulni. Ez utóbbit Vergani is így gondolja.
„Véleményem szerint megjósolhatatlan és intenzív lesz a piac – mondta- – Quartararo jelentős összeget keres, és nem hiszem, hogy az Aprilia ezt tudná neki garantálni, amennyiben Martín távozik. Acosta szituációját nem ismerem mélységében, és sok múlik a KTM gazdasági helyzetének alakulásán. A Ducatinak talán nincs nagy költségvetése, így a bajnokukba fektetnek be, tudván, hogy nekik van a legjobb motorjuk. Végezetül pedig ott van a Honda, gazdaságilag ők a legerősebbek, mivel nem spórolnak, de a motornak még mindig fejlődnie kell, noha idén nagy lépéseket tettek előre.”
