Toprak Razgatlıoğlu szerint idő kell neki, hogy alkalmazkodjon a MotoGP-hez, és úgy véli, elsősorban 2027 lehet az ő éve. Jack Miller örül, hogy megismerhette csapattársát, ami pedig saját magát illeti, némileg változtatott a felkészülésén.
Kedden elkezdődött a „bemutatószezon” a MotoGP-ben, hiszen a Pramac leleplezte idei versenygépének külsejét. Az eseménynek megadták a módját mind a helyszín, mind a vendégek tekintetében, hiszen a versenyzők és a legfontosabb vezetők mellett a tizenötszörös világbajnok Giacomo Agostini is jelen volt.
Igazi legenda is feltűnt az első idei bemutatón, íme Razgatlıoğlu első MotoGP-versenymotorja (képek)
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a versenyzők a rendezvény alatt és után is megszólaltak. Toprak Razgatlıoğlunak ez lesz az első éve a királykategóriában, ahol nagyon más lesz a motor, mint amit a Superbike-vb-n eddig megszokott. Éppen ezért türelemre intette a közvéleményt, még úgy is, hogy viszonylag sok tesztnap áll előtte, hiszen ő a sepangi shakedownon is részt vehet.
„Nagyon pozitív volt, mert amikor az ember a Superbike után MotoGP-motort vezet, rájön, hogy ez teljesen más gép – utalt a valenciai tesztre. – Mindenekelőtt a gyorsulás elképesztő, az egyenesekben rendkívül gyors. Azonban időre van szükségem, hogy alkalmazkodjak a motorhoz, és tanuljak. Különösen a gumik miatt, éreznem kell a határt. Meglátjuk, rengeteg időnk van, mert sok teszt lesz. Főleg Malajziában, ahol hat napunk lesz. Remélem, megtaláljuk a módját, hogy megértsük a motort, és alkalmazkodjunk hozzá. Mivel ez teljesen más gép, egyszerűen időre van szükségem.”
A 29 éves versenyző korábban elmondta, felkészült rá, hogy idén adott esetben legtöbbször csak a középmezőnyben fog küzdeni, hiszen a MotoGP mostani motorjai nem feltétlenül passzolnak az ő vezetési stílusához. Jövőre viszont már jó eséllyel más lesz a helyzet, így elsősorban 2027-ben vár igazán jó eredményeket magától.
„Számomra ez nem egy könnyű év, mert nagy a kihívás – fogalmazott. – 2026 talán a tanulási éve lesz nálam. 2027-ben, az új szabályoknak köszönhetően esetleg küzdhetünk a dobogóért. Azonban nem tudom, 2026-ban meglátjuk, mivel ez az esztendő nagyon fontos számomra. Meg kell szoknom a motort, és néhány pályát is el kell sajátítanom. Ugyanakkor, ismétlem, a legjobbamat fogom nyújtani, mint mindig, hogy a legjobb eredményt érjem el. Mi egy nagy család vagyunk, és mindenki minden évben, minden versenyhétvégén a legjobbját hozza. Ahogyan én is a legjobbamat fogom nyújtani.”
A vele éveken át együtt dolgozó világbajnok szerint Razgatlıoğlu olyat tud, amit senki más
Razgatlıoğlu csapattársa Jack Miller lesz, aki második évét fogja megkezdeni a Pramacnál, amióta tavaly visszatért az olasz alakulathoz. A 31. születésnapját vasárnap ünneplő motorosnak a mezőny nagy részéhez hasonlóan idén lejár a szerződése, így már csak ebből a szempontból is fontos, hogy milyen teljesítményt nyújt a következő szezonban. Az eddigi felkészülése mindenesetre jól sikerült.
„Sok volt az elfoglaltságom az előszezonban, amely nagyon rövidnek bizonyult, de élveztem – jelentette ki. – Kerékpároztam, sok időt töltöttem a biciklin, valamint az edzőteremben, hogy felkészüljek, úgy edzettem, ahogyan télen szoktam. Idén kicsit változtattam, új edzővel dolgozom, és jól érzem magam. Szóval nagyon várom az új szezont.”
A két versenyző között abból a szempontból mindenképpen nagy a kontraszt, hogy míg Razgatlıoğlu az első, addig Miller a tizenkettedik évét fogja megkezdeni a királykategóriában. Az ausztrál motoros ezzel együtt nem gondolja, hogy afféle mentorszerepet kell betöltenie, ezzel együtt örül, hogy megismerhette új csapattársát.
„Nem hiszem, hogy mentorra lenne szüksége, ráadásul már van egy Kenan [Sofuoğlu, Razgatlıoğlu menedzsere – a szerk.] személyében, aki igazi legenda – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Nagyszerű napokat töltöttünk itt, megismerkedtünk egymással a pályán kívül, távol a rajongóktól. Jó volt megismerni őt mint embert. Nagyon várom az idei évet, szerintem rendkívül szórakoztató lesz. A Pramac arról ismert, hogy egy meglehetősen családias istálló, Toprak pedig remekül passzol ebbe a környezetbe. Szóval úgy vélem, fantasztikus erősítés lesz a csapatnak. Nyilvánvalóan mindenekelőtt arra vagyok kíváncsi, hogy én hogyan teljesítek, de arra is, hogy ő miként fejlődik és alkalmazkodik. Fantasztikus lesz, hogy egy másik rendkívül tehetséges és gyors versenyző is ott lesz a motoron. Több adatot fogunk tudni tanulmányozni és elemezni.”
