back to top
2026. február 05. 09:16
További
    KezdőlapMotoGPLorenzo annyira bízik Viñalesben, hogy még Acosta ellenében is fogadott rá

    Lorenzo annyira bízik Viñalesben, hogy még Acosta ellenében is fogadott rá

    Jorge Lorenzo minden futamra vonatkozóan fogadott egykori menedzserével, a jelenleg többek között Pedro Acosta pályafutását egyengető Albert Valerával, hogy a gyári KTM versenyzője vagy az ötszörös világbajnok új tanítványa, Maverick Viñales végez előrébb. Utóbbi elmondta, a télen elvégzett munka már a sepangi teszten meghozta gyümölcsét.

    Nem sokkal a tavalyi szezon lezárása után jött a hír, miszerint Jorge Lorenzo lesz Maverick Viñales teljesítményedzője. A közösségi médiában azóta számos kép és videó jelent meg a közös tevékenységeikről, sőt, egy dokumentumsorozatot is forgattak, amelynek második része nemrég jelent meg az ötszörös világbajnok műsorának, a ’DURALAVITA’-nak a YouTube-csatornáján.

    Ebből többek között az is kiderült, hogy Lorenzo annyira hisz új tanítványában, hogy még fogadni is mer rá, méghozzá Pedro Acosta ellenében. Mint ismert, a 38 esztendős exmotoros az együttműködésük hajnalán kijelentette, szerinte Viñales tehetségesebb a 21 éves pilótánál, akit nem mellesleg generációjának legnagyobb ígéreteként kezelnek.

    Lorenzo kijelentette: Viñales, a tanítványa tehetségesebb, mint Acosta

    Lorenzo egykori menedzserével, a jelenleg többek között Acosta ügyeit intéző Albert Valerával fogadott: minden futam alkalmával az nyer, akinek a protezsáltja előrébb végez. És hogy mi a fogadás tárgya? „Minden nagydíjon egy pazar vacsora” – jelentette ki a Yamaha, a Ducati és a Honda egykori versenyzője. „Ha Maverick nyer, én fizetem a vacsorát, ha Pedro győz, akkor te – reagált Valera. – Azt hívok meg, akit csak akarok, és bort fogok inni.” Lorenzo erre azt felelte, hogy „sok embert meg tudok hívni”.

    Azóta már megkezdődtek a téli tesztek, a mezőny tagjai először Sepangban készülhetnek fel az előttük álló szezonra. Az első napon Viñales, a másodikon Acosta volt a gyorsabb kettőjük közül, de persze ennek most még semmilyen szempontból nincs jelentősége. Az idősebbik spanyol pilóta ugyanakkor elmondta, a téli edzések már most kifizetődtek.

    Lorenzo módszere különbözik a Viñales által megszokottaktól, de minden téren erősebbnek érzi magát

    „Szerintem sokat segített nekem ez a munka, elsődlegesen a vállam felépülését illetően, mert sok kört teszek meg – nyilatkozta az első nap után. – Emellett pedig abban, hogy megőrizzem a motorokkal kapcsolatos érzésemet, hogy fejlődjek. Általában sokat motorozom rossz körülmények között. Lorenzo télen annyira nehéz körülményeknek vetett alá, hogy amikor kimentem a közepes-közepes gumikkal felszerelt motoron, fantasztikus volt. Merthogy sokat motoroztam rossz körülmények között, és nagyon jó volt a tapadás. A többi pilóta panaszkodott, hogy nincs tapadásuk.”

    A második napon az eső is megnehezítette a versenyzők dolgát. Ennek kapcsán Viñales nevetve elmondta, hogy Lorenzo a vizes pályára is kiküldte őt. „Jorge természetesen kizavart – jelentette ki. – Vicces, [mert] ő maga soha nem szerette. Emlékszem, Silverstone-ban ő volt az első, aki nem akart többet menni az esőben.”

    - Hirdetés -