A Yamaha ismét pályára küldte egészséges versenyzőit, miután kivizsgálták a sepangi teszt első napján felmerült probléma okát. A pálya széli jelentések alapján azonban a motorblokkot a korábbinál alacsonyabb fordulatszámon működtetik.
A sepangi teszt eddig egyértelműen a Yamaháról szólt, de korántsem pozitív értelemben. Az első napon Fabio Quartararo nagy tempónál esett el az 5-ös kanyarban, és bár nem sokkal később visszaült a motorra, de végül kiderült, hogy eltört az ujja, ezért úgy döntöttek, hogy a következő két napon már nem vesz részt.
Mégsem úszta meg törés nélkül Quartararo, kihagyja a sepangi teszt hátralévő részét
Szerdán pedig jött a katasztrófa – legalábbis kívülről nézve nehéz másképpen értékelni a szituációt. A hangvillások ugyanis nemcsak a francia motorost, hanem egyik pilótájukat sem küldték pályára, miután olyan technikai problémát észleltek, amelynek nem voltak tisztában a hátterével. Massimo Bartolini, a márka technikai igazgatója elárulta, a döntést biztonsági okokból hozták meg, miután úgy ítélték meg, hogy a motor a pálya bármelyik pontján megállhat.
Felfüggesztette tesztprogramját a Yamaha, de nem Quartararo bukása miatt
Mindez nyilvánvalóan hatalmas veszteséget jelent a Yamaha számára, hiszen az a tény, hogy egy teljes napot ki kell hagyni, már önmagában óriási érvágás. Az ivataiak helyzetét ismerve pedig mindez hatványozottan igaz, hiszen új projektbe kezdtek, és idén már a sornégyes helyett V4-es erőforrással igyekeznek felvenni a versenyt a riválisokkal.
A pilótákat akarta megvédeni a Yamaha a döntéssel, bárhol megállhatott volna a motor
A harmadik nap előtt tehát nyilvánvalóan az volt a legnagyobb kérdés, hogy mire jutnak a belső vizsgálatok során, sikerül-e annyira feltárni a probléma hátterét, hogy csütörtökön már pályára tudják küldeni állva maradt versenyzőiket. Helyi idő szerint reggel megszületett a válasz, amelyet a márka nem sokkal a tesztnap kezdete után hivatalosan is közölt.
„A Japánban és Olaszországban éjszaka elvégzett, az első napon tapasztalt technikai gondra irányuló alapos vizsgálatokat követően a Yamaha a sepangi teszt harmadik napján folytatja a munkát a pályán” – olvasható a közösségi médiában. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen helyreállt a rend a japán gyártó háza táján.
📣 We’re back 🔵 Following thorough overnight investigations between Japan and Italy into the technical issue encountered on Day 1, Yamaha has resumes on‑track activities on Day 3 of the Sepang Test 🤜🤛#MonsterYamaha | #YamahaMotoGP | #MotoGP | #SepangTest⏱️ pic.twitter.com/MMtuj5aXV1
— Yamaha MotoGP (@YamahaMotoGP) February 5, 2026
A Crash.net ugyanis a pálya széli jelentésekre hivatkozva azt írja, hogy az M1-esek alacsonyabb fordulatszámon működnek. Ami a jelenlegi eredményeket illeti, cikkünk megjelenésének pillanatában Álex Rins áll a legjobban: a spanyol versenyző 1:57.580-nal a tizenkettedik, 1,178 másodperccel lemaradva az élen álló Álex Márqueztől. Jack Miller 1:58.166-tal a tizenhatodik, míg Toprak Razgatlıoğlu 1:59.314-gyel a huszonegyedik, utolsó pozíciót foglalja el, utóbbit a tesztpilótai szerepet betöltő Augusto Fernández is megelőzi, egészen pontosan ezreddel.

