back to top
2026. február 05. 17:41
További
    KezdőlapMotoGPA Yamaha átmeneti megoldást talált gondjára, a kieséssel együtt is megkapták a...

    A Yamaha átmeneti megoldást talált gondjára, a kieséssel együtt is megkapták a kellő információkat

    Paolo Pavesio elmondta, fontos volt, hogy a sepangi teszt harmadik napján ismét kimenjenek a pályára, ahogyan az is, hogy ezt biztonságosan tegyék meg, amihez a japán és az olaszországi központ munkája is kellett. A Yamaha Motor Racing ügyvezető igazgatója szerint az időkiesés ellenére megszerezték a szükséges információkat.

    Nagyon kellemetlen helyzetbe került a Yamaha a sepangi teszt második napjára. Mint ismert, az első nap után olyan technikai problémát észleltek a motorban, amelynek egyrészt nem ismerték a hátterét, másrészt biztonsági szempontból aggályosnak tűnt. Ennek következtében a hangvillások szerdán egyáltalán nem mentek ki a pályára.

    Felfüggesztette tesztprogramját a Yamaha, de nem Quartararo bukása miatt

    A kérdés már csak az volt, hogy a csütörtököt is elveszítik-e. Erre végül nem lett a válasz, hiszen az ivataiak a teszt utolsó napján ismét aktívak voltak, igaz, ehhez átmeneti megoldásra volt szükségük. A pálya széli jelentések alapján a motorblokk fordulatszámát például vissza kellett fogni. Paolo Pavesio kiemelte, mindkét központban zajlott a munka.

    A pilótákat akarta megvédeni a Yamaha a döntéssel, bárhol megállhatott volna a motor

     

    „Fontos volt a folytatás, de az is, hogy biztosak legyünk a folytatásban – nyilatkozta a The-Race.com-nak a Yamaha versenyrészlegének ügyvezető igazgatója még a nap elején. – Természetesen itt prototípusokat fejlesztünk, így semmire nincs garancia. Ez nem egy sorozatgyártású gép. Azonban biztosak akartunk lenni a dolgunkban, és fogalmazzunk úgy, hogy tisztázni szerettük volna a kétségeinket, mielőtt visszatérünk a pályára. Persze rendkívül fontos a visszatérés, hiszen sok a dolgunk. Mondjuk azt, hogy ez olyan probléma volt, amelyet munka útján tudtunk azonosítani. Ez néha érdekes része annak, hogy Japánban és Olaszországban is dolgozunk. A japán éjszakát felhasználhatjuk az olaszországi munkára, az olaszországi éjszakát pedig a japán és sepangi munkára. Ez egy huszonnégy órás utazás volt, de fontos volt, hogy a pályán fejezzük be a tesztet.”

    Visszatért a pályára a Yamaha, ám továbbra sem tűnik ideálisnak a márka helyzete sepangi teszten

     

    Bár a mondás szerint minden jó, ha a vége jó, a helyzet azért nem tűnik ennyire egyszerűnek, hiszen a japán márka mégiscsak egy egész napnyi tesztidőt veszített el. Ebből a szempontból viszont szerencséjük van, hogy a koncessziós szabályok miatt ők már a shakedownon is körözhettek az állandó pilótáikkal. Talán ez is az oka, hogy Pavesio nem látja annyira tragikusnak a helyzetet.

    „Azt kell mondanom, hogy ez végső soron még a valenciaihoz képest is teljesen új motor, ezért a tél folyamán sokat dolgoztunk. Fontos volt megállapítani, hogy az új elemek megfelelően működnek-e, illetve passzolnak-e egymáshoz, és azt kell mondanom, hogy megkaptuk a szükséges információkat arra vonatkozóan, hogy milyen alapmotorral kezdjük az idényt. A versenyzők visszajelzései meglehetősen konzisztensek, ami nagyon fontos, mert egy új projekt esetében minél jobban sikerül elérni ezt a célt, miszerint mindenkinek hasonló alapmotort állítsunk be, annál konzisztensebb adatokat tudunk gyűjteni.”

    Fabio Quartararo a keddi sérülése miatt nem ült motorra, így a másik három állandó versenyzőre, valamint a tesztpilótai szerepet betöltő Augusto Fernándezre maradt a munka az utolsó napon. A négy pilóta összesen 87 kört tett meg. A leggyorsabb Álex Rins bizonyult, aki tizenkettedikként zárt, hátránya pedig 1,178 másodperc a teszt legjobb idejét megfutó Álex Márquezzel szemben.

    Álex Márquez elsőségét és a Ducati majdnem teljes fölényét hozta a sepangi teszt zárónapja

    - Hirdetés -