Néhány hónap múlva ismét a Balaton Park Circuitre figyelne a motorsport világa, ám a hivatalos jegyértékesítés a mai napig nem indult el. Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) elnöke elárulta, a problémát elsősorban az okozza, hogy a futamoknak még nincs hivatalos szervezője, és még állami, illetve politikai döntés sem született. A sportszakma azonban már készen áll, a kérdések és az aggodalmak pedig jogosak.
A 2025-ös év mérföldkőnek számított a magyar motorsport történelmében. Több elkaszált projektet, illetve ínséges éveket követően visszatért hazánkba a kétkerekű világ krémje, ugyanis a Balaton Park Circuit először adott otthont a Superbike-világbajnokságnak és a MotoGP-nek. Azokban a hetekben az is hivatalossá vált, hogy a 2026-os fordulókat egy jóval korábbi időpontban rendezik meg.
Hivatalos: új időpontra került Balaton Park, visszatérő Brazília – íme a MotoGP 2026-os naptára
Azóta viszont rengeteg idő telt el, és egyre több sötét felleg kezdett el gyülekezni a Balaton Park Circuit felett. A tervek szerint a Superbike-vb májusban, a MotoGP pedig júniusban látogatna a pályára, azonban cikkünk megjelenéséig egyik sorozatra sem indult el a hivatalos jegyértékesítés. Emiatt pedig egyre több szurkoló fejezte ki aggodalmát, és egyre többen teszik fel maguknak a kérdést, hogy egyáltalán lesz-e futam.
Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) elnöke a P1race.hu-nak elmagyarázta, hogy a problémát az okozza, hogy még nincs szervezője a Magyar Nagydíjnak, és senki sem jelezte, hogy magára vállalná a MotoGP-t és a Superbike-vb-t. Ezeket a feladatokat korábban a Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) látta el a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) karöltve. Ám az elmúlt években több olyan cikk is megjelent, amely azt támasztja alá, hogy az előbbi cég eléggé veszteséges. Többek között 2024-ben is több mint egymilliárd forintos mínuszt könyvelhetett el.
A HUMDA helyzetét az sem könnyíti meg, hogy egyes dokumentumok szerint 2025 októberében teljes sorcserét hajtottak végre a vezetőségben, ugyanis több igazgatósági és felügyelőbizottsági tag is befejezte. A szóban forgó időpont óta pedig egy új vezérigazgatója van a cégnek. Jelenleg azonban nincsen olyan írásos bizonyíték, amely azt támasztaná alá, hogy a HUMDA felszámolás alatt állna. Egyrészt egyes nyilvántartások szerint 2026 januárjában még 25 fő dolgozott a cégnél, másrészt a 2025. december 30-i Magyar Közlönyben egy szakpolitikai intézkedés mellett is feltűnnek.
Kielégítő összkép egy problémával – nézői visszajelzések a Magyar Nagydíj helyszínéről
Ameddig a Magyar Nagydíjnak nincsen szervezője, addig rengeteg olyan kérdés, illetve feladat lóg a levegőben, amelyhez elengedhetetlen, hogy valaki magára vállalja ezeket a feladatokat. Hermann Henrik elárulta, hogy a sportszakma felkészült a versenyre, hiszen a 2026-os licenceket aktualizálták, valamint a sportbíróképzés is elkezdődött. Ezenfelül a pálya is folyamatosan készül a versenyre azért, hogy meg tudja oldani az idei igényeket, viszont előbb-utóbb el fog jönni az a pont, amikor már fizikailag is lehetetlen megszervezni a futamokat.
Azonban még állami és politikai döntés sem született, ugyanis nemcsak a szervezőt kell megnevezni, hanem a promótert is ki kell fizetni. Hermann Henrik elismerte, hogy jogosak a kérdések és az aggodalmak, azonban úgy gondolja, hogy ha felsőbb körökben megszületik a döntés, akkor a naptárban szereplő időpontokban meg lehet rendezni a futamokat.

