back to top
2026. február 26. 18:28
További
    KezdőlapMotoGPMartín elismerte, még mindig nincs tökéletes állapotban

    Martín elismerte, még mindig nincs tökéletes állapotban

    Jorge Martín ugyan lelkes a hamarosan kezdődő szezont illetően, de bevallotta, hogy kell még neki pár verseny ahhoz, hogy ismét százszázalékos állapotban legyen. A spanyol pilóta a jövője helyett egyelőre az Apriliára akar koncentrálni.

    Jorge Martín számára az előző szezon túlzás nélkül maga a pokol volt. A kétszeres világbajnok már az első teszt elején megsérült, majd közvetlenül az idénynyitó előtt is töréseket szenvedett. Katarban visszatért, de a versenyen nagyon súlyosan megsérült, a pontot az i-re pedig a motegi sprinten bekövetkezett bukása tette fel.

    Mindeközben ráadásul az Apriliával is konfliktusba került, hiszen májusban nyilvánosan kijelentette, hogy már annak az évnek a végén távozni akar. A felek végül elsimították a nézeteltérést, Martín felépült, a burirami teszt után pedig kifejezetten jó hangulatban várja az ugyanott esedékes idénynyitó hétvégét.

    Martín: Most először úgy éreztem, hogy ez tényleg az én motorom

    „Nagyon jól érzem magam, rendkívül lelkes vagyok az új szezon kapcsán, alig várom, hogy elkezdődjön – nyilatkozta a MotoGP hivatalos honlapjának. – Végre ismét remek formában vagyok. Természetesen még sok javítanivaló van a motoron. Most viszont csak élvezem a pillanatot, úgy érzem, jól működik a motor. Mondhatni, meglehetősen kiegyensúlyozottak voltunk, és jó volt a tempónk a teszten. Nem biztos, hogy mi vagyunk a favoritok, ugyanakkor erősnek érzem magam, és készen állunk a rajtra.”

    Martínnak ugyanakkor ez az éve sem indult ideálisan. Tavaly év végén korábbi sérüléseiből fakadóan két korrekciós műtétet is el kellett végezni rajta, aminek következtében a sepangi teszten még nem ülhetett motorra. Bár azóta teljesen felépült, de fizikai állapotáról még nem mondható el, hogy százszázalékos lenne, és ez egy ideig még így is marad.

    Egy korszak végének kezdete: indul a MotoGP 2026-os idénye – hétvégi menetrend

    „Nem vagyok tökéletes állapotban, fogalmazzunk így – ismerte el. – A sérüléseimből felépültem, az biztos, de még szükségem van néhány körre a motoron. Kell még némi edzettség a motoron. Az ember edzhet, amivel csak akar, de a jó formát csak a MotoGP-motoron lehet elérni. Nincs még egy ilyen gép. Szóval szerintem szükségem lesz néhány futamra, hogy visszanyerjem a fittségemet, és talán ahhoz is, hogy valamivel hatékonyabban tudjak motorozni. Azonban minden a helyére kerül, csak lépésről lépésre kell haladnom.”

    A korábbi, megbízható forrásból származó híresztelések szerint Martín 2027-ben a Yamahánál folytatja pályafutását, ám ő egyelőre nem akar a jövővel foglalkozni. „Még nem tudom – válaszolta az ezzel kapcsolatos kérdésre. – A saját stábom dolgozik rajta. Nagyon szeretnék jelen lenni, az Apriliára akarok összpontosítani, mert nagyon jó a motor. Sok lehetőségünk van a jó teljesítményre, a jövő pedig a jövőre tartozik.”

    - Hirdetés -