Toprak Razgatlıoğlu elárulta, a burirami teszt és a Thai Nagydíj miatt nem minden nap tudja tartani a muszlim hitűeknek előírt ramadánt. A török pilóta a nehézségek ellenére izgatottan várja debütálását.
Toprak Razgatlıoğlu köztudottan mélyen vallásos, és gyakorolja az iszlám hitet. Olyannyira, hogy amikor dobogóra állt, soha nem pezsgőzött, hiszen a muszlimok számára tilos az alkoholfogyasztás. Mostanában viszont a MotoGP menetrendje miatt nem tudja teljes mértékben betartani a vallás öt pillérjének egyikét.
Ez pedig nem más, mint a ramadán, amely idén február 17-én kezdődött, és március 19-én ér véget. Ebben az időszakban a muszlim hitűeknek kötelező böjtölniük, és csak napkelte előtt, illetve napnyugta után ehetnek, illetve ihatnak. Ez az életmód azonban teljes mértékben összeegyeztethetetlen a motorsporttal, pláne annak legmagasabb szintjével, így Razgatlıoğlu sem tudta teljes mértékben betartani.
„A [teszt] első napján tartottam a ramadánt, de motorozás után szükségem van némi energiára – nyilatkozta. – A teszt után két napig ismét [tartottam] a ramadánt. Most elkezdtem enni és inni, mert pénteken újrakezdjük [a körözést]. Amikor a futamok után visszatérek Törökországba, megint tartani fogom a ramadánt.”
Razgatlıoğlu elárulta, mi a legnagyobb problémája, meglepte, amivel a teszten szembesült
Persze a háromszoros Superbike-világbajnok számára ez nem újdonság, hiszen a szériamotoros sorozat versenyzőjeként jó néhányszor szembesült már hasonló problémával. Ráadásul az iszlám törvényei szerint vannak, akik mentesülnek ezen kötelezettségek alól, és bár az élsportolók nem tartoznak automatikusan ebbe a kategóriába, de azok már igen, akiknél ez egészségügyi kockázattal jár, és egy motoros esetében ez mindenképpen fennáll.
Razgatlıoğlu első királykategóriás éve egyelőre nem alakul ideálisan, hiszen mind ő, mind a Yamaha szenved. A japán gyártó új, V4-es motorblokkal felszerelt gépe egyelőre nem bizonyul versenyképesnek, ráadásul a 29 éves versenyző márkán belül is elmarad a többiektől. Ennek ellenére pozitív érzésekkel készül a bemutatkozásra.
„Nagyon izgatott vagyok – fogalmazott. – Sok kamerát látok, ami nagyon nehéz, mert ez a legnagyobb különbség a Superbike-hoz képest. Nagyon örülök, hogy új pilóta lehetek a MotoGP-ben, mert ezzel egy álmom vált valóra. Ez az első futamhétvége. Rendkívül izgatott vagyok, és a teszt óta csak a versenyhétvégére összpontosítok. Remélem, pénteken valamiben javulni fogunk.”

