Marc Márquez elmondta, milyen sérültnek lenni, és kijelentette, azonnal aláírná, ha visszavonulásáig ez már nem érintené. A spanyol versenyző arról is beszélt, hogy miben hátráltatja őt még most is legutóbbi sérülése.
Bár Marc Márqueznek az első hét MotoGP-szezonjában egyetlen futamot sem kellett kihagynia, azért már akkor is szembesült sérülésekkel. Az igazi pokoljárás viszont 2020-ban kezdődött számára, hiszen az azt követő szűk két évben négyszer is műtötték a jobb felkarját, emellett több más nagy, következményekkel járó balesetet is szenvedett.
Ez az időszak annyira megterhelte, hogy még a visszavonuláson is komolyan elgondolkozott. Ezt végül nem tette meg, de az biztos, hogy tudja, milyen sérültnek lenni. „Ha az ember megsérül, az olyan, mintha ketrecbe zárnák – nyilatkozta az Onda Cero rádióadó ’Radioestadio Noche’ című műsorában. – Azonban amint az orvos kicsit kinyitja az ajtót, azonnal megszökik. A három, sérüléssel teli évem alatt kétszer olyan érett lettem, mint a győzelmeket hozó tíz esztendő során.”
Márqueznek ugyan idén van esélye megnyerni pályafutása nyolcadik királykategóriás vb-címét, amivel beérné a rekordtartó Giacomo Agostinit, de nem ez az, amit a legjobban szeretne hátralévő pályafutására vonatkozóan. „Aláírnám, hogy további sérülések nélkül vonuljak vissza – fogalmazott. – Ezt most aláírnám. Emellett még egy világbajnokságot nyerni? Nyilván megpróbálom.”
A 33 esztendős pilóta ráadásul még a legutóbbi sérüléséből sem épült fel teljesen. Bár már jó ideje motorozásra képes állapotban van, de még mindig nem képes 100 százalékosan teljesíteni a mandalikai bukása miatt. Emiatt idén nem a Ducati 2025-ös, hanem a 2024-es aerodinamikai csomagját használja, mivel azzal fizikailag könnyebb megbirkózni.
„Már a burirami teszt során rájöttem, hogy bizonyos pillanatokban, főleg a jobbkanyarokban nem tudom megmenteni [a helyzetet] – magyarázta. – Elveszítem a motor feletti irányítást. Még mindig nem úgy vezetem a motort, ahogyan szeretném. Szóval tovább kell javítanom a fizikai állapotomon, ahogyan a vezetési stílusomon is.”
Márquez aztán még tovább pontosította, hogy mikor érez diszkomfortot. „Jelenleg nem érzem jól magam a kanyarbejáratoknál – jelentette ki. – A fékezési pozíció… Ha pedig az ember nem a megfelelő helyzetben fékez, akkor a kanyar közepén sem lesz tökéletes pozícióban. A műtét a mell- és a vállizmomat érintette, ahol fékezéskor a legnagyobb »tolóerőre« van szükségem.”

