back to top
2026. március 16. 20:18
További
    KezdőlapMotoGPMi a közös Rossiban és Marc Márquezben? – Bagnaia megmondja

    Mi a közös Rossiban és Marc Márquezben? – Bagnaia megmondja

    Francesco Bagnaia elárulta, elsősorban nem Marc Márquez jelenléte okozta tavalyi szenvedését. A 29 esztendős motoros elmondta, szerinte mi a közös csapattársában és Valentino Rossiban, jövőjével kapcsolatban pedig sokatmondónak látszó kijelentést tett.

    A MotoGP tavalyi idényének kezdete előtt úgy tűnt, hogy a szezon legizgalmasabb kérdését a gyári Ducati házon belüli csatája jelentheti, hiszen az akkori – és egyben a jelenlegi – mezőny két legeredményesebb tagja küzdött meg egymással. A spanyol versenyző ugyanis akkor igazolt át a bolognaiak gyári istállójához, ahol az addig aranytojást tojó tyúkként számontartott háromszoros világbajnok várt rá.

    A küzdelemből azonban igencsak egyoldalúan alakult, sőt, a legtöbb esetben nem is volt küzdelemnek nevezhető, ami kettőjük között történt. Bagnaia ugyanis nemcsak csapattársától, hanem általában Álex Márqueztől is elmaradt, a hajrá pedig annyira rosszul sikerült neki, hogy végül visszacsúszott az ötödik helyre az összetettben.

    Rossi mellett még Marc Márquez is igyekezett tanácsokkal ellátni a küszködő Bagnaiát

    Marc jött, és dominált, semmi rosszat nem lehet mondani róla – jelentette ki szurkolói klubjának chivassói központjában. – Nem tudtam vezetni a motort, amely átalakult az előző évhez képest, amikor tökéletes volt. Extrém nehézségeim voltak. Nem Marc miatt küszködtem, hanem azért, mert képtelen voltam megmutatni a bennem rejlő potenciált.”

    Persze Bagnaia igyekszik levonni a szükséges következtetéseket gyenge idényéből. „Az ember mindig tanul – fogalmazott. – Arra jöttem rá, hogy akkor tudok versenyképes lenni, amikor a motorban megvan a potenciál. Azon dolgozom, hogy megtanuljam, hogyan adjak többet magamból, amikor hiányosságai vannak, ahogyan az Thaiföldön vagy a tavalyi év során történt.”

    Mondhatni, hogy az idősebbik Márquez hatással volt, illetve van Bagnaia karrierjére, ám nem ő az egyetlen a MotoGP legnagyobbjai közül, aki ezt elmondhatja magáról. Mindenekelőtt természetesen Valentino Rossit kell kiemelni, akinek az akadémiáján a jelenleg 29 éves pilóta nevelkedett, de Casey Stonert is meg kell említeni.

    Bagnaia: „A VR46 Akadémia-tagsággal Rossi összes rajongóját megkapod, de a gyűlölködőket is”

    Rendkívül hálás vagyok ezért a lehetőségért – hangsúlyozta. – Sportszakmailag egyértelműen Valentino volt az a személy, aki a legtöbbet segített, Carlo [Casabiancával], az edzőmmel együtt. Igyekszem mindenkiből a lehető legtöbbet kihozni. Casey ott volt velem bizonyos alkalmakkor, és az ő segítsége rengeteget számít. Marc jelenléte a bokszban pedig előny, láthatom az adatait és beszélhetek vele.”

    Bár a két kilencszeres világbajnok konfliktusa ismert, Bagnaia szerint egyvalamiben biztosan nem különböznek. „Valéban és Marcban van egy közös: az elszántság – árulta el. – A pályán foggal-körömmel harcolnak, hogy ők legyenek elöl. Casey ellen soha nem versenyeztem, de elképesztő volt a stílusa. Ő jelentette a különbséget az eltérő helyzetekhez való alkalmazkodásával.”

    Rossi Marc Márquezről: Megverni egy rosszabb motorral? Lehetetlen

    A beszélgetés során egy másik legenda is előjött Jorge Lorenzo személyében, aki nemrég azt a véleményt fogalmazta meg, hogy az olasz versenyző tavaly nem volt teljesen összhangban a motorjával. „Az összhang elengedhetetlen, 2025-ben pedig soha, vagy szinte soha nem voltam képes teljesen megmutatni a motorozásomban lévő potenciált – reagált az érintett egyetértőleg. – Ez látható az eredményeken.”

    Hogy Bagnaia vissza tud-e térni tartósan a közvetlen élmezőnybe, az hamarosan kiderül, de könnyen lehet, hogy ettől függetlenül év végén mindenképpen el kell hagynia a gyári Ducatit. Az ezzel kapcsolatos gondolatait sokatmondónak tűnő megjegyzéssel zárta le. „Az volt az álmom és a célom, hogy velük kezdjem el és fejezzem be a MotoGP-pályafutásomat – szögezte le. – Az előző idényben sajnos számos nehézséggel néztünk szembe, és normális, hogy változnak a dolgok.”

    Bagnaia figyelmeztet, szerinte a MotoGP nem veszítheti el a DNS-ét.

    - Hirdetés -