A Superbike-világbajnokság portimãói állomásán Jonathan Rea és Somkiat Chantra fogják képviselni a Honda gyári csapatát. Chantrának ez lesz az első éles bevetése a sorozatban, míg Rea 2014 után fog újra aranyszárnyas motorral versenyezni.
Látványos igazolásokat hajtott végre a Honda gyári Superbike-világbajnoki programja az idei szezonra. A versenycsapathoz szerződtették a MotoGP-t elhagyó Somkiat Chantrát és a Moto2-t lecserélő Jake Dixont, a tesztcsapatba pedig megszerezték a sorozat legeredményesebb pilótáját, Jonathan Rea-t. Viszont szerencsétlenségükre rövid időn belül mindannyian összeszedtek egy sérülést: Rea még a szezonzárón, Chantra edzés közben, Dixon pedig tesztelés közben. Ennek eredményeként a Phillip Island-i szezonnyitón Tetsuta Nagashima és Ryan Vickers képviselték az alakulatot.
Így áll a Superbike-vb-tabella a Phillip Island-i forduló után
Azonban ez a következő, a március 27–29-i portimãói fordulóban megváltozik. Ugyan Dixon még mindig nem épült fel – a Honda közleménye szerint „továbbra is a rehabilitációs programjára összpontosít, amely pozitívan és késedelem nélkül halad” –, de Chantra és Rea már bevethető, így az ő párosuk fog motorra ülni Portugáliában. Chantra, akinek sepangi jobb alkartörése után műtétre is szüksége volt, ekkor fog majd éles körülmények között debütálni a szériában. Nem könnyíti meg a helyzetét, hogy érdemben csak a portimãói teszten tudott gyakorolni a bemutatkozásra, és még mindig fájdalmakkal küzd.
Rea még a tavalyi jerezi szezonzárón bukott szerencsétlenül, amiben a térde sérült meg, amelyet szintén meg kellett műteni, de szerencsére mára már nagyrészt maga mögött hagyta ezt a problémát. Az északír legendának a portimãói forduló a Hondához történő tényleges visszatérését jelenti majd, azok után, hogy az idei jerezi és a portimãói teszten már motorra tudott ülni.
A hatszoros bajnok ugyanis 2008-ban a Hondával mutatkozott be a Superbike-vb-n, és egészen 2014-ig az aranyszárnyas gyártó akkori első számú alakulatát is képviselte (ám a legnagyobb sikereit később, a Kawasakival aratta). Ezalatt tizenöt futamgyőzelmet aratott, és 2014-ben, a legeredményesebb szezonjában harmadik lett a bajnoki tabellán. Egyébként a tervek szerint idén legalább még egyszer, a Donington Park-i fordulóban is rajthoz fog állni.
Rea elárulta, melyiket tartja pályafutása legnagyobb futamgyőzelmének

