back to top
2026. március 20. 13:20
További
    KezdőlapMotoGPMarc Márquez olyasmire volt képes, ami a szezonnyitó előtt még „kivitelezhetetlen” lett...

    Marc Márquez olyasmire volt képes, ami a szezonnyitó előtt még „kivitelezhetetlen” lett volna

    Marc Márquez vállának állapota sokat javult a Thai Nagydíj óta, míg a most hétvégén visszatérő Fermín Aldeguer nagyjából hetven százalékosnak érzi magát. Az egészségügyi helyzetük mellett mindketten kitértek a goiâniai pályára is.

    Igazán emlékezetes módon zárult Marc Márquez tavalyi szezonja, hiszen miután megszerezte a világbajnoki címet, az Indonéz Nagydíjon óriásit esett. Ennek következtében a jobb vállában törés alakult ki, valamint a szalagok sem maradtak épek, így ki kellett hagynia az idény teljes hátralévő részét. Ráadásul még mindig érzi a bukás következményeit, amelyek a szezonnyitó Thai Nagydíjon hátráltatták is. Azonban a hétvégi Brazil Nagydíj és a burirami forduló között eltelt három hét során így is fontos előrelépést tett meg ezen a téren.

    A feje tetejére fog állni az erősorrend a visszatérő helyszínen? – hétvégi menetrend

    „A vállam állapota folyamatosan javul – nyilatkozta Márquez a MotoGP hivatalos honlapjának. – Nemrég volt az első alkalom, hogy két napon át tudtam motokrosszozni, mindössze egy nap szünetet beiktatva. A Thai Nagydíj előtt ez a fájdalom miatt kivitelezhetetlen lett volna. De most már eléggé látszik a javulás. Szóval ennek örülök, és alig várom, hogy motorra üljek, biztos vagyok benne, hogy jobban fogom érezni magam a motoron.”

    A mezőnyben ezúttal ott lesz Fermín Aldeguer is, aki egyáltalán nem tudott rajthoz állni Buriramban. A Gresini-pilóta még január elején szenvedett combcsonttörést, ami miatt meg is kellett műteni. A felépülési időt elnyújtva a beavatkozás közben még komplikációk is felléptek – így nem csoda, hogy még mindig nincs százszázalékos állapotban. „Jó újra itt lenni. Boldog vagyok, hogy itt lehetek Brazíliában, mert néhány héttel a sérülésem után a személyi edzőmmel és a csapatommal azt beszéltük, hogy ez lesz a cél. A Thai Nagydíj még a határon volt; mindenesetre elégedett vagyok a rehabilitációs munkával, amelyet elvégeztünk” – mondta Aldeguer a MotoGP hivatalos honlapjának.

    Hivatalos: eldőlt, hogy Aldeguer részt vehet-e a Brazil Nagydíjon

    „Nehéz megmondani, hogy pontosan milyen állapotban vagyok, ehhez ki kell próbálnom egy MotoGP-gépet, de nagyjából hetven százalékos állapotban lehetek – elemezte a helyzetét. – A múlt héten kétszer is felültem utcai motorra, és a motoron jobban érzem magam, mint amikor gyalogolok! Ez furcsa, de így van. Még dolgoztunk a mozgékonyságomon és az erőnlétemen is, de azért egész jó helyzetben érkeztünk meg. És úgy gondolom, hogy az egy kicsit segít nekem, hogy itt minden versenyző adatok nélkül kezd, és senki sem ismeri a pályát. Ráadásul én kedvelem is az ilyen stílusú pályákat: gyors, de kicsi. Szerintem ez egy jó lehetőség nekem a sikeres visszatérésre.”

    A goiâniai versenyhelyszín a naptár második legrövidebb pályája, ami Márquez szerint a pénteki edzésenként plusz 15 perccel (amely minden új helyszínen jár a mezőnynek) együtt nagy segítség lesz a kiismerésében: „A rövidebb vonalvezetés és a több edzésidő megkönnyíti az életünket. Úgy gondolom, péntek délutánra, de szombatra biztosan mindenki tökéletesen ismeri majd a pályát a rengeteg megtett kör miatt. Azt pedig majd meglátjuk, mennyire tudjuk adaptálni a vezetési stílusunkat és a beállításainkat ehhez a helyszínhez.”

    Bagnaia elégedett a goiâniai pályával, de arra figyelmeztet, több eső kritikussá teheti a helyzetet

    - Hirdetés -