Marco Melandri szerint még mindig Marc Márquez a legkomplettebb versenyző a MotoGP-ben, és egyben továbbra is ő a bajnoki cím fő esélyese. Melandri szerint egy újabb bajnoki siker könnyen elhozhatja Márquez visszavonulását, aki maga arról beszélt, nem fog 40 éves koráig versenyezni.
A tavaly látottak és a várakozások fényében kimondottan gyengén indult Marc Márquez szezonja (ahogy egyébként a Ducatié általában véve is). Három forduló alatt összesen egy sprintet nyert meg, valamint még egy szombati futamon állt dobogóra, aminek eredményeként jelenleg csak ötödik a tabellán, valamivel több mint feleannyi pontot gyűjtve, mint az első Marco Bezzecchi. Viszont Marco Melandri, aki korábban a MotoGP-ben és a Superbike-világbajnokságon is évekig versenyzett, szerint még nem kell temetni a spanyol motorost.
„Összességében még mindig ő a legkomplettebb versenyző, még ha talán kevésbé is robbanékony, mint tavaly – nyilatkozta Melandri még a Brazil Nagydíj alatt a GPOne.com-nak. – Úgy gondolom, hogy a bajnoki cím visszaszerzéséhez szükséges mentális erőfeszítés vette ki belőle a legtöbbet, nem a sérülés, ugyanis véleményem szerint 2025-ben száztíz százaléknál is többet adott ki magából. Szóval szerintem továbbra is ő a favorit, de ha Bezzecchi jól menedzseli a dolgot, komolyan beszállhat a küzdelembe.”
Ráadásul Melandri szerint egy esetleges tizedik Márquez-vb-cím, amellyel megelőzné Valentino Rossit a ranglistán, könnyen elhozhatja a spanyol motoros pályafutásának végét is: „Ha Márquez megnyerné a bajnokságot, akár úgy is dönthet, hogy a szezon végén visszavonul. Én így látom. Nem lepődnék meg, ha a tizedik világbajnoki címe után abbahagyná.”
A goiâniai hétvége során pont megkérdezték a lehetséges visszavonulásáról a címvédőt is, aki válaszában a sérüléseit helyezte a középpontba. „Mindent mérlegelnem kell. Egyelőre csak 33 éves vagyok, és addig ki akarom nyújtani a pályafutásomat, ameddig csak lehet, de hát számtalan műtéten átestem. Nem fogom itt kihúzni 40 éves koromig, nem aggódjon senki” – mondta Márquez viccesen a Rossival való összehasonlításra utalva, aki 42 évesen távozott a királykategóriából.
„Nincs megoldás” – főnöke és egykori ellenfele is baljósan nyilatkozott Marc Márquez állapotáról

