A BMW két csapattal négy gyári motort indít 2022-ben

A bajor márka a következő szezonban nem tervezi technikai előnybe hozni a gyári alakulatát, így mindkét tervezett csapatának ugyanolyan motorokat és feltételeket biztosítanak majd 2022-ben.
P1race.hu 2021-10-07 11:42:14
Habár a német Bonovo BMW alakulat és Jonas Folger nem folytatja már az idei szezont – financiális okokra hivatkozva – ettől függetlenül előbbi bizonyosan jelen lesz a 2022-es Superbike világbajnoki mezőnyben. Mielőtt azonban konkrétan rákanyarodnának arra, hogy várhatóan mi is történik majd jövőre a BMW háza táján, érdemes néhány szót ejteni Jonas Folger következő szezonjáról: A német versenyző tehát befejezte erre az évre, a folytatás kapcsán pedig több opció is jelenleg a palettán van számára: Habár nem kizárt, hogy kiül egy szezont, azonban minden bizonnyal vagy az Endurance világbajnokság veszi majd az irányt, vagy pedig a Supersportban igyekszik magának olyan lehetőséget találni, amellyel fel tudja építeni saját maga utóbbi időben visszaesett értékét. Ami pedig a Bonovo istállót illeti: a speedweek.com értesülései szerint először is Tom Sykes egyáltalán nem kívánja folytatni az együttműködést a BMW-vel.
 
Ez azért is fontos, mivel a gyári csapattól távozó brit versenyző kapcsán felmerült, hogy esetleg a Bonovo színeiben jövőre is egy BMW-n ül majd, azonban ezt a lehetőséget most már elvethetjük. Minden bizonnyal más kap majd helyette lehetőséget, ez a valaki pedig a legfrissebb hírek szerint a Portimaoban most még Ducatival brillírozó Loris Baz lehet. A francia versenyző partnereként Eugene Lavertyt emlegetik, míg a mostani gyári csapatnál Scott Redding és Michael van der Mark alkot majd egy párost. Joggal merülhet fel azonban a kérdés, hogy amennyiben jelenleg financiális gondokkal küzd a Bonovo, akkor hogyan lehetséges, hogy 2022-ben kétversenyzővel is ott lesznek a rajtrácson. A válasz igen egyszerű: A BMW arra az elhatározásra jutott, hogy nem lesz külön gyári és szatellit csapatként aposztrofált alakulata, hanem mindkét istállónak pontosan ugyanolyan feltételeket biztosítanak majd. A hírek szerint a pilóták közvetlenül a BMW szerződnek, és a motorok is ugyanolyanok lesznek mind a négy pilóta alatt.   

Fotó: World Superbike Media
P1race.hu
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend
Fast Lane

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
234
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
186
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
167
4
MotoGP
J. Zarco
Ducati
141
5
MotoGP
J. Miller
Ducati
140
Kövess minket
Podcast