Superbike

A Kawasaki második tesztnapját tönkretette az időjárás

A kétnapos aragóni gyakorlás második napján már nem tudtak pályára gurulni a kawasakis pióták, így gyakorlatilag a tervezettnél hamarabb ért véget számukra a 2020-as év. Jonathan Rea-ék azonban ennek ellenére sem szomorkodnak.
“A második napon nem tettünk meg egyetlen kilométert sem.” – kezdte Rea. “Teljesen ködös volt az idő délelőtt és délután is. Korán összecsomagoltunk, azonban elégedetten zárjuk a téli tesztprogramunkat. Igen pozitív volt, hogy Estorilt követően is tudtunk tempót motorozni, az első benyomásaink pedig az új ZX-10RR kapcsán igen jók. Gyorsak és kiegyensúlyozottak voltunk, a motoron pedig körről körre egyre jobban érzem magam. Már nagyon várom, hogy egy kicsit otthon lehessek a családommal Most az egész csapat és személyzet hazamehet kicsit pihenni egy nagyszerű szezon után.” – mondta Rea, aki jövőre már a hetedik világbajnoki címét készül megnyerni, ráadásul zsinórban.
A brit versenyző ígyis a sorozat történetének legsikeresebb motorosa a maga hat bajnoki címével (4 világbajnoki arannyal Carl Fogarty a második) valamint 99 futamgyőzelmével (itt is Fogarty a második 59-cel). A kawasakis ráadásul még mindig csak 33 éves, ami Superbike viszonylatokban azt jelenti, hogy még bőven van esélye világbajnoki címeket szerezni. Maradjunk azonban a tesztnél és a 2020-as Superbike szezon zárásánál, hiszen Rea csapattársa, Alex Lowes is mondott pár szót a teszt végeztével. “Sajnos ma az időjárás nem volt a barátunk, azonban tegnap egy jó napot zártunk, akárcsak Jerezben múlt héten, azzal pedig tisztában vagyunk, hogy mely területeken dolgozunk majd 2021-re. Kiváló tesztjeink voltak a szezon ezen szakaszában, most pedig várom, hogy hazamehessek, pihenjünk és újratölsük az akkumulátorainkat a következő évre."

Fotó: World Superbike Media


Hozzászólások