MotoGP Sepang Teszt
Superbike Aragon

Abraham lediplomázott jogból

Bulvár vagy nem bulvár, úgy gondoltuk, hogy azért emellett mégsem mehetünk el szó nélkül, hiszen hányszor fordul elő, hogy egy MotoGP versenyző jogi diplomát szerez. Karel Abrahammal márpedig ez történt, mégpedig hosszú és keserves tanulóéveket követően.
Forgó Ariel János 2012.08.29. 15:21:40
„Minden nap tanultam, még a versenyhétvégéken is. Ráadásul úgy vélem, hogy ez segített egy kicsit abban is, hogy levezessem a hazai futamom keltette stresszt, hiszen teljesen más miatt kellett aggódnom. Szerencsére most már a vizsgán és a futamon is túl vagyok, mégpedig egy-egy pozitív eredmény birtokában.” – mondta Abraham, aki leszögezte, hogy az alapképzésen túl a mester szakot is el szeretné végezni. (Ez nekünk magyaroknak különösen érdekes, hiszen míg hazánkban a bolognai rendszer ellenére nem választották ketté a jogi képzést, úgy tűnik, hogy ezt Csehországban megtették.) Talán azt mondanunk sem kell, hogy egy diploma elérése/megszerzése nemigen mondható mindennapinak a MotoGP pilóták körében, amivel Abraham is tisztában van. „Azt hiszem Roberto Rolfo az, aki irodalmat tanult a torinoi egyetemen, azonban a legtöbb pilóta inkább csak a versenyzésre fordítja az idejét.” – magyarázta Abraham, aki két nappal a cseh nagydíjat követően diplomázott. Tény ami tény, a MotoGP paddockjában egy kezünkön meg lehet számolni azon versenyzőket, akik magasabb iskolai képzettséggel rendelkeznek. A sportág jelenlegi legnagyobbja, Valentino Rossi, ugyan az urbinoi egyetem tiszteletbeli doktora (pedig még a középiskolát sem fejezte be), azonban ez koránt sem olyan, mintha az ember becsülettel végigjárná a ranglétrát és tisztes tanulással, kemény munkával diplomát szerezne. Persze szokás mondani, hogy a papír nem minden, hiszen anélkül is lehet valaki életrevaló, azonban egy diploma mégiscsak diploma.
Forgó Ariel János
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
278
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
252
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
208
4
MotoGP
J. Miller
Ducati
181
5
MotoGP
J. Zarco
Ducati
173
Kövess minket
Podcast