MotoGP

Alex Marquez örül, hogy javulni tudott az Andalúz Nagydíjon

A spanyolt csapatfőnöke, Alberto Puig is dicsérte, ugyanakkor tudja, hogy még sokat kell fejlődnie.
Alex Marquez számára egyelőre nehezen akar beindulni a 2020-as év, a Repsol Honda versenyzője azonban az jerezi második versenyen (Andalúz Nagydíj) a mezőny végéből egészen a nyolcadik helyig zárkózott fel. A spanyol örül annak, hogy javulni tudtak a szezonnyitóhoz képest:

„Ez volt a második versenyem a MotoGP-ben, és nagyon boldog vagyok” – idézi Marquezt a Crash.net szakoldal. „A célunk az volt, hogy a múlt hétvégéhez viszonyítva előrelépjünk, és ezt meg is tettük. Két verseny ugyanazon a helyszínen lehetőséget adott számunkra, hogy kipróbáljunk új dolgokat, és ebből előnyt tudtunk kovácsolni. A versenyünk kilenc másodperccel volt gyorsabb, mint az előző héten, ami a körülményekhez viszonyítva jó javulás, plusz a csomagunk is megfelelő. Most pedig jön Brno, ami az egyik kedvenc pályám, és remélem, hogy a három versennyel sorozatban egy újabb lépést tehetünk előre.”

A csapatfőnök Alberto Puig is dicsérte spanyol versenyzőjét: „Nagyon jó munkát végzett. A célunk az volt, hogy az élen haladóhoz képest csökkentsük a távolságot, ami múlt héten 27 másodperc volt, most csak 18, ez közel nyolc másodperc. Jó volt a tempója, de még meg kell értenie a motort és az új gumikat. versenyzési és technikai szempontból is elégedettek vagyunk, mert a versenyeken folyamatosan tanul és egyre jobban megérti a dolgokat.”

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások