Aragon – Navarroé a péntek délelőtt

A Boscoscuro márka elégedett lehet.
P1race.hu 2021-09-10 12:09:44
A Moto2-esek első szabadedzése is lezajlott a Motoland Aragon aszfaltcsíkján. A mezőnyben több régi-új név is feltűnt, illetve hiányzott. John McPhee a Moto3-ból föllépve helyettesítette a királykategóriában beugró Jake Dixont a Petronas Sprinta csapatnál. Szintén helyettesítőként volt jelen a múlt hétvégén első Supersport VB-futamgyőzelmét megszerző Manuel Gonzalez, aki az MV Agustánál helyettesítette ismét Lorenzo Baldassarit. Az újdonsült Moto2 Európa-bajnok Fermín Aldeguer az elődjét, a tavalyi bajnok Yari Montellát pótolta a Speed Up-csapatnál. Valamint van két szabadkártyás induló isy két EB-versenyző: a lengyel Piotr Biesekirski a SAG alakulatnál, valamint az andorrai Xavi Cardelus a Cerba Promoracing teammel.
Az edzést Jorge Navarro nyerte, megszerezve ezzel az elsőséget a Boscocuro márkának. De nemcsak miatta lehet elégedett az olasz vázgyártó: az ifjú, mindössze 16 éves Fermín Aldeguer a nyolcadik, míg a tavalyi Moto3 világbajnok Aron Canet a tizedik helyen zárt – három Boscoscuro az első tízben. Második a Marc VDS brit versenyzője, Sam Lowes lett, harmadikként pedig az olasz Marco Bezzecchi futott be. A jövőre csapatot váltó Augusto Fernandez lett a negyedik, míg a jövőre géposztályt váltó Remy Gardner pedig az ötödik. Raul Fernandez, bár továbbra sem 100%-os a karja a múlt hétvégi kerékpáros sérülése végett, a hetedik helyen zárt. Az első Moto2-es futamát teljesítő John McPhee lett az utolsó, tempója még az utolsó előtt Biesekirskiétől is elmarad jó kilenc tizeddel.

Moto2 – első szabadedzés végeredménye:
 
1 Jorge NAVARRO +EGO Speed Up Boscoscuro 1'53.100  
2 Sam LOWES Elf Marc VDS Racing Team Kalex 1'53.573 0.473
3 Marco BEZZECCHI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'53.644 0.544
4 Augusto FERNANDEZ Elf Marc VDS Racing Team Kalex 1'53.796 0.696
5 Remy GARDNER Red Bull KTM Ajo Kalex 1'53.988 0.888
6 Fabio DI GIANNANTONIO Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'53.992 0.892
7 Raul FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo Kalex 1'54.099 0.999
8 Fermín ALDEGUER +EGO Speed Up Boscoscuro 1'54.197 1.097
9 Hector GARZO Flexbox HP40 Kalex 1'54.328 1.228
10 Albert ARENAS Kipin Energy Aspar Team Boscoscuro 1'54.383 1.283
11 Hafizh SYAHRIN NTS RW Racing GP NTS 1'54.400 1.300
12 Xavi VIERGE Petronas Sprinta Racing Kalex 1'54.470 1.370
13 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact GP Kalex 1'54.562 1.462
14 Simone CORSI MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1'54.572 1.472
15 Aron CANET Kipin Energy Aspar Team Boscoscuro 1'54.622 1.522
16 Joe ROBERTS Italtrans Racing Team Kalex 1'54.774 1.674
17 Nicolò BULEGA Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'54.810 1.710
18 Ai OGURA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'54.859 1.759
19 Thomas LUTHI Pertamina Mandalika SAG Team Kalex 1'54.909 1.809
20 Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'54.937 1.837
21 Marcos RAMIREZ American Racing Kalex 1'54.958 1.858
22 Stefano MANZI Flexbox HP40 Kalex 1'54.960 1.860
23 Bo BENDSNEYDER Pertamina Mandalika SAG Team Kalex 1'55.018 1.918
24 Cameron BEAUBIER American Racing Kalex 1'55.115 2.015
25 Tony ARBOLINO Liqui Moly Intact GP Kalex 1'55.136 2.036
26 Barry BALTUS NTS RW Racing GP NTS 1'55.255 2.155
27 Manuel GONZALEZ MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1'55.323 2.223
28 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing Team Kalex 1'55.437 2.337
29 Celestino VIETTI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'56.065 2.965
30 Xavi CARDELUS Cerba Promoracing Team Kalex 1'56.205 3.105
31 Piotr BIESIEKIRSKI Pertamina Mandalika SAG Euvic Kalex 1'56.802 3.702
32 John MCPHEE Petronas Sprinta Racing Kalex 1'57.695 4.595
 
Fotó: MotoGP Media
P1race.hu
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend
Fast Lane

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
234
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
186
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
167
4
MotoGP
J. Zarco
Ducati
141
5
MotoGP
J. Miller
Ducati
140
Kövess minket
Podcast