Moto2

Aragon – Raul Fernandez vezetésével kettős Ajo KTM győzelem, Sam Lowes kiesett!

A Moto2-esek versenyét Sam Lowes kezdte a pole pozícióból és az első körökben támadni sem tudta őt senki. Mögötte Fernandez és Gardner is tartotta a helyét, bár a bajnokságot vezető ausztrálnak ez most kicsit nehezebb feladat volt. Nem tudott elindulni Lowes után, szemben a csapattárssal, aki meg is tudta előzni, és átvette a vezetést.

A versenyt rengeteg bukás tarkította, ezért jó eredmény lehetőségétől veszett el Garzo a tegnapi jól sikerült időmérő után. Ugyanabban a kanyarban bukott később Bezzecchi is, de Arenas is bukás miatt adta fel a futamot. A futam igazi drámája azonban Sam Lowes hibája volt, aki a 2. helyről dobta el a motorját – ezzel Raul Fernandez kényelmes előnnyel vezette a futamot immár Gardner előtt.

A Marc VDS csapat eredményét mentette Augusto Fernandez, aki a tegnapi rossz időmérő után folyamatosan zárkózott fel, és már a 3. helyért zajló csatába szállt be. Először Canet mellett ment el, majd Navarroval körökön keresztül vívtak az utolsó dobogós helyért. Fernandez az utolsó kanyarban többször szűken bement, Navarro viszont a célegyenesben visszaelőzte. Végül egy váratlan előzéssel a hátsó hosszú egyenes előtt Fernandez beszúrt, és onnantól tartotta a helyét.

Raul Fernandez idei 5. győzelmét aratta, amire újoncként utoljára Marc Marquez volt képes 10 évvel ezelőtt. Gardner 2. helyével kettős győzelem született, amivel az is eldőlt, hogy az Ajo KTM az idei csapatbajnok. Gardner előnye az egyéni pontversenyben 5 ponttal csökkent, így most 39 pont a különbség.

Moto2 végeredmény
1 Raul FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo Kalex 39'49.990
2 Remy GARDNER Red Bull KTM Ajo Kalex +5.408
3 Augusto FERNANDEZ Elf Marc VDS Racing Team Kalex +6.824
4 Jorge NAVARRO +EGO Speed Up Boscoscuro +7.051
5 Aron CANET Kipin Energy Aspar Team Boscoscuro +10.695
6 Fabio DI GIANNANTONIO Federal Oil Gresini Moto2 Kalex +15.160
7 Fermín ALDEGUER +EGO Speed Up Boscoscuro +16.730
8 Ai OGURA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex +17.085
9 Tony ARBOLINO Liqui Moly Intact GP Kalex +17.704
10 Simone CORSI MV Agusta Forward Racing MV Agusta +20.121
11 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact GP Kalex +20.852
12 Marcos RAMIREZ American Racing Kalex +24.602
13 Joe ROBERTS Italtrans Racing Team Kalex +26.086
14 Cameron BEAUBIER American Racing Kalex +29.101
15 Celestino VIETTI SKY Racing Team VR46 Kalex +30.301
16 Barry BALTUS NTS RW Racing GP NTS +30.420
17 Manuel GONZALEZ MV Agusta Forward Racing MV Agusta +34.977
18 Stefano MANZI Flexbox HP40 Kalex +35.789
19 Hafizh SYAHRIN NTS RW Racing GP NTS +36.036
20 John MCPHEE Petronas Sprinta Racing Kalex +47.756
21 Xavi CARDELUS Cerba Promoracing Team Kalex +47.834
Not Classified
  Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 4 Laps
  Nicolò BULEGA Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 5 Laps
  Sam LOWES Elf Marc VDS Racing Team Kalex 8 Laps
  Bo BENDSNEYDER Pertamina Mandalika SAG Team Kalex 9 Laps
  Marco BEZZECCHI SKY Racing Team VR46 Kalex 9 Laps
  Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing Team Kalex 14 Laps
  Albert ARENAS Kipin Energy Aspar Team Boscoscuro 16 Laps
  Hector GARZO Flexbox HP40 Kalex 17 Laps
  Xavi VIERGE Petronas Sprinta Racing Kalex 18 Laps
  Thomas LUTHI Pertamina Mandalika SAG Team Kalex 18 Laps
  Piotr BIESIEKIRSKI Pertamina Mandalika SAG Euvic Kalex 19 Laps
 
Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások